Érdekes írást közölt a Naplo-online, melyet kommentálás nélkül közlünk. Érdemes elolvasni. 

- Ennyire depressziósok a pápaiak? Nézd meg, mindenki lehajtott fejjel közlekedik a Kossuth utcán - mondta nemrég egy ismerősöm, majd jót nevetett, amikor elmagyaráztam neki, hogy ez csupán elővigyázatosság: meg kell néznünk, hova lépünk.

Tény, hogy érdekes lesz a nemsokára elkészülő, 21. századi Fő térről belépni a 18. századot idéző, egykori Szél utcára, aminek állapota nem sokat változott az elmúlt hatvan évben. Van egy vízióm: térkövezett járószinttel, rengeteg zölddel, rendezett kirakatokkal, hangulatos vendéglátóhelyekkel, és a nagyáruház borzalmas szocreál tömbje nélkül is el tudom képzelni a jövő Kossuth utcáját. Természetesen tudom, hogy a Fő tér és a kastély most minden pénzt felemészt, és annak is tudatában vagyok, hogy a város vezetése és az építészek nem tettek le az utca megszépítéséről. Egy időben közzé is tették az erről, és az áruház küllemének átalakításáról készült terveket. Elsősorban a közműveket kellene kicserélni, aztán kezdődhetne az érdemi munka. Ám ez is horribilis összeg, amivel egyelőre (hatvan éve) nem rendelkezik a város. Pedig a turisták csalogatásának ez is jó módja volna, nem is szólva arról, hogy a pápaiak is büszkén, végre emelt fővel járhatnának az utcán.
Ha a Fő teret tekintjük majd a város szívének (bár ehhez mentalitást is kell változtatnunk), akkor minden bizonnyal a Kossuth utca lehetne a város ütőere. Ám addig még sok víznek kell lefolynia a Bakony-éren. Szerencse, hogy a pápaiak egyet megtanultak a hatvan év alatt: sűrűn gyakorolni kell a türelem erényét.

Szerző: Nagy Imre