Hírek
2016. Április 05. 07:20, kedd |
Belföld
Forrás: mti, index.hu
CIA: Budapesten is lehet merénylet!
Varsót, Berlint és Budapestet is említette lehetséges terrortámadások helyszíneként az a figyelmeztetés, melyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) továbbított a lengyel belbiztonsági szolgálatnak.
A Rzeczpospolita című lengyel napilap korábbi nemhivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, melyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyel Belbiztonsági Hivatalt, hogy egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások veszélye.
Bakondi György, a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója az MTI kérdésére azt mondta, hogy a magyar kormány a lengyelországi sajtóhírekből értesült a fenyegetésről, tájékoztatást kérnek az amerikai féltől a CIA figyelmeztetéséről.
Mint mondta, minden fenyegetésre irányuló információt komolyan vesznek, soha nem gondolják, hogy nem történhetnek további terrorakciók. Ugyanakkor hozzátette, ennyi információ alapján még nem indokolt a készültségi fokozat megemelése. Továbbra is a 3-as, közepes fokozatú terrorkészültség, valamint a tömeges bevándorlással összefüggésben országos válsághelyzet van érvényben.
A krakkói katolikus ifjúsági világtalálkozó is célpont lehet
A Rzeczpospolita cikke szerint a terrortámadások veszélyének kitett rendezvények lengyelországi listáján a CIA a július végén Krakkóban rendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozót is feltüntette. Az amerikai hírszerzés ezért rendkívüli biztonsági intézkedések bevezetését tanácsolta a világtalálkozó idejére.
A Rzeczpospolita újságírói a lengyel kormány biztonsági központjának egyik jelentését is ismertetik, mely a krakkói világtalálkozóra, valamint a szintén júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozóra vonatkozóan 9 potenciális veszélyt sorol fel.
A dokumentum ezek közül a lőfegyver, illetve robbanóanyag jogtalan használatának lehetőségét, a NATO-csúcs esetében pedig a légikatasztrófa lehetőségét említi a legnagyobb kockázatokként, mindkettőt az 5 fokú skálán 3,8 fokkal - a lehetséges és a valószínű kategória között - helyezte el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet

