Hírek
2017. Július 20. 07:30, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Ellopta anyjuk kocsiját egy 5 és egy 2 éves fiú

Meg akarta látogatni nagyapját ezért elcsente édesanyja autóját egy ötéves és egy kétéves kisfiú a nyugat-virginiai Red House-ban, a gyerekek öt kilométert autóztak, mielőtt balesetet szenvedtek.
Steve Deweese, Putman megye seriffje szerdán elmondta, úgy vélik, hogy a fiúk közösen irányították az autót, de nem biztosak a dologban, mert a gyerekek még nem mondták el a részleteket. Az autó egy árokba borult, egy szomszéd talált rájuk és hívta a hatóságokat. A fiúk sértetlenül úszták meg a kalandot.
"Szerencsére nem találkoztak senkivel az úton, mert különben már korábban balesetet szenvedtek volna" - tette hozzá.
"A fiúk jó irányba haladtak nagyapjuk farmja felé, megtettek két vagy három kanyart, sőt egy teljes jobbkanyart is, mielőtt árokba borultak nyolc kilométerrel úti céljuk előtt" - mondta el a seriff.
A testvéreket kórházba vitték, de a vizsgálatok szerint nem sérültek meg.
Az illetékesek egy órán át keresték a gyerekek anyját, aki azt mondta, úgy vélte, gyerekei a kertben játszanak.
A hatóságok az ügyészi hivatallal és a családvédelmi szolgálattal egyeztetnek arról, emeljenek-e vádat.
Fotó: illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 07. 13:46, csütörtök | Bulvár
Halottnak próbálta nyilváníttatni magát egy férfi, hogy megússza a börtönt
Elfogtak egy szabolcsi férfit, aki saját maga halottnak nyilvánításával próbálta megúszni börtönbüntetését.
2023. December 07. 06:00, csütörtök | Bulvár
Hajléktalanoknak készített ajándékcsomagokat Novák Katalin
Novák Katalin szerdán részt vett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hajléktalanokat segítő adventi programjában.
2023. December 05. 13:03, kedd | Bulvár
Bemutatták a GTA 6 előzetesét
Bemutatta helyi idő szerint hétfő éjjel a Rockstar Games amerikai videojátékfejlesztő cég a Grand Theft Auto sorozat legújabb, hatodik részének előzetesét, és egyben közölte:
2023. December 05. 13:00, kedd | Bulvár
Lenny Kravitz jövő júliusban Budapestre jön
Lenny Kravitz jövőre a magyar fővárosban is fellép. A világhírű amerikai funk-rock előadó 2024. július 30-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.