Hírek
2017. Február 21. 14:30, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Bormustra - Hatvan féle bort kóstolhat
A rendezvény nem titkolt célja, hogy bizonyítsa, a somlói bor már nem egészen az, ami régen volt. Szeretnének szakítani a nagyon testes, savas borképpel, hisz a Somló változatos, üde és zamatos borokat is tud produlálni.
A Somlói Borrend 25 éves jubileuma kapcsán szervezett programsorozat már a tavaly decemberi, "Somló Újratöltve" című rendezvénnyel kezdetét vette. Unger Tamás, a borrend elnök-nagymestere elmondta, a Nemzeti Együttműködési Alaptól elnyert pályázatban vállaltak értelmében a somlói bornak, borvidéknek és magának a Somlónak, mint természeti látványosságnak, lehetséges turisztikai központnak rendezvényeik által is igyekeznek hírnevet szerezni, azt tovább öregbíteni. A e mentén szervezett programsorozat második állomása lesz a pénteken 16 órától megrendezésre kerülő bormustra. - Kilenc pincészet és egy pálinkaház fogadta el meghívásunkat, illetve nagy örömünkre a Somlói Borok Boltja is képviselteti magát, mely kis, kézműves pincészetek borait hozza majd magával. Így aki ellátogat a rendezvényre a már ismert pincészetek új és régi borai mellett megismerkedhet a Pápán eddig talán soha ki nem állító kis pincészetek termékeivel. A rendezvényen összesen hatvanféle bort és tízféle pálinkát kóstolhatnak a vendégek - tudtuk meg Unger Tamástól. A borrend elnöke hozzátette, szeretettel várnak minden borkedvelőt. Mint mondta, bízik abban, hogy aki ellátogat a rendezvényre az nem csalódik, hisz a somlói bor már nem egészen az, ami régen volt, szeretnének szakítani azzal a nagyon testes, savas borképpel, mely a somlóiról kialakult az elmúlt évtizedekben és bebizonyítani, hogy a Somló nagyon is változatos, üde, friss és zamatos borokat tud produkálni, köszönhetően az elmúlt évek komoly szakmai és infrastrukturális fejlesztéseinek.

A Somlói Bormustrán zenei aláfestés mellett mutatják be a kiállító borászatokat és boraikat. A rendezvény végén bortombolával is várják a látogatókat. A Galéria Bisztró emeleti termében tartandó rendezvényre a belépő 1000 Ft.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!

