Hírek
2024. December 09. 09:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Életmentő készülékeket adományoztak!
Négy defibrillátorral bővült a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság eszköztára, egy életmentő készülék Pápára is került a reformátusok adományából.
A Magyarországi Református Egyház felajánlását, a négy életmentő készüléket dr. Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke adta a rendőr-főkapitányságnak.
Az egyházvezető számára is elsődleges, hogy a közterületi járőrszolgálat minél gyorsabban és hatékonyabban nyújtson segítséget, ha kell, mentsen emberi életet. Beszédében hangsúlyozta, advent időszakában még inkább fontos a hit, remény, öröm és szeretet.

A készülék átadásakor a Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet vezető mentőtisztje, Nátrán Albin továbbra is készséggel együttműködik a főkapitánysággal annak érdekében, hogy szakmai képzésen bővítsék valamennyi rendőr emelt szintű egészségnyújtási tudását - írja a Police.hu.
A négy életmentő eszközt december 6-án adta át a lelkészi elnök a Tapolcai, a Pápai és a Balatonfüredi Rendőrkapitányság vezetőinek, valamint a mélységi és közterületi támogató alosztály vezetőjének.
Dékány Balázs r. dandártábornok, rendőrfőkapitány megköszönte az együttműködést az állomány nevében is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

