Az Osiris Kiadó igazgató-főszerkesztője, Gyurgyák János történész 2012-ben közreadott Magyar fajvédők című munkájában olvashatjuk: „Bár 1945 után többen foglalkoztak Bajcsy-Zsilinszky életművével, tudományos céllal készült, kiadott bibliográfiával nem rendelkezünk… Bajcsy-Zsilinszky műveinek publikálása és bemutatása helyett inkább értelmezések – de leginkább hamisítások és legendák születtek hihetetlen mennyiségben, s csak az utóbbi egy-két évtizedben születtek reális képet felvázoló publikációk...”

Így aztán az idei tavasszal üdítően hatott a hír az evangélikus hírportálon, illetve az Evangélikus Élet magazinon keresztül, hogy elsőként a Magyarországi Evangélikus Egyház és az Evangélikus Országos Gyűjtemény szervezésében, az Evangélikus örökség – Gyűjteményi esték című sorozat keretében, aztán a Történettudományi Intézetben is, rangos szakemberek segítségével bemutatásra került egy hiánypótló, tudományos igényű munka Bajcsy-Zsilinszky Endréről. (Mostanság pedig a Kossuth Rádió Egyszer volt… című műsora háromrészes sorozattal is foglalkozik vele.) A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete fiatal posztdoktor kutatójának, Bartha Ákosnak Bajcsy-Zsilinszky Endre: Életút és utóélet című vaskos monográfiája megjelenését már nagyon vártuk.

Az elmúlt egy évtized alatt e sorok írója több helyen – köztük az Evangélikus Élet hasábjain is – igyekezett hírt adni a mártírrá lett nemzeti ellenálló, Bajcsy-Zsilinszky Endre utóéletével kapcsolatos megemlékezésekről, emlékeztetésekről; köztük az immár hagyományossá vált – jövőre éppen kerek tíz esztendős –, rendre június hónap első hétvégéjén megtartásra kerülő pálkövei Bajcsy-Zsilinszky-megemlékezésekről.
Az idei, Balaton-parti „emlékpiknikünkre”, a Bajcsy-Zsilinszky–emlékház udvarára Bartha Ákost is meghívtuk új kötete ismertetésére, aki Bajcsy-Zsilinszky Endre leszármazottja, Józsefváros díszpolgára, Bajcsy Lajos esperes társaságában osztotta meg, s összegezte több mint öt esztendős kutatási tapasztalatait, eredményeit. Bartha Ákos hatszázötven oldalon, több ezer lábjegyzettel alátámasztva, olvasmányosan göngyölítette föl a XX. század egyik nagy történelmi legendájának életútját.

Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének 130. évfordulójára készülve – 2012 és 2016 között –, a magyarországi antifasiszta szövetség égisze alatt működött emlékbizottság – „a rendszerváltás utáni apály”, s az időközben elhalt Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság után – vállalta, hogy a kerek évfordulóig, vagyis 2016-ig, lehetőségeihez mérten igyekszik ráirányítani a figyelmet a nyilasok által kivégzett mártír politikus-újságíró alakjára, emlékezetére. Ez többé-kevésbé sikerült is. Ezen időintervallum alatt – a helyiek hathatós bevonásával-közreműködésével – megmenekülhetett a pálkövei emlékház, amelybe új kiállítási tablók, az épület mellé pedig egy mellszobor is kerülhetett. Pálköve szomszédságába, Kővágóörsre pedig egy gránit emléktábla a munkaszolgálat alól Bajcsy-Zsilinszky közbenjárására átmenetileg fölszabadult Radnóti Miklós költő tiszteletére, aki 1935 nyarán Kővágóörs-Pálkövén, és annak környékén töltötte nászútját. A 2012 és 2016 között működött emlékbizottság keretein belül emlékplakettekkel, emlékképeslapokkal és emlékkötetekkel is igyekeztünk nyomatékot adni a Bajcsy-Zsilinszky–emlékezet újbóli fölelevenítésének. Ezen időszak alatt, illetve azt követve, immár a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely nevű kis civil társaság égisze alatt, e sorok írója hat Bajcsy-Zsilinszkyvel kapcsolatos kötetet is szerkesztett és közreadott: Az utolsó nyár – Bajcsy-Zsilinszky Endre életének utolsó szakaszairól, valamint a magyar antifasiszta ellenállásról (2013., 190 oldal), Illyés Gyula: Zsilinszky (2015., 20 oldal – kiegészített reprint), Bajcsy-Zsilinszky Emlékfüzet (2016., 80 oldal). Ezeket követte még ugyancsak három, a 130. évforduló után: „Szeretnék néha visszajönni még…” – Bajcsy-Zsilinszky Endre pálkövei emlékképei (2017., 96 oldal), Bajcsy-Zsilinszky Endre Kossuth Lajos szellemében (2018., 32 oldal), Pálkövei Bajcsy-Zsilinszky Zsebfüzet (2019., 48 oldal).

Azonban a fölsorolt kiadványok egyike sem tudományos-féle, mindegyik forrásokra támaszkodó, azokból táplálkozó; összeállítójuk nem tudós, nem hivatásos kutató, csupán csak egy műkedvelő patrióta-lokálpatrióta, aki mindig is arra törekedett, hogy széles körben megismertesse a ma élőkkel Bajcsy-Zsilinszky Endre alakját, s szerény eszközeivel ápolni, fönntartani segítse annak emlékezetét. A forrásokra támaszkodás és az azokból való táplálkozás elsősorban Vigh Károly (1918-2013) történésznek volt köszönhető. Ő az 1960-as évektől az 1990-es évekig hallatlanul sok tanulmányt, cikket, kötetet publikált Bajcsy-Zsilinszkyről, s a már említett Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság országos vezetőjeként is hosszú-hosszú időkön át szívvel-lélekkel ébren tartotta a hazai Bajcsy-Zsilinszky „kultuszt”. Mindezekért megbecsülés jár Vigh professzornak – Karcsi bácsinak –, akit nem sokkal elhunyta előtt, még 95. születésnapja kapcsán személyesen köszönthettem föl otthonában, s akinek öt évvel később – tavaly –, a 100. születési évfordulóján, a pálkövei emlékház tövében (aminek létrejöttében anno oroszlánrésze volt) emlékkövet is állíttathattam kis civil társaságunkkal. Hagyatéka megböcsülendő! Azonban tudni kell, hogy Vigh Károly nem könnyű időkben munkált…

Ideidézendők a Magyar Országgyűlés jelenlegi alelnökének, Lezsák Sándornak öt évvel ezelőtti, a Parlament falai között, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékezete 1944-2014 című emlékülésen elmondott beszédéből a következők:
„Nehezebb a közmegegyezés Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai életművében, mivel életpályájának útjelzőit az elmúlt évszázad második felében a hivatalos politika szilárdan lebetonozta, és meghatározta az útjelzők jobbról balra folyamatosan mutató irányát is. Szinte minden korabeli életrajzi összefoglaló úgy jellemzi életét, hogy az osztrák-magyar hadsereg német-barát tisztjéből idővel németellenes politikus lett, vagy hogy a Horthyt támogató szélsőjobb politikusból 1944-re a szociáldemokratákkal szövetkező politikus. Nagyon leegyszerűsített ez a »fejlődésnek« sugallt jobbról balra mutató irány, hiszen Bajcsy-Zsilinszky Endre már 1917-ben is olyan magyar tisztekkel került eszmei közösségbe a Budapesti Hírlap szerkesztőségében, akik világosan látták, hogy a német-osztrák politika erőszakolta Magyarországot a világháborúba, azaz függetleníteni kellene Magyarországot a német orientációtól. Az is olvasható Bajcsy-Zsilinszky Endre írásaiban, hogy szerinte a proletárdiktatúra rémtetteiért nem a szocialista eszmék és a szociáldemokraták felelősek, hanem az őket kihasználó kalandor bolsevik politikusok. A szociáldemokrácia – írta Bajcsy- Zsilinszky már 1920-ban – a munkások védekező reflexiója a tőke kizsákmányolásával szemben. Ezt a két példát azért kellett megemlíteni, hogy érzékeltessük: lehet, hogy nem is változtak érdemlegesen Bajcsy-Zsilinszky Endre nézetei a baloldaliságról, vagy a német szövetségről 1920 és 1944 között – csak a világpolitikai és az európai politikai környezet változott meg, és ennek sodrásában tűnt balra mozdulónak Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai életműve. Természetesen nem lehet kizárni egy ilyen elmozdulást alapos történészi elemzést követően, de hiba lenne ezt a marxista történészi felfogást kritikai felülvizsgálat nélkül változatlanul ma is elfogadni.”

A második világégés utáni években „antikommunistából kommunistabaráttá” maszkírozódott át Bajcsy-Zsilinszky (amit ugyebár nem Vigh Károly szorgalmazott!), 1956 után pedig, hogy Bajcsy-Zsilinszky emlékezetét továbbra is fönn lehessen tartani, sajnos, számos ponton „domesztikáltak”, számos zavarba ejtő dolgot „kioperáltak” életművéből, s Bajcsy-Zsilinszky özvegyének és a baráti körnek is számos kompromisszumot kellett megkötnie a hatalommal. Minderről Bartha Ákos igen részletesen ad számot kötetében.

A Bajcsy-Zsilinszky Endre: Életút és utóélet című könyv tehát az első tudományos igényű életrajz Bajcsy-Zsilinszkyről. Több mint huszonöt közgyűjtemény, több mint kétszázféle sajtóforrás, megannyi hasznos szakirodalom és persze némi történészi intuíció segítségével igyekezett nyomába eredni a fiatal történész Bajcsy-Zsilinszky Endre „kacskaringós” életútjának. Sok-sok új adat került elő, és sok-sok régebbi információ lett megnyugtatóan tisztába téve e kötettel!

Bajcsy-Zsilinszky Endre nem volt egy makulátlan ember, aki sok hibát és bűnt elkövetett életében (elég csak az Áchim L. Andrással való családi konfliktus eszkalálódására gondolni), politikai pályáján. Militarista, antiszemita, fajvédő, horthysta-ellenforradalmárként lépett színre, elképesztő módokon átkozódva a zsidóság ellen, de aki már 1928-ban nyíltan szakított a nácibarát, Adolf Hitler kegyeiért futó Gömbös Gyulával, s kialakította nemzetiszocializmus-ellenes, nemzeti radikális, a szociális és paraszti kérdésekre érzékeny nézeteit. „…mindenekelőtt elszakadtam a német antiszemitizmustól, mely a maga szörnyű germán faji orthodoxiájával olyan vizekre evezte a magyar fajvédő mozgalmat, amelyek nekünk lényegében véve idegenszerűek…” – vélekedett.
A Szabadság 1935. március 31-i számában írta: „Egy őszinte vallomást kell tennem. Konzervatív családból származom és ifjúságomban magam is konzervatív voltam. Én nem a francia forradalom elvein keresztül jutottam el a demokráciához, hanem a magyar történelmen keresztül. Más utat jártam, mint barátaim. Én Szegedről indultam el az ellenforradalommal és lázadtam mindennel szemben, ami itt volt. Azt hittem, hogy az ellenforradalom be fogja fejezni Kossuth forradalmát s hatalmas fellendüléssel meg fogja valósítani a szükséges reformokat. De ráébredtem arra, hogy abban, hogy itt ’18-ban nem úgy mentek a dolgok, mint ahogy kellett volna, nem az egyes emberek a hibásak. Ha a ’67-es politika Kossuth politikáját folytatta volna s betetőzte volna ezt a politikát egy nagy földreformmal, akkor ’18-ban nem összeomlás következett volna, hanem nagyszerű demokratikus föllendülés. A forradalmak után következő tizenöt év semmi újat nem hozott. Ez a tizenöt év nem tanult sem a forradalomból, sem az ellenforradalomból, sem pedig a magyar népmilliók mérhetetlen szenvedéseiből… Én megtagadom ezt a tizenöt évet!”

Bajcsy-Zsilinszky Endre sok vargabetűt írt le, sokáig keresgélt, sokat vívódott, de összességében egyet kell érteni Zétényi Zsolt jogászprofesszorral (akinek egyébként pár hete jelent meg Göröngyös úton... – A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében című könyve a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum gondozásában), aki öt esztendővel ezelőtt, a Magyar Hírlap hasábjain úgy fogalmazott, hogy „őt sokan egyáltalán nem ismerik, s akik tudnak róla valamit esetleg az antifasiszta ellenállási mozgalom kapcsán, a németellenes ellenállásnak a legitimistáktól a kommunistákig terjedő hálóját irányító személynek, és talán nem kevesen kommunista társutasnak is tekintik. Ezzel szemben az az igazság, hogy Zsilinszky egész életében a hagyományos történeti alkotmányosság híve volt, ennek jegyében, a jogegyenlőség sérelmeként ellenezte a zsidóságot sújtó törvényeket. Részt vett az 1919-es szegedi ellenforradalomban, alapítója volt a Fajvédő Pártnak, és szerzője az 1924-ben megjelent Fajvédő Kiáltványnak, és egész életében tisztelője Horthy Miklós kormányzónak. A Szent Korona és Szent Korona-tan csodálójaként és hirdetőjeként is nagy társadalmi változásokat követelt. Társadalmi nézeteiben és programjában messze meghaladta a korabeli reformpolitikusok nézeteit akkor, amikor a dolgozó osztályok szociális helyzetének gyökeres megjavítását, a nemzetfenntartó parasztság földigényének szükség esetén radikális kielégítését hirdette és követelte. Bajcsy-Zsilinszky maga volt a történelmi Magyarország, hordozta mindazt, ami abban értékes és követendő volt. Ezt a tényt megerősítette a háborúellenes ellenzéki összefogást vezető, a jogfosztást a magyar alkotmányosság jegyében bíráló szolgálatvállalása. Az alkotmányosságot a szociális igazságossággal és a legnemesebb nemzetvédelemmel összekötő nemzetszolgálata máig tanulságos, éltető történelem…”

Vigh Károly írta: „Zsilinszky egész eszmerendszere, a politikai pályájának alakulását meghatározó motívumok a huszadik század magyar problémavilágát hordozzák. Ő a maga személyében annak a magyar középrétegnek a gondolkodását és nemzettudatát képviseli, amely még a nagy Osztrák-Magyar Monarchia, a millenniumi Magyarország bűvöletében nőtt fel, hogy azután az első világháborúban a szerb fronton, a végtelen orosz harcmezőkön, vagy Doberdó és Isonzó poklában »védje az ezeréves hazát«.”

Bartha Ákos írja: „…az új világban szerinte a magyarságnak nem kell eszméket importálnia [»…nem rendezhetjük be a magyar közéletet idegen kísérletek kipróbálatlan és ködös világnézetének és meg nem állapodott eszmeanyagának kisdedóvójának.«], csupán helyre kell állítania »államunk őseredeti demokráciájának folytonosságát és megvalósítanunk azt a mai kor jogi, politikai, művelődési, szociológiai formái között«.
Példaként Erdélyt hozta fel, ahol »a magyar ősdemokrácia és szabad önkormányzat különösen tisztán nyilatkozik meg«. A kisgazdapárti politikus óvott a soviniszta túlzásoktól és az 1568-as tordai országgyűlésre, valamint Deák Ferenc és Eötvös József szellemére hivatkozva nem csupán az elsikkadt kárpátaljai autonómiát kérte számon, de az erdélyi magyarok, románok és szászok »szabad önkormányzatát« és a Szent Korona alatt megvalósuló »ősi alkotmányos alapon való együttélését és unióját« is szükségesnek tartotta…”

Tehát Bajcsy-Zsilinszky Endre haláláig a történelmi Magyarország hagyományain, a történeti alkotmányosság talaján állt, e szellemben szervezkedett, követelt széleskörű reformokat, nemzeti összefogást, szociális igazságosságot, jogegyenlőséget a „Szent Korona minden állampolgára számára, tekintet nélkül nemzetiségre, vallásra, fajra és nemre”. De sohasem vált kommunistává, sem szocialistává. És ezt fontos aláhúzni; mert az elmúlt időkben főként úgy próbálták zászlóra tűzni. Bartha Ákos szerint „…tény, hogy az ellenzéki politikus az ország egyik legkérlelhetetlenebb náciellenes politikusává vált – méghozzá erős ellenszélben – de …sem az antifasizmus, sem a náciellenesség nem jelent szükségszerűen baloldaliságot”.

Ugyan mondott olyat, hogy „Magyarországon nem a szocializmus képviseli a rombolás irányzatát, hanem a szocializmus színeiben parádézó radikalizmus”, s hogy a szocializmus a kapitalizmus „természetes egyensúlyozója”, s 1932-ben ellenezte a Népszava betiltását, s elismerte a szakszervezetek érdemeit, illetve később hathatós szorgalmazója lett a kisgazda-szociáldemokrata együttműködésnek, de nem tette magáévá „a szociáldemokrata értelemben vett osztályharcot”, saját programját nemcsak nemzeti, hanem szociális tekintetben is a szociáldemokraták fölé helyezte:
„Egyetlen percig sem lennék nacionalista, ha nem tudnám, hogy az én nacionalizmusomban nincsen több szociális tartalom, diadalmas emberség, magyar népem és nemzetem számára több jó, mint a szociáldemokráciában.”
Bartha Ákos írja: „A szociáldemokraták agrárprogramja szerinte a »legvastagabb demagógia és népámítás«, mivel a pártot marxi alapjai hiteltelenné teszik a tervezett földosztáshoz…”

Vigh Károly szerint Bajcsy-Zsilinszky Endre „…egyaránt elutasítja a szocializmust és a polgári demokráciát, valamiféle harmadik út lebeg a szeme előtt: »nemzeti demokrácia«. Elképzeléseiben a középosztály, a munkásság és a parasztság összefogása szerepel a »nemzeti gondolat« jegyében. Zsilinszky e három társadalmi osztálytól várja egy új, szociális szellemű »nemzeti demokrácia« megszületését. Ezt az elképzelését fejti ki a »Nemzeti radikalizmus« című politikai programjában… A nemzeti radikalizmus politikai programjának megfogalmazásával Bajcsy-Zsilinszky megoldhatatlan feladatra vállalkozott, hiszen képtelenségnek bizonyult antimarxista alapon összeegyeztetni a munkásság, a parasztság különböző rétegeinek, valamint a kispolgárságnak az érdekeit…”

Bajcsy-Zsilinszky elsősorban a tarpai választókerületben ismerkedett meg a hárommillió koldus Magyarországának népével, – a parasztság embertelen nyomorát, kiszolgáltatottságát Előőrs és Szabadság című lapjaiban tárta olvasói elé.

Náciellenességén, antifasizmusán, mártíriumságán túl életének teljes egészére, a honnan indulásától a hova érkezéséig átélt keresgéléseire, tipródásaira, vívódásaira, kényszereire, megtagadásaira szinte egyáltalán nem igyekeztek rávilágítani az elmúlt időkben. Humán műveltségére, népművelői, patrióta és lokálpatrióta oldalára sem igen vetült-vetül fény, ugyanúgy műveire (Mátyás király, Helyünk és sorsunk Európában, Erdély. Múlt és a Jövendő), Kossuth és Ady-imádatára, aztán művészetpártolására, néprajz- népművészet- és népzene- szeretetére sem, s hogy sok magyar írót, költőt segített kenyérhez – például Féja Gézát, József Attilát, Kodolányi Jánost, Sinka Istvánt, Szabó Dezsőt, Tamási Áront.

Bár mindvégig fajvédőnek vallotta magát, a zsidótörvényeket bírálta, a zsidó munkaszolgálatosok ügyében rendre föllépett (csonkán megmaradt hagyatékában mintegy százötven-százhatvan bebörtönzött vagy egyéb módon üldözött személy ügyeire bukkantak), számos memorandumot fogalmazott a kormányzóhoz és a miniszterelnökökhöz, szívós küzdelmet folytatott az 1942-es újvidéki vérengzés felelőseinek megbüntetéséért, közbe próbált járni Schönherz Zoltánért, a már említett Radnóti Miklósért; zsidóügyekben együtt dolgozott a Magyar Izraeliták Pártfogó Irodájával, csatlakozott a nyilas-fasiszta erők elleni harchoz, az antifasiszta szellemű Magyar Történelmi Emlékbizottsághoz, végül elvállalta a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság vezetését – miközben gyanakvása nem szűnt meg a hosszabb távú kommunista célkitűzések iránt, rendre hangsúlyozva, hogy a magyar politikai életben – proletár vagy fasiszta – diktatúrát képviselő pártoknak nem lehet helyük.

„Lehetek én, és vagyok is jó fajvédő, mert nem vagyok hajlandó megvonni az emberi jogokat attól a néptől, amely a tizenkét apostolt adta a világnak... Nemzetünket és államunkat egyes-egyedül csak a magyar nép – parasztságunk és ipari munkásságunk – józansága és Toldi Miklósi ereje mentheti meg, semmi más erő a kerek világon...
...igazságérzetem és a magyar állam, a magyar nemzet világpresztízsének féltése állít oda a szenvedő és üldözött zsidók mögé, mert nemzetem és a magyar állam halálos veszedelmét látom a jogegyenlőség útjáról való elkanyarodásunkban, a teuton módszerek sajnálatos elharapódzásában, és egyben lázadok az embertelenség ellen...” – írta.

Bartha Ákos könyvének 2019. április végi, evangélikus bemutatóján Prőhle Gergely országos felügyelő elmondta, hogy evangélikus hitsorsosaik emlékének ápolása különleges feladatot ró a Magyarországi Evangélikus Egyházra, s szeretnének közbenjárni az ügyben, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre születési helyén, Szarvason is méltóképpen mutassák be az ő alakját. Bajcsy-Zsilinszky emlékének ápolását a 100. évfordulótól, az 1980-as évek közepétől mintegy szűk harminc éven át, a megszűnésig, a 2010-es évek elejéig a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a 130. születési évfordulóra való fölkészülésig – 2012 és 2016 között – a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottsága igyekezett, majd 2016-tól – napjainkban – egy kis civil társaság, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely igyekszik végezni (mindenféle politikától mentesen). Utóbbi működési hatóköre főleg Pálköve és környékére, a Veszprém megyei emlékezetfönntartásra összpontosul. Bajcsy-Zsilinszky nyugvóhelyét pedig évről-évre egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyugdíjas szervezet, a Kelet Népe Egyesület koszorúzza Tarpán. Tehát igen, „fehér folt” a szülővárosi; a szarvasi emlékezet újra fölelevenítése valóban fontos, hiánypótló dolog lehetne!

Az említett lutheránus könyvbemutatón Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének történésze Bajcsy-Zsilinszky Endre életének sorseseményeit kiemelve elmondta, hogy kivégzésekor az evangélikus lelkésztől testvéri csókkal búcsúzó Zsilinszky azzal nemcsak a lelkésztől, hanem egyházától is búcsúzott, és ezt fontosnak tartotta akkor és ott az utolsó pillanatokban is megjegyezni. A Bajcsy-Zsilinszkyvel az utolsó órákat, perceket együtt töltő, a kivégzés előtt cellájában őt vigasztaló, az őt a bitóhoz kísérő, s utolsó levelét, „végrendeletét” élete kockáztatásával a cipője talpában a börtönből kicsempésző tisztelendő: Bárdosi Jenő emléke is szerencsére fönntartott, rokonsága méltón ápolja pápai Alsóvárosi temetőkertbeli nyugvóhelyét, arra a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely is évente virágokat, koszorúkat, mécseseket szokott helyezni, s a jövőre esedékes születési 110. évfordulójára, szülőfalujába, Gecsére, vagy egykori kedves szolgálatának helyére, Nemesszalókra emléktábla állítását szorgalmazzuk.

A Magyarországi Evangélikus Egyház nyugalmazott elnök-püspöke, D. Dr. Harmati Béla azok közé a jeles emlékápolók közé tartozik, akik már Vigh Károly idejében is segítették a Bajcsy-Zsilinszky–emlékápolást, s bekapcsolódtak a 2012 és 2016 közötti munkába is, s mind a mai napig a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely civil társaság tevékenységét is figyelemmel kísérik. Harmati-püspök (aki a BZSESZÖM tiszteletbeli elnöke is) írta Az utolsó nyár – Bajcsy-Zsilinszky Endre életének utolsó szakaszairól, valamint a magyar antifasiszta ellenállásról című 2013-as emlékkötet előszavát, három esztendővel később ő működött közre a pálkövei emlékház új, Bajcsy-Zsilinszky életének kronologikus bemutatását segítő kiállítási tablók összeállításánál, ő avatta föl a pálkövei emlékház udvarára fölállított – a pápai evangélikus művésztanár, Kiss László által alkotott – Bajcsy-Zsilinszky-mellszobrot, s ő hirdetett igét Bajcsy-Zsilinszky Endre 130. születési évfordulóján a Pálköve melletti Kővágóörs középkori eredetű evangélikus templomában is, – ott, ahol a helyi emlékezet szerint maga az egykori pálkövei „törpebérlő” is többször megfordult fohászkodni.

Igen, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely emlékőrző ténykedése – a Bartha Ákos könyvében megfogalmazottakat megerősítve – valóban hangsúlyos lutheránus szellemben zajlik. Nem véletlenül. Mert ha hiszik, ha nem, a heves vérmérsékletű Bajcsy-Zsilinszky Endre nem volt egy hitetlen ember. Nagy hatással voltak rá konok, protestáns, evangélikus fölmenői, különösen evangélikus tanító őse, Csorba (Strba) Mihály, illetve apjának öccse, Zsilinszky Mihály kultuszállamtitkár, egyháztörténész, egyházmegyei és kerületi felügyelő alakja. Békéscsabán az evangélikus gimnázium tanulója volt, ott tagja az önképzőkörnek is olyanokkal együtt, mint Gyóni Géza, s itt kezdett komolyan érdeklődni a politika és a múlt jelesei, köztük az ugyancsak evangélikus Kossuth Lajos iránt. (Barcs Sándor írta később Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai és történelmi eszményképeiről: „Mindenekelőtt: Zrínyi, a költő. »Az török áfium ellen való orvosság« mindig kéznél volt nála. Egyszer, amikor a börtönben igen nekikeseredett, ezzel vidítottam fel: »Ugye jól jönne most Zrínyi? De nem hoztad be magaddal!« Felnevetett. »Nem kell! Itt van!« – és a fejére mutatott. Mélységesen tisztelte a fontolva haladó, bölcs és puritán Kölcseyt, sok történetet tudott róla s ezeket szívesen mesélte. Adyért rajongott. Politikai eszményképe – kell-e mondanom? – Kossuth Lajos volt.”)

Egyetemi évei alatt tagja volt a Luther Körnek, a protestáns egyetemisták Bethlen Körének, később résztvevője a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság felolvasóüléseinek, rendszeres meghívottja a keresztény újságírók díszvacsoráinak is, s előadója a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom ’35-ös Magyar Út Társas Napok-jának. Amikor 1932 tavaszán a képviselőházi ülésen, felszólalása közben hirtelen rosszul lett, s eszméletlenül a padok közé esett, odahaza, betegsége, lábadozása ideje alatt a Bibliából merített erőt, újra elolvasta az Újtestamentumot, különös érdeklődéssel az apostolok cselekedeteire, Pál apostol leveleire. Gyakran nyúlt a Bibliához, alaposan tanulmányozta az Ótestamentumot is; különösen hangsúlyozta a mózesi könyvekben tapasztalt „magasrendű erkölcsiséget”; Mózest a világtörténelem egyik legnagyobb „nemzetpolitikus-zsenijének” tartotta. Szóval, ilyen, s ehhez hasonló „kis” érdekességekről (meg például örökös megélhetési gondjairól, pici pálkövei „földnyelvének” procedúráiról, életét végigkísérő gyomorbajáról, bal arcának tizenkét centiméteres sebéről, a magyar-lengyel társaság elnökhelyetteseként végzett munkájáról, a franciaországi Bajcsy-Zsilinszky Társaság működéséről) is tudomást lehet szerezni Bartha Ákos kötetéből, amelyekről igazán korábban nemigen lehetett hallani-olvasni.

„Vargabetűi”, hibái ellenére – szerintem – Bajcsy-Zsilinszky Endre alakja, működése, sorsa mindmáig valamiféle „szellemi gyúanyag”, amiben olyan üzenetek vannak, amelyek a mai magyarság számára is fontosak lehetnek. Ezt bizonyítja ugyebár az is, hogy rendszeresen összegyűlnek tisztelői születési évfordulónapjához közel Pálkövére, egykori szeretett helyére, ahol idén például egy gyermekrajzpályázattal is emlékeztettünk reá mártírumságának 75. évfordulója jegyében. A résztvevő gyermekek a saját maguk módján fogalmazták meg, ábrázolták azt, hogy ma mit is jelent számukra az a fogalom, hogy: szabadság. Az, ami Bajcsy-Zsilinszky Endre számára is az egyik legfontosabb dolog volt egész életében; – nem véletlenül indított e címen – Szabadság címmel – anno hetilapot is.

A 2019-es pálkövei emlékprogramot jelenlétével megtisztelő, Bajcsy-Zsilinszky Endrét leszármazottként, anyai ágon képviselő Bajcsy Lajos esperes-plébános azt mondta, hogy Bajcsy-Zsilinszky pályájának „lehet, hogy voltak »nehéz« vonásai, de odaadottsága és alakulása a vészesemények sodrásában a nemzet ügyéért elvitathatatlan és felülmúlja azt, ami esetleg felróható neki. A szenteket nem a tökéletességük miatt avatják, hanem az odaadottságuk, áldozataik, alakulásuk figyelembevételével. Az igazság szolgálata keménységet, harcot kíván, de szabaddá tesz, mondja az Írás...”

Az idei pálkövei emlékprogramon jómagam úgy összegeztem, hogy a 2009-ben kigondolt, majd a 2010-től elindított-rendszeresített pálkövei Bajcsy-Zsilinszkys megemlékezésekkel kezdetektől fogva nem azt szerettük volna, hogy az pusztán egy kultuszápolás legyen, hanem hogy Pálköve egyfajta szellemi műhelyt jelentsen, hogy bekapcsolja, „megkínálja”, gondolkodtassa – elgondolkodtassa a helyieket, s az odatévedőket a patrióta értékek Bajcsy-Zsilinszky–féle szeretete jegyében. Ehhez igyekszik a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely hozzátenni, s ezért dicséretes az is, hogy olyan tisztázó, rendet rakó kötetek, mint Bartha Ákosé is megjelenhetett, – amihez tudtunk adatokkal, s képekkel is szolgálni, hisz azon gazdag fotóhagyatékból, amelyre a véletlennek köszönhetően 2016 őszén egy régiségkereskedőnél rábukkantam, s amelyet sikerült a kővágóörsiek segítségével megvásárolni, majd az ottani könyvtárban elhelyezni, Bartha Ákos vaskos kötetébe is juthatott egy-pár illusztrációként.

Bajcsy-Zsilinszky Endre vitathatatlanul különleges ember (Szarka László szerint „messianisztikus személyiség”) volt. A nemzetének mélyen elkötelezett, lobbanékony, makacs, s nemcsak a „gonosszal”, de önmagával, gondolataival is mindvégig viaskodó („saját gondolatait, nézeteit többször is átértékelő”), örökké kereső léleknek a sorsa mindenképpen tűnődésre késztető a mai világunkban. Senki sem úgy látja meg a napvilágot, hogy kiforrott nézetei vannak, s a világ is gyorsan változik, ki előbb, ki utóbb jut el bizonyos felismerésekhez. Bajcsy-Zsilinszky protestáns, evangélikus őseinek ellenzéki konok magatartásával hitte, hogy küldetése van, feladata, amit csak ő tud elvégezni hazájáért, amint arról kivégzése előtt a lelkésznek is vallott a sopronkőhidai siralomházban. Bátor magyar volt, akit hazaszeretete, állandó jobbító szándéka vitt gyilkosai elé.

Prof. Dr. Horváth János volt parlamenti korelnököt idézve: „»Benne van nemzeti történelmünkben, de – mindnyájan érezzük – még nem a helyén.« Igen, amíg intézmények, utcák tucatjai nevét viselik, a történészek és a politikusok többségükben mintha bizonytalankodnának… A történések embereket formálnak, akik egyidejűleg alakítják az események menetét, és alakítják a társadalmat körülöttük; sőt, néha a tágabb világot is. Emlékeztet ez arra a természetbeli folyamatra, ahogyan a bugyborékoló patak zúgó vízeséssé lesz, majd hömpölygő folyamba ömlik, hogy részévé váljon a tengereknek, útközben életet táplál, uszályt úsztat, erőművet működtet. Ilyen látomás példázza a mi Bajcsy-Zsilinszky Endrénk eseménydús életútját, teljesítményeit…”

Tehát az idei 75. évfordulón túl is majd folytatni kell természetesen az emlékőrzést, Bartha Ákosnak pedig továbbra is bemutatnia, elmagyaráznia mindazt, amik eleddig többek számára félreérthetők voltak, vagy nem voltak tiszták Bajcsy-Zsilinszky Endre tekintetében. Amíg élünk, nyaranta mi biztos mindig egybegyűlünk Bajcsy-Zsilinszky néhai kedves pálkövei háza körül, s „álmodunk” egy majdani „összkomfortosabb” – nemcsak a jobb időjárási szakaszokban elérhető – emlékhelyről, egy méltóbbról, egy teljesebbről, egy valódi szellemi műhelyről, egy látogatóközpont-féléről, ahová még többen eljuthatnának, mert – Bajcsy-Zsilinszky nagy példaképe – Kossuth Lajos szavaival élve „bírnunk kell nagy férfiak képmásait szoborban és rajzokban, hogy jelül szolgáljanak, melyhez naponként elvezessék az apák fiaikat honszerelemre buzdítani”.

Végül pedig pár sor Bajcsy-Zsilinszky Endrétől: „Az én forrón szeretett magyar nemzetemnek pedig azt üzenem, térjen vissza a régi, az igazi magyar történelem útjára, a szabadság, a függetlenség és bátor önvédelem, tisztult demokrácia és teljes önkormányzat útjára, melyet én beszédeimben, cikkeimben, könyveimben megjelöltem, és ne feledje Berzsenyi halhatatlan sorait: »Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.«”

Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta,
a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely ügyvivője