A Pápai Református Egyházközség Férfi Körének tagjai havonta két alkalommal találkoznak, ebből az egyik összejövetelen egy-egy bibliai férfialakról beszélgetnek, a másik pedig kirándulás, vagy más közösségi program jegyében telik. A csoportban arra keresik a választ, hogy mit jelent ma keresztény férfinak lenni, apaként és társként helytállni. Harmadik alkalommal szervezték meg a Férfiak napját, melynek vendége Balczó András volt, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai bajnok magyar öttusázó, az öttusasport történetének egyik legnagyobb alakja. A beszélgetésnek a Pannonia Reformata Múzeum fogadótere adott otthont, az alkalomra csak férfiérdeklődőket vártak.

Balczó András 1938-ban született Kondoroson, ahol édesapja evangélikus lelkész volt. Mint elmondta, az apa egy sokgyermekes szegény családból származott, így szívén viselte a rászorulók sorsát, a faluban a nélkülözőket segítette, amit a nagygazdák nem néztek jó szemmel, így a Balczó család Nyíregyházára költözött. A kis Andris nem volt jó tanuló, a 11 éves fiút a változás reményében új iskolába iratta édesapja, ahol az egyik olvasásórán felszólította tanítója. Akkor még egyikük sem ismerte a kifejezést, hogy diszlexia, de ez a részképességzavar volt a tanulási nehézségek gyökere. Mindenesetre a tanító ráripakodott a kisfiúra, aki ekkor megértette, hogy neki olyan hivatást kell találnia, ahol nem kell sokat olvasnia. Leérettségizett, Budapestre került, ahol a Csepel SC sportolója lett. A gyárban dolgozott, munkásszállón lakott. Munka előtt és után is mindennap edzett. Hamar bekerült a válogatott csapatba, meredeken ívelt felfele a pályája.

- 16 évesen arról álmodoztam, hogy ha én egyszer öttusázóként világbajnokságot nyerek, akkor nagyon boldog leszek, s azt a boldogságot senki nem tudja elvenni tőlem. Nagyon akartam, nagyon sokat dolgoztam az eredményért - mesélte Balczó András. - Otthon én sokat hallottam hitről, Istenről, vasárnaponként templomba mentünk. De amikor Budapestre kerültem, egy idő után egészen biztos voltam abban, hogy Isten nem létezik. Az edzők és a csapattársaim is ezt erősítették bennem. Ugye mennyit számít, hogy milyen közösséghez tartozunk? Mindenesetre én úgy éreztem, hogy rendben mennek a dolgaim. Aztán 1962. július elsején a Duna-parton sétáltam, amikor egy ismerős edző hozta a hírt, hogy meghalt az édesapám. Néhány másodpercre elvesztettem a kapcsolatomat a realitással, s aztán egy világos, erős, tiszta hangot hallottam: Isten van. Elhagyott minden kétség, csak azt nem értettem, hogy élhettem én addig hit nélkül. Folytattam az élsportolói életemet, azzal a különbséggel, hogy olvastam a Bibliát és eljártam templomba.

Balczó András 1957-től válogatott öttusázó. 20 évesen Aldershotban mutatkozott be a világbajnokságon, majd 1960-as római olimpián és az 1968-as mexikói olimpián aranyérmes csapat tagja, az 1972-es müncheni olimpián csapatban második, egyéniben aranyérmes lett. Elhivatottsága és kivételes tehetsége segítette győzelemre 1960-ban, 1963-ban, 1965-ben, 1966-ban, 1967-ben és 1969-ben is, amikor egyéni világbajnok lett. A világbajnokságok során 20 érmet nyert, ebből 10 arany. A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó úgy tudott küzdeni, mint senki más, de a beszélgetésből kiderült, hogy a kellő időben át tudta adni az irányítást: - Rájöttem, hogy az eredmények fontosak, de a siker nem adja meg azt a boldogságot, amire vágyunk. Én mondhatom ezt, hisz sikereket értem el. Amikor világbajnok lettem, nem éreztem azt a boldogságot, amire vágytam, s reméltem, hogy az egyéni olimpiai bajnoki cím megadja ezt. Én nem gondolom, hogy tehetségből többet kaptam volna, mint a többiek, de akarásból igen. Ez pedig Isten ajándéka, így aztán még többet edzettem. 1972-ben Münchenben jól ment a lovaglás, a második versenyszám volt a vívás és nagyon jól kezdtem. Rájöttem, hogy ha ilyen jól megy a vívás, akkor megnyerem az olimpiát. Abban a pillanatban beállt a görcs, egyre rosszabbul teljesítettem. Aztán egyszer csak feladtam, csalódott voltam, de beláttam, hogy nem megy. Éreztem, hogy én ennyit tudtam tenni, itt már az akarat is kevés. Gondolatban bocsánatot kértem minden honfitársamtól, felmentem a pástra, s akkor valami érthetetlen derű töltött el és minden sikerült. Szeretetet éreztem, azt a boldogságot, amire vágytam. Abban a pillanatban, amikor átadtam Istennek az irányítást, minden jól alakult.

Egy kérdésre válaszolva Balczó András azt is elmondta, hogy a kudarc feldolgozásában az segítette, hogy el tudta fogadni: minden, ami megtörtént, az a múlt és azon nem tudunk változtatni. Minden meg van írva, s minden úgy történik, ahogy történnie kell. A megváltoztathatatlanon pedig felesleges keseregni, tette hozzá. Balczó András 1973-ban vonult vissza. Remélte, hogy a fiataloknak átadhatja azt, ami szükséges, de erre sajnos nem került sor. A pártba nem akart belépni, ügynök sem akart lenni, mondván, hogy ezzel elveszíti a jogát arra, hogy tisztességes sportembereket neveljen - így aztán esélye sem volt a megfelelő pozícióra. Belovaglóként dolgozott az Országos Lótenyésztési Felügyelőségnél, de a méltatlan feladatot is lelkiismeretesen látta el. 1983 óta szellemi szabadfoglalkozású, Magyarországon és külföldön tart előadásokat hazáról, Istenről.

Balczó András feleségével, a Münchenben bronzérmes Császár Mónika tornásznővel tizenkét gyermeket nevelt fel.