Hírek
2013. Május 10. 18:16, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Celédi Zoltán: Bajnaival nem lettek többen a baloldal szavazói
A politológus szerint addig, amíg a baloldal nem képes egységesen fellépni a Fidesszel szemben, nem jelent komoly alternatívát a választást eldöntő bizonytalanok számára.
Ceglédi Zoltán a Petőfi Asztaltársaság soron következő összejövetelén beszélt az elmúlt 6-7 év politikai eseményeiről, egészen az öszödi beszéd kiszivárogtatásától, a pártpolitikai rendszer átalakításán át a 2014-es esélylatolgatásig. A politológus szerint az öszödi beszéd hatásai még ma is érezhetők a politikában és ennek köszönhető az, hogy a 2006-ban politikusként leírt Orbán Viktornak sikerült visszatérnie és hatalmas győzelmet aratnia 2010-ben.
A Republikon Intézet elemzője szerint Bajnai Gordon színre lépésével nem lettek többen az un. demokratikus ellenzéki oldalon, az Együtt az MSZP-től veszi el a szavazói jelentős részét. - Az MSZP és az Együtt között nemrég létrejött megállapodást szavazóik már rég megkötötték. A szavazók között nagyon nagy az átszavazási hajlandóság. Ugyanakkor a szavazatmaximalizálás szempontjából az ellenzék számára nincs jobb módszer, mint hogy a választó a Jobbik és a Fidesz mellett egyetlen harmadik lehetőséget lásson a szavazólapon 2014-ben. Amíg a baloldali pártok és pártkezdemények saját magukkal, és az egymástól való megkülönböztetéssel vannak elfoglalva, képtelen újabb szavazókat megszólítani - fogalmaztott.
Ceglédi Zoltán szerint a következő választáson csak összefogva lesz képes győzni az ellenzék. - Látható, hogy Bajnai Gordon számításai nem jöttek be, megjelenésével fejtörést okozott az MSZP és a baloldali szavazók számára. A Fidesz valószínűleg a rezsicsökkentéssel próbálja népszerűsíteni magát, az elkövetett hibák viszont nagyot árthatnak a pártnak. Nem látom a rezsicsökkentést "atomfegyvernek". A rezsicsökkentés akkor működik, ha nincsenek mellette olyan ügyek, mint például a trafikügy, mely teljesen elviszi a sajtófelületet a kormány kommunikációja elől.
Dr. Ceglédi Zoltán 2004-ben szerzett jogi diplomát a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az Óriás Nándor Szakkollégium alapítója, 2004-ig a Politológia Szekció vezetője. Egyetemi tanulmányai alatt Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Képviselőtestülete Civil és Ifjúsági Kapcsolatok Bizottságában dolgozott gyakornokként. 2004-2008 között az Országgyűlés Hivatalában az SZDSZ frakciójának sajtóreferense. A Liberális Egészségügyi Tanács egyik alapítója, 2008-ig titkára. Dolgozott honlapszerkesztőként, fő szakterülete a politikai kommunikáció és PR. 2008 óta a Republikon Intézet vezető tanácsadója, rendszeresen publikál a Hírszerzőn, résztvevője televíziós vitáknak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!

