Hírek
2018. Szeptember 10. 11:38, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Emléktornát szerveznek Kis Károly tiszteletére

A 2017-ben elhunyt legendás pápai edző tiszteletére szervez emléktornát Vesztprémben a pápai önkormányzat, a PSE és a VEDAC - jelentették be ma délelőtt.
A Városházán megtartott sajtótájékoztatón Áldozó Tamás köszönetet mondott a veszprémi klubnak a jó partnerségért. Mint mondta, a pápai atlétikában szeretnének szintet lépni a következő években, néhány éven belül egészen más infrastruktúra áll majd rendelkezésre, de az új létesítményeket szakmai tudással is szeretnék megtölteni, tovább folytatva - az akkor ugyan mostoha körülmények között - de elszántsággal, hittel és következetességgel számos eredményt elérő Kis Károly munkásságát. - Esőben, hóban, sárban, napsütésben figyelte a futókat, vagy az aktuális dobókör mellett a kalapácsvetőket. Ezt a hozzáállást nekünk mindenképpen meg kell öriznünk, erről is szól a Kari bácsi emlékére szervezett verseny, mely hagyományteremtő céllal jön létre - mondta a városvezető hozzátéve, bízik abban, hogy néhány év múlva Pápa adhat majd otthont a rendezvénynek.
Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője elmondta, nagy megtiszteltetetésnek tartják, hogy a Veszprémi egyesületet kereste fel a Pápai Atlétikai Club azzal, hogy együtt szervezzék meg az emléktornát. - Személyesen is ismertük Kis Károlyt és munkásságát, de a két klub között is nagyon szoros a kapcsolat, melyet még tovább szeretnénk mélyíteni - fogalmazott az ügyvezető hozzátéve, a VEDAC kötelességének érzi olyan kisebb atlétikai műhelyek támogatását, mint amilyen a pápai klub.
A versennyel kapcsolatban elhangzott, a dobóverseny mellett futószámok is szerepelnek a programban - több pápai sportoló részvételével.
Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehet a Kis Károly emlékversenyen Orbán Éva olimpiai résztvevő kalapácsvető, akit a legendás edző indított el, az ő hatására választotta a sportágat. - Örülök annak is, hogy a jelenlegi és a volt klubom ilyen barátságos viszonyt ápol és nagyon várom a versenyt, bízom benne, hogy egy jó hangulatú és Karcsi bácsi emlékéhez méltó színvonalú versenyt tudunk megrendezni - mondta a sportoló.
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 08. 14:28, péntek | Helyi
Két milliót loptak le a pápai lakos számlájáról telefonos csalók
A telefonáló kérésére gyanútlanul telepítette egy programot a sértett, közel 2 millió forintot emeltek le a bankszámlájáról.
2023. December 08. 08:35, péntek | Helyi
Börtönbe mehetnek a Pápán is tevékenykedő katalizátortolvajok
2023. December 08. 08:00, péntek | Helyi
Évfolyamelsőként végzett a pápai légiforgalmi irányító
Tízhetes nyelvtanfolyamon, valamint egy tizennégy hetes légiforgalmi irányítói képzésen vehetett részt az Amerikai Egyesült Államokban Metzger András főhadnagy, az MH 47. Bázisrepülőtér katonája.
2023. December 08. 07:18, péntek | Helyi
Annyi esze sem volt, hogy... - írta Unger Tamás egy iskolai bántalmazás miatt segítséget kérő anyukáról
Egy szülő kért segítséget a Pápán Hallottam Facebook csoportban, a leírás szerint 11 éves gyermekét testileg és lelkileg is bántalmazzák az iskolában, és állítása szerint a tanároktól nem kap segítséget.