Hírek
2019. Január 21. 08:10, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.
Betörtek a lovászpatonai dohányboltba, majd értékesítették a lopott árut
A pápai rendőrök négy órán belül azonosították a betörőt és az orgazdát is.
Az eljárás adatai alapján egy lovászpatonai bolt tulajdonosa értesítette a rendőrséget 2019. január 18-án 7 óra körül, hogy a boltba az éjszaka folyamán ismeretlen tettes betört és onnan több tízezer forint értékben dohányárut tulajdonított el.
Az ügyben folytatott adatgyűjtés eredményeként a rendőrök a bejelentést követő négy órán belül otthonában igazoltatták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 28 éves homokbödögei lakost. A férfit előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók a lopás elkövetőjén túl azonosították azt a 26 éves veszprémi lakost is, aki a gyanú szerint a betörésből származó termékeket további értékesítés céljából átvette a homokbödögei férfitől. Őt a rendőrök Bakonyjákón fogták el, majd előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

