Hírek
2012. Július 30. 17:50, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Egyesülhet augusztus végéig a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria
Elhárult az utolsó akadály a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria augusztus végéig történő egyesítésének útjából azzal, hogy a kormány 110 millió forint átcsoportosítását rendelte el a Nemzeti Galéria likviditási helyzetének rendezésére - közölte Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Közlönyben még pénteken jelent meg az a határozat, amely szerint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 110 millió forintot kap a Magyar Nemzeti Galéria.
Baán László emlékeztetett arra, hogy az adósságállomány rendezése a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésének előfeltétele volt, így a kormányhatározattal az utolsó akadály is elhárult a fúzió elől, amely augusztus 31-ig megtörténik.
Elmondta, hogy a galéria teljes tartozásállománya 160 millió forint, ebből 110 millió forint most már biztosan a Magyar Nemzeti Galéria rendelkezésére áll, a további 50 millió forintról még egyeztetések zajlanak, ugyanakkor a most megkapott összegből a fennálló tartozásállomány nagyobbik hányada rendezhető.
Baán László tájékoztatása szerint az egyeztetés tárgya, hogy a tavalyi 20 százalékos leépítésből fakadó - a végkielégítésekre szánt - 50 milliós kormányzati kompenzációt figyelembe vegyék-e a mostani adósságrendezéskor. Hozzátette: az egyeztetéseken megállapított fennmaradó tartozásállomány összege az év hátralévő részében meg fog érkezni az intézményhez.
A főigazgató arról is beszélt, hogy az új intézményi stratégia alapján létrejött első külföldi kiállítás szeptember 12-én nyílik Bécsben a Kunstforumban, ahol a már Pécsett és a Szépművészeti Múzeumban is bemutatott Nyolcak festőcsoport tárlata nyílik majd. Jövő októberben pedig a világ egyik leghíresebb múzeumában, a párizsi Musée d'Orsay-ban nyílik a magyar modernizmus legfontosabb alkotásaiból kiállítás.
Emlékeztetett arra, hogy a galéria az adóssága miatt nem tudott idehaza nagyobb kiállítást szervezni ez év második felére. Ez is indokolja, hogy a sikeres, eredetileg augusztus végén bezárni tervezett Hősök, királyok, szentek című kiállítást meghosszabbítják az év végéig.
A főigazgató megállapítása szerint gesztusértékűek lesznek a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményeinek szervezésében megvalósuló, október elején egyszerre megnyíló kiállítások, Így éltek ti főcímmel. A Hősök terén ennek keretében a 19. századi francia politikai karikatúra legnagyobb mesterének, Honoré Daumier-nak lesz tárlata, míg a várban a századforduló magyar karikatúratörténetének egyik legjelentősebb alakjának, Faragó Józsefnek a munkáiból nyílik majd kiállítás.
Baán László elmondta, hogy 2013-tól válhat teljessé a Nemzeti Galériában is az új stratégiának megfelelő kiállítási naptár. Az év második felében két kiemelkedő alkotó, Bálint Endre és Rozsda Endre születésének centenáriumát nagy retrospektív kiállításokkal ünnepli majd a galéria.
A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítéséről tavaly ősszel döntött a kormány, a fúzió határidejét azonban a galéria időközben napvilágra került jelentős adóssága miatt kétszer meghosszabbították.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

