Hírek
2024. Március 13. 06:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka
Erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésére, a Településfásítási program pedig a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés Magyarországon
- hangsúlyozta Nagy István agárminiszter kedden a Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, ahol az Országfásítási program részeként elindult a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka.
A tárcavezető - aki a térség fideszes országgyűlési képviselője - elmondta, hogy az elmúlt három évben a megvalósításhoz a Vidékfejlesztési program biztosított kétmilliárd forint támogatást, az idei feladatokra pedig 550 millió forint áll rendelkezésre.
Kiemelte: év elején hirdették meg a tízezer lélekszám alatti települések zöldítését szolgáló program negyedik ütemét. Az önkormányzatok tízezer sorfát igényelhettek, a tavaszi ültetési időszakra négyezer, az őszire hatezer sorfa volt elérhető.
Idén is 13 fafajból lehetett választani, településenként legalább tíz, legfeljebb harminc darabot, a szakszerű ültetéshez támasztókaró, takarómulcs és védőrács is rendelkezésre áll - tette hozzá.
Nagy István elmondta, hogy idén a legtöbb sikeres igénylés Somogy vármegyéből érkezett, ez 48 települést jelent. A legkisebb igénylő település a 27 lakost számláló Zala vármegyei Lendvajakabfa, míg a legnagyobb a Veszprém vármegyei Balatonalmádi, 9943 lakossal.
Az elmúlt három évben 1500 településen 46 ezer sorfát ültettek el, míg a program négy üteme alatt Győr-Moson-Sopron vármegyében 3975-öt - fűzte hozzá.
Az agrárminiszter hangoztatta, hogy a program sikerét nemcsak az eddig kihelyezett fák mennyisége igazolja, hanem a jelentkezés nagysága is: idén rövid idő alatt elfogytak a rendelkezésre álló fák, a túljelentkezés háromszoros volt.
A fákat és azok szállítását ezúttal is a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja az Országos Erdészeti Egyesület koordinációja mellett.
Az egyesület részvétele jelzésértékű, mert a program komoly ösztönzést jelenthet az erdőtelepítési pályázatokon való részvételben is - mondta, hozzátéve, hogy az ország fával borított területének növelése továbbra is az agrártárca kiemelt céljai közé tartozik.
Nagy István hangoztatta, hogy az Országfásítási program 2019-es meghirdetése óta 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek támogatást a gazdák. Az erdősítést támogató, egymást kiegészítő programok révén idehaza az erdők térfoglalása folyamatosan nő.
Kiemelte, hogy a kormány stratégiai elemként tekint továbbra is az ország erdővagyonára, mert az erdők megmaradása és gyarapodása a jövőnk záloga.
Az élhetőbb környezet megteremtése érdekében a cél az, hogy az ország fával borított területe 27 százalékra növekedjen - mondta.
Tóth Mária, Újrónafő polgármestere elmondta, hogy a Településfásítási programban tavasszal harminc darab amerikai hársfát ültetnek a Petőfi Sándor utcát az Alkotmány utcával összekötő szakaszon, amit a jövőben reményei szerint Hársfa utcának neveznek el.
Hozzátette, hogy a településen 2021-ben az Országfásítási program részeként 30 darab nyírfát ültettek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

