Hírek
2018. Szeptember 08. 13:53, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Családi nap a bázison
Az MH Pápa Bázisrepülőtéren dolgozók hozzátartozói vehettek részt a szombati családi napon.
A kilenc órakor megtartott ünnepélyes zászlófelvonás és megnyitó után a légierő zanakar szórakoztatta az egybegyűlteket, majd a nap egyik leglátványosabb eleme, egy Gripen vadászrepülőgép bemutatója következett.
Mivel családi napra várták az érdeklődőket, a program bővelkedett a gyermekeknek szánt elemekben. Ugrálóvár, rodeo bika, pedálos kisautó, trambulin és még számos különleges játék közül választhattak a látogatók, de természetesen megtekinthették a bázisrepülőtéren használt különleges gépeket, járműveket, vagy felülhettek a már csak bemutatási céllal felállított harci helikpterre. A hangárban bemutatták a hamarosan a Celli úti körforgalomban épülő emlékműre kerülő MiG-21-est, sőt, a gép hajtóművének metszetét is megvizsgálhatták, a technika után érdeklődők.
A programok sorában hagyományőrző bemutató és kutyás show is szerepelt, a családok legnagyobb örömére pedig a C-17-es szállítógépet is megtekinthették, igaz, csak a földön, hiszen a gép éppen egy nagyszervízen esik át.
Gangler László ezredes, a Pápai Bázisrepülőtár parancsnoka a negyedik éve megrednezésre kerülő családi nappal kapcsolatban elmondta tíz éve működnek együtt a Nehéz Légiszállító Programban részt vevő 12 állam katonáival, ennek egyik jelképe ez a családi nap is, melyben a Nehéz Légiszállító Ezred, a Nato Programiroda, a Boeing, valamint az MH Pápa Bázisrepülőtér is részt vesz. - Tíz évvel ezeletőtt számos új igénnyel jelent meg az új szervezet nálunk, melynek egy része kissé szokatlan is volt számunkra, mivel más metódusok alapján dolgoztunk korábban, de mára nagyon jól kialakult a közös munka és az együttélés is. Sok pozitív visszajelzést kapunk a városból, a külföldi katonák és családtagjaik megszervezik a szabadidejüket is, járnak különböző egyesületekben, részt vesznek a városi programokon, sőt, jellemző az is, hogy akik itt szolgáltak, visszajárnak a rendezvényeinkre, elhozzák barátaikat és családtagjaikat is - mondta el a parancsnok.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:46, szerda | Helyi
Traktoros felvonulással búcsúztak iskolájuktól
A Mező végzős diákjai stílusosan ballagtak idén.
2026. Április 29. 07:05, szerda | Helyi
Példás összefogás Tapolcafőn: 18 önkéntes tisztította meg a települést
A Tapolcafői Kertbarátkör Közhasznú Egyesület idén is megszervezte hagyományos szemétszedési akcióját a Föld napja alkalmából.
2026. Április 29. 07:00, szerda | Helyi
Bűnügyi őrizetben a pápai férfi, aki rendszeresen bántalmazta élettársát
A Pápai Rendőrkapitányság nyomozói kapcsolati erőszak bűntette miatt indítottak eljárást egy 39 éves helyi lakos ellen, aki huzamosabb ideje tartotta rettegésben környezetét.
2026. Április 28. 19:25, kedd | Helyi
Szívből jövő taps kísérte a Nemesgörzsönyi Gyöngyök bemutatóját
Nemesgörzsönyben, a közösségi házban 2026. április 18-án este különleges élményben lehetett része a közönségnek.













