Hírek
2018. Július 05. 09:44, csütörtök |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Donald Trump tavaly nyáron Venezuela lerohanását javasolta
Donald Trump amerikai elnök Venezuela lerohanását javasolta tavaly nyáron egy, a dél-amerikai országra vonatkozó washingtoni politikáról szóló egyeztetésen
- jelentette az AP hírügynökségre hivatkozva valamennyi nagy amerikai televíziós csatorna szerdán. A sajtóban megjelent állítások szerint tavaly augusztusban, miközben a Fehér Ház Ovális irodájában a venezuelai kormány ellen hozandó szankciókról egyeztettek, Donald Trump a munkatársai felé fordult és azt kérdezte: vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha az Egyesült Államok lerohanná a gyorsan szétesőben lévő Venezuelát, amely zűrzavarával a térség biztonságát is fenyegeti?
A részben az AP hírügynökségre hivatkozó Fox televízió részletes beszámolója szerint a megbeszélésen részt vett Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is - azóta mindketten elhagyták a kormányzatot -, és mindketten meglepetéssel fogadták az elnök felvetését.
Az eddig nyilvánosságra nem került beszélgetésről egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő számolt be. Elmondása szerint a mintegy öt percig tartó beszélgetésben Herbert McMaster elmagyarázta, hogy egy katonai akció visszaüthet, és azzal a kockázattal jár, hogy Washington elveszíti a Nicolás Maduro venezuelai elnök megbüntetését szintén szorgalmazó latin-amerikai országok nehezen megszerzett támogatását. Donald Trump azonban nem volt elégedett nemzetbiztonsági tanácsadójának válaszával, és Panama és Grenada általa sikeresnek ítélt lerohanását hozta fel példaként. Az Egyesült Államok 1983-ban, Ronald Reagan elnöksége idején rohanta le Grenadát, mert megítélése szerint kommunista erők vették át a hatalmat a közép-amerikai országban. 1989 decemberében, az akkori elnök, George H. Bush parancsára pedig megszállta a pénzmosási és kábítószerügyletekbe keveredett és az Egyesült Államokkal szemben hadiállapotot hirdető Manuel Noriega vezette Panamát.
Donald Trumpot a hírek szerint nem győzte meg Herbert McMaster érvelése és - az AP szerint - nem sokkal később felhozta a témát Juan Manuel Santos kolumbiai elnöknek is. Ezt az amerikai hírügynökség állítása szerint két, szintén neve elhallgatását kérő kolumbiai kormányzati tisztségviselő is megerősítette. Tavaly szeptemberben a Politico című lap is tudósított arról, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján tartott egyik magánvacsorán - amelyen négy latin-amerikai ország vezetői vettek részt - az amerikai elnök ismét előhozta Venezuela lerohanásának tervét, de hozzátette: "a munkatársaim azt mondták, hogy erről ne beszéljek". A vacsora után Trump minden egyes latin-amerikai vezetőtől külön megtudakolta, vajon biztosak-e abban, hogy nem akarják a venezuelai helyzet katonai megoldását, mire mindegyiküktől azt a választ kapta, hogy "igen, biztosak vagyunk benne".
A Fox televízió megkereste a Fehér Házat, amely azonban nem kívánta kommentálni az értesüléseket. A nemzetbiztonsági tanács szóvivője pedig válaszként megismételte, hogy az amerikai kormány a rendelkezésre álló valamennyi megoldással számol a venezuelai demokrácia helyreállítása és a stabilitás megteremtése érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.

