Hírek
2016. Május 18. 16:22, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.) Pápai Rk.
Erőszakoló: Nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség
Egyelőre nem sikerült kézre keríteni a nagy felháborodást kavart szexuális erőszak elkövetőjét.
Mint arról beszámoltunk, a képen látható férfi április 22-én követte el aljas tettét az Erzsébet ligetben. A rendőrség fél millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 19000/49/2016. bűnügyi számon szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen férfi tettes ellen, aki cselekményét Pápán, az Erzsébet ligetben követte el 2016. április 22-én 7 óra 50 perc és 8 óra 30 perc közötti időben.
A férfi körülbelül 28-30 év körüli, 170-175 centiméter magas, kissé kövérkés, pocakos, két első metszőfoga szabálytalan, ferde állású. Feje kerek, világosbarna haja elől jól láthatóan kopaszodó kétoldalt a halántékok irányába. A bűncselekmény elkövetésekor szürke színű hosszúnadrágot, valamint szürkés színű kabátot, fekete bakancsot és fekete hátizsákot viselt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a mellékelt képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 88/428-022-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén vagy írásban a veszpremmrfk@veszprem.police.hu. email címen.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV tv-ben rögzített jogkörénél fogva a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a nyomravezetőnek 500.000,-Ft díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére vonatkozóan a gyanú megalapozottá válik, a rendelkezésre bocsátott adat, információ a bűntető eljárásban felhasználható. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a díjkitűzésre jelentkezés elkésettnek minősül.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

