Hírek
2023. Május 31. 06:00, szerda | Külföld
Diplomáciatörténeti kiállítással népszerűsíti a Trianoni Szerződés Napját a román külügyminisztérium
Archív fotókat és korabeli dokumentumokat bemutató kiállítással népszerűsíti a román külügyminisztérium (MAE) június 4-ét, mint a "Trianoni Szerződés Napját", arra a történelmi eseménnyel kapcsolatos törvényre hivatkozva, amelyet 2020-ban fogadott el a román parlament.
A külügyi tárca az MTI-hez is eljuttatott keddi közleményében azt írta: mindig hálával idézi fel az elődöknek a nemzeti célkitűzések megvalósulásáért tett külpolitikai erőfeszítéseit, beleértve a "Nagy Egyesülés" (az Erdély és a Román Királyság egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918. december 1-jei gyulafehérvári román nemzetgyűlés) nemzetközi elismertetését.
"A soknemzetiségű nagy birodalmak szétesésének körülményei között, a Woodrow Wilson amerikai elnök által 1918-ban meghirdetett elvek alapján a részt vevő államok (a párizsi békekonferencián) Európa békéjéről tárgyaltak, egyebek mellett önrendelkezési elvet ültetve gyakorlatba. Első alkalommal vették igénybe szakértők tudományos álláspontját olyan szakterületeken, mint a nemzetközi jog, történelem, statisztika, térképészet, lingvisztika, néprajz" - írta a rendezvény ismertetőjében a román külügyminisztérium, hozzátéve: a kiállítás a román diplomácia hozzájárulását mutatja be a párizsi békekonferencia előkészítéséhez és lebonyolításához.
A kiállítást a szerdai megnyitó után később csak június 4-én, majd a gyermeknapot és ortodox pünkösdöt magában foglaló ötnapos hosszú hétvége után, június 6. és 9. között tekinthetik meg az érdeklődők előzetes előjegyzés alapján.
A bukaresti parlament 2020-ban, egy volt külügyminiszter, a szociáldemokrata Titus Corlatean kezdeményezésére nyilvánította a "trianoni szerződés napjává" június 4-ét Romániában.
"A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte" - írta a törvénytervezet indoklásában a szociáldemokrata szenátor. Szerinte ez a dokumentum képezi a kétoldalú román-magyar kapcsolatok alapját, és úgy értékeli: a mai Európai Unióban elfogadhatatlan minden olyan próbálkozás, amely "a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul".
A jogszabály szerint a "Trianoni Szerződés Napján" a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amihez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak. A törvény szerint a bukaresti kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.

