Hírek
2025. Március 25. 15:49, kedd |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Bűnszövetségben, üzletszerűen loptak Ausztriában
Bűnszövetségben, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a három férfival szemben, akik 2021 őszén a határhoz közeli osztrák településekről kerékpárokat loptak, majd azokat itthon értékesítették.
A vádirat szerint a 36 éves Vas vármegyei férfi és 22 éves pápai illetőségű társa először 2021. október 29-én éjjel egy burgenlandi tanya nyitott helyiségéből közel 800 000 forint értékű fűnyírótraktort, valamint akkumulátoros gyermekjárművet lopott, majd a vádlottak 2021. november 10-én este az egyik Somló-környéki faluból származó társukkal kiegészülve ismét Ausztriába utaztak, hogy kerékpárokat tulajdonítsanak el, és azok értékesítésével haszonra tegyenek szert.
Így 2021. november 11-én, röviddel éjfél után két oberwarti pincét törtek fel, ahonnan egy 800 000 forintot érő elektromos kerékpárt, annak tartozékait és kisebb összegű készpénzt, valamint egy 180 000 forintos kerékpárt hoztak el. A nyomozó hatóság mindkét kerékpárt lefoglalta és a sértetteknek visszajuttatta, így a káruk az eltulajdonított 10 euró, illetve a rongálási kár kivételével megtérült.
A három férfi ezt követően egy Oberwart-közeli faluba ment, ahol az egyik ház kocsibeállójából elektromos rollert, a szomszédos ingatlan autóbeállójának lezáratlan helyiségéből pedig kerékpárt lopott. Az okozott kár a járművel lefoglalásával ez esetben is megtérült.
Szintén megtérült a kára annak a sértettnek, akinek az elkövetők ugyanebben az időben egy harmadik településről, a kerékpártárolóból lopták el két, összesen mintegy 250 000 forintot érő biciklijét.
Az ügyészség a vádiratában mindegyik férfival szemben börtönbüntetés, a közügyek gyakorlásától és járművezetéstől eltiltás kiszabását, valamint a bűncselekményből eredő gazdagodásuk erejéig vagyonelkobzás alkalmazását indítványozta a Pápai Járásbíróságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 07:00, vasárnap | Helyi
Majális a múzeumban: kézműves programokkal, néptánccal és sok mosollyal telt meg a református udvar
Vidám forgatag, népzene, kézműves foglalkozások és családi programok várták az érdeklődőket szombat délután a Pannonia Reformata Múzeum udvarán, ahol idén is megrendezték a hagyományos Múzeumi Majálist.
2026. Május 02. 20:37, szombat | Helyi
Megrongálták a vasútállomás aluljárójában lévő galériát
Vandálok törtek-zúztak a pápai vasútállomás aluljárójában - derült Venczel Csaba önkormányzati képviselő Facebook posztjából.
2026. Május 01. 12:22, péntek | Helyi
Elballagtak Pápa végzős diákjai – megtelt ünneplő fiatalokkal a belváros
Május 1-jén ismét megrendezték Pápa egyik legszebb és legmeghatóbb hagyományát, a Városi Ballagást.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

