Városlista
2024. október 24, csütörtök - Salamon

Hírek

2024. Június 29. 06:40, szombat | Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt

Elfogadták a kastélytörvényt, a pápai is szerepel a listán

Elfogadták a kastélytörvényt, a pápai is szerepel a listán

Összesen 48 magyarországi kastély meghatározott feltételekkel történő privatizációjának lehetőségét foglalták törvénybe.

Az Országgyűlés 136 igen és 36 nem szavazattal elfogadta a Lázár János által még decemberben beterjesztett törvényjavaslat két módosítását. A tegnapi Magyar Közlöny adott hírt a "kastélytörvény" elfogadásáról. A friss törvény kiindulópontja, hogy az állam által fenntartott intézményrendszer nem minden esetben tudja-tudta megfelelően fenntartani a kastélyokat, így indokolt a piaci szektor bevonása - írja az Építészfórum.

A törvény lényege, hogy a korábban állami tulajdonban lévő kastélyállomány egy része, parkkal és a kastély ingóságaival együtt ingyenesen átruházható olyan magánszemélyeknek vagy piaci szereplőknek, akik képesek vállalni, hogy az ingatlanok állagromlását megelőzik és megtartják azok (lazán definiált) közfunkcióját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a parkokat az év minden napján napközben ingyenesen látogathatóvá kell tenni, a kastályok felújítási-karbantartási munkálatait el kell végezni és az épületek kulturális funkcióit meg kell őrizni, valamint az év 300 napjában látogathatóvá kell tenni.

A kastélyok, kastélyparkok és ingóságok új tulajdonosait segítheti az állam beruházási és fenntartási támogatással. Erről szintén a Lázár-féle minisztérium dönt. A 48 privatizálandó kastély zöme a kastélyprogram, vagy egyéb forrás keretében már felújított épület.

Az új tulajdonosok felelőssége

Az új tulajdonos feladata, hogy "jó gazda lesz" és a törvényben foglamazott közfeladatok ellátásával üzemelteti a kastélyát.Megelőzi az állagromlást, felújítja, mindezt a műemlékvédelmi szabályoknak megfelelően.

A privatizáció folyamata

A miniszter felméri a kastélyokat és azt, hogy a jelenlegi vagyonkezelő az új törvénynek megfelelően használja-e a kastélyt. Felméri, hogy van-e mód más állami szereplő bevonására. Ha úgy ítéli meg, hogy nincs, először utasítja a vagyonkezelőt, hogy egy megszabott időpontig teljesítse az állam által ráruházott feladatot. Ezt követően a miniszter felhívást tehet közzé a kastélyprivatizációra vonatkozólag.

Ha a kastély tulajdonba adásának napján van működő és látogatható közgyűjtemény, az új tulajdonosnak továbbra is látogathatóvá kell tennie, illetve, hogy a kastélyparkot az év minden napján ingyenesen látogathatóvá tegye.

Az állam visszaveheti

Az "örökbeadott" közvagyont, ha úgy dönt, az állam visszavásárolhatja, a kastély szerződéskötéskori árán. Ha a feltételeket nem teljesítik az új tulajdonosok, a minisztérium az adott kastély árának 10%-át hajtja be kötbérként. Ha továbbra ennek ellenére sem teljesíti a feltételejet a tulajdonszerző vagy az Örökségvédelmi Hatóság úgy látja, hogy sérül az örökség, az állam szerződéstbonthat a tulajjal.

Fontos, hogy a törvény nyomán megszerzett kastélyok nem elidegeníthetők, tehát nem lehet őket eladni. Örökíteni viszont igen. Ha a tulajdonos meghal és utódai nem tartanak igényt a valamikori magyar közvagyonra, az visszaszáll az államra.

Mi a helyzet Pápán?

A 48 kasély között szerepel a pápai Esterházy-kastély is, bár a listán nincs nevesítve, hogy melyik pápai épületről van szó, ám nem nehéz azt kitalálni.

A kastély főépülete mellett a korábbi Platán szalló, és a mellette álló lakóház, udvar és gazdasági épület szerepel még a felsorolásban, ez utóbbiak jelenleg romos állapotban vannak. A kastélyépület jelenlegi fenntartója a 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő Pápai Platán Nonprofit Kft, míg az épületek tulajdonosa a magyar állam.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 24. 11:14, csütörtök | Helyi

Kigyulladt egy autó a 83-ason

A tűzoltók eloltották a lángokat, forgalomkorlátozásra kell számítani.

2024. Október 23. 18:36, szerda | Helyi

Grőber Attila: Összeköt bennünket a hazánk és a szabadság szeretete

Az 1956-os forradalom 68. évfordulóján a polgármester a közös emlékezés fontosságát hangsúlyozta, hiszen ilyenkor összefognak azok, akik a hétköznapokban eltérően gondolkodnak a világ dolgairól.

2024. Október 23. 08:18, szerda | Helyi

Pápai légtornász sikerek!

A Pápai Cirkuszművészeti Egyesület, és a Pápai Légtorna Sportegyesület sportolói is kiemelkedő eredményeket értek el, a közelmúltban lezajlott országos és világversenyeken.

2024. Október 22. 14:03, kedd | Helyi

Nem állnak le a csalók, minden megtakarítását elszedték a pápai nyugdíjastól

A sértettel egy adathalász programot telepíttettek a csalók a telefonjára.