A második világégés vészterhes idejének mártírsorsú politikusa, nemzeti ellenállója, Bajcsy-Zsilinszky Endre tiszteletére immár nyolcadik esztendeje gyűltek egybe emlékének őrzői Balaton-parti emlékhelyénél.

A Bajcsy-Zsilinszky Emlékház udvarán egybegyűlteket a település polgármestere, Horváth Dezső köszöntötte, majd Vennes Gyöngyi szavalta el Bajcsy-Zsilinszky Endre kedvenc költőjének, Ady Endrének „Történelmi lecke fiúknak” című versét. A helyi önkormányzat, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely közös szervezésében megvalósult program idén főként az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc 170. évfordulója jegyében zajlott, illetve felavatták a kerek száz esztendeje született dr. Vigh Károly történészprofesszor emlékére állított emlékkövet.

Az alkalom keretében került bemutatásra a „Bajcsy-Zsilinszky Endre Kossuth Lajos szellemében” című emlékfüzet is, mely Bajcsy-Zsilinszky Endre nagy példaképével, Kossuth Lajossal, negyvennyolccal és hatvanhéttel, vagyis a kiegyezéssel kapcsolatos gondolataiba nyújt betekintést. A kiadványt a szerkesztő, Kerecsényi Zoltán, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely alapító-ügyvivője, a pálkövei Bajcsy-Zsilinszky-emlékhely ügyének és a hazai Bajcsy-Zsilinszky-emlékezet felelevenítésének hosszú éveken át lévő „motorja” mutatta be kiselőadás keretében. Kerecsényi kiemelte, hogy valójában Bajcsy-Zsilinszkyt igazán sokan egyáltalán nem ismerik, – félreismerik, félremagyarázzák, kommunista társutasként aposztrofálják, holott Bajcsy-Zsilinszky Endre egész életében a történelmi Magyarország emlékének ápolója-hirdetője volt, s ezen, valamint a kossuthi alapokon követelt széleskörű nemzeti összefogást a nagy társadalmi változások, reformok, különösen a szociális igazságosság megteremtése érdekében. (Kerecsényi Zoltán Pálkövén elhangzott előadásának szerkesztett, írásos változatát az alábbiakban közöljük.)

A 2016-ban, Bajcsy-Zsilinszky Endre születésének 130. évfordulóján állított Bajcsy-Zsilinszky-mellszobor után újabb emlékjellel bővült az emlékház udvara; az idei Bajcsy-Zsilinszky-megemlékezésen került felavatásra a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely jóvoltából a száz esztendeje született dr. Vigh Károly történészprofesszor emlékköve-emléktáblája. Az öt esztendővel ezelőtt, 2013-ban, 96. életévében elhunyt, losonci születésű Vigh Károly a néhai – 1986 és 2013 között létezett – Bajcsy-Zsilinszky Társaság volt elnöke és a Rákóczi Szövetség korábbi alelnöke felmérhetetlenül gazdag életművével, tudományos alkotó tevékenységével, Bajcsy-Zsilinszky Endre mártír politikus emlékének fenntartásával több évtizeden keresztül maradandót alkotott, példát adott. Oroszlánrésze volt a pálkövei emlékhely több mint ötven évvel ezelőtti megnyitásában is, számos kiváló, máig első helyen használható irodalmat írt Bajcsy-Zsilinszkyről. (Vigh Károly részletesebb életrajzi vázlatát lásd alább!)
A Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely a néhai Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság, valamint a 2012-2016 közötti Bajcsy-Zsilinszkys évfordulók előkészítésére az antifasiszta szövetségen belül működött Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság utódjaként őrzi, ápolja, gondozza Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékét, s elsősorban dunántúli, Veszprém megyei emlékezetét, így a pálkövei Bajcsy-Zsilinszky emlékezetet. Ennek jegyében nyújtja át évről-évre egy alkalommal, a hagyományos pálkövei megemlékezések keretében a Bajcsy-Zsilinszky-emlékplakettet is. A kis elismerést a Bajcsy-Zsilinszky emlékezetfenntartásban való segítő tevékenység elismeréseként adományozza a szervezet. Idén Búzás Huba költő kapta az emlékplakettet, aki 2010 óta folyamatos résztvevője, közreműködője, segítője a pálkövei Bajcsy-Zsilinszky emlékalkalmaknak, aki tollával, – költeményein keresztül is hosszú évek óta hű képviselője a Bajcsy-Zsilinszky-féle szellemiségnek.

„Bajcsy-Zsilinszky Endre Kossuth Lajos szellemében” –
Kerecsényi Zoltánnak, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely alapító-ügyvivőjének előadása az idei – Bajcsy-Zsilinszky Endre születésnaphoz közel eső – pálkövei Bajcsy-Zsilinszky-megemlékezésen:

„A szabadság népe vagyunk, s ma, amikor a világ már döntött, hogy az új szolgaság helyett a szabadságot választja, nekünk, magyaroknak is hitet kell tennünk a szabadság politikája mellett. Nem frázisokban, nem szavakban, hanem tettekben. Legyen szabad a sajtó, a szólás, a gondolkozás, a kritika és a szervezkedés.”

Hetvenöt esztendővel hangzanak el e szavak Bajcsy-Zsilinszky Endrétől. Azelőtt, mielőtt újabb erők közelednek a Hitler-ellenes mozgalomhoz, s többek kezdik fölismerni az összefogás szükségességét. Barankovics István, a magyar katolikus értelmiség markáns képviselője, aki ragyogó vezércikkeiben, a Magyar Nemzetben, valamint az Ország Útja című folyóiratban föltűnő bátorsággal, nyíltan és egyértelműen foglal állást a német nácizmus diktatúrája és a germán Übermensch fajmítosza ellen, ekkor ekképpen gondolkodik a náciellenes összefogás szükségességéről: „Ki vonhatná kétségbe, hogy a háborút a békével összekötő időszak sikeres átvészeléséhez a valóságos társadalmi erők szilárd fundamentumán nyugvó egységre van szükség... E holnapot alapozó idő a nemzettől azt a fegyelmet és mérsékletet követeli meg, amely ez alatt az átmeneti időszak alatt a rendnek a legjogosabb reformigények elé és fölé helyezését biztosítja...”

Barankovics lapját a Gestapo nyomására hamarosan be is tiltják. Ő maga pedig a letartóztatás ellen Budára, a ferencesek rendházába menekül, ahol szerzetesi ruhában vészeli át a hatóságok kutatóhadjáratát. Barankovics Bajcsy-Zsilinszky baráti köréhez tartozik. Együtt próbálnak tenni, közbejárni a kommunista Schönherz Zoltán megmentése érdekében is a náci fajelmélettel ugyancsak szemben álló hercegprímásnál, Serédi Jusztiniánnál. Mint ismeretes, sajnos sikertelenül, – elkésnek. (Schönherz Serédi Jusztiniánnak korábban egy olyan titkos levelet juttatott el, amelyben bizonyítékok voltak arra, hogy a német hadsereg megszállja Magyarországot. ( 1941 júniusában Serédi Bajcsy-Zsilinszkynek levél útján: „Magyarországi Romai Katholikus Anyaszentegyház érseki, püspöki kara és össz hivei nevében kérem méltóságos Bajcsy-Zsilinszky Endre parlamenti képviselő Urat, hogy emelje fel szavát vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Urnál nehogy Magyarország belépjen az embertelen háboruba, állampolgárainak tizezrei pusztuljanak el idegen hatalmak céljaiért. Isten, haza, humanizmus jegyében: Serédi Jusztinián Magyarország Biboros herceg Primása, esztergomi érsek.” Ajánlott forrás: http://felvidek.ma/2015/06/kassa-bombazasa-es-schonherz-zoltan/ )

Az 1943-as nyár Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó szabad nyara.
1943 nyara fontos állomása életének.
Miután közbenjárására tavasszal a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, Radnóti Miklós felmentést kap a munkaszolgálat alól, óriási erővel veti bele magát a munkába. Megalakul a Kisgazdapárt polgári és agrártagozata, és új programot kezd szerkeszteni, amelynek „A kisgazdák, földmunkások és polgárok Kossuth pártjának programja” címet adja.

Mindeközben angol-amerikai csapatok szállnak partra Szicíliában, rövidesen Mussolini hatalma összeomlik, s ezekben a nyári napokban nyújtja át Bajcsy-Zsilinszky a pálkövei ház falai közt született háborúellenes memorandumát Kállay miniszterelnöknek a Független Kisgazdapárt nevében. Ebben leszögezi, hogy már itt lenne az idő a külpolitikai lépésekre, a németektől való elszakadásra, vagyis megfogalmazza mindazokat a javaslatokat, amelyek egy valóban eredményes kiugrás feltételeit biztosíthatnák. Természetesen mindezt sokan nem nézik jó szemmel. De háborúellenes memoranduma a náciellenes harc fontos tényezőjévé válik, hiszen ennek alapján jön létre a demokratikus, németellenes alapokon álló pártszövetség a Független Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt között 1943. augusztus 7-én, mely hivatalosan érvényben marad a háború után is. E politikai szövetség megkötésekor a kisgazdák részéről Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Varga Béla és Sulyok Dezső (a későbbi pápai polgármester), a szociáldemokratáktól Peyer Károly, Kéthly Anna, Szeder Ferenc és Szakasits Árpád vannak jelen.

Ez a hetvenöt esztendővel ezelőtti nyár megmutatja, hogy a legkülönfélébb felfogások, társadalmi irányzatok és a különböző vallási árnyalatok is szépen megférnek egymás mellett.

Jó példa erre a népi írók kiadójának, Püski Sándor Magyar Élet Könyvkiadójának és a magyar kálvinisták évtizedes haladó hagyományokkal bíró ifjúsági szövetségének, a Soli Deo Gloriának kezdeményezése. Így, az ő szervező segítségükkel 1943 nyarán sor kerül a háború alatti legnagyobb magyar ellenzéki tanácskozásra, a népi mozgalom legnagyobb „seregszemléjére” a túlsó parton, Balatonszárszón.
Az 1943-as nyári „Magyar Élet Tábor” vagy „Magyar Élet Konferencia” néven emlegetett nagyrendezvényen a korábbi, a ’20-as évektől tartott „Evangéliumot Magyarországnak”-jelszó alatt szerveződött táborok témáin, a hagyományos hitéleti témákon – vagyis a Biblia és a különféle zsoltár- és népdalismeretek átadásán – túl a háború fejleményei, a sztálingrádi vesztett csata, a határainkhoz közeledő front kiélezik a gondolatokat, az előadások vitáit a népi írók jelenlétével.
A németektől ellenőrzött Európában hátborzongatóan bátor vállalkozás ez: hatszáz cselekedni vágyó fiatal egy álló hétig tartó testvéri találkozón lesi, hallgatja szellemi vezetői ajkáról, hogy a németek biztosra vett veresége után hogyan kell-kellene hozzáfogni az új Magyarország felépítéséhez. A legnagyobb vitát Németh László előadása váltja ki a magyarság gyarmati sorsáról, a „harmadik útról”.
„Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most feláll valaki és azt kérdezi: nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a harmadik oldal.” – állapítja meg Németh.

A híres balatonszárszói találkozó után néhány hónappal a német csapatok megszállják Magyarországot.

A Bajcsy-Zsilinszky, valamint a népi írók munkáiban megfogalmazódó németellenesség az egyetemi ifjúság körében termékeny talajra talál, számtalan népiekhez kötődő fiatal fog össze, vállal szerepet különböző ellenállási – illegális – szervezetekben. Így például a Magyar Testvéri Közösség nevű titkos hazafias társaságban, vagy a Magyar Diákok Szabadságfrontjában, a Görgey- és a Táncsics-zászlóaljakban. Ezek az ifjak hamis igazolványok gyártásával, kisebb fegyveres akciókkal, zsidó munkaszolgálatosok mentésével jelzik, hogy a legnehezebb időkben is van értelme az ellenállásnak. Elég csak prof. dr. Horváth János, vagy dr. Vitányi Iván személyére gondolnunk, akik a Bajcsy-Zsilinszky-féle eszméket harcosan képviselő ellenállói tevékenységükért lebukva ízlelik meg a kémelhárítók kínzókamráit és a sínylődés tömlöceit.

„Én Kossuth Lajos halhatatlan szelleme és vezérlő keze után kiáltok. Őt költögetem a magam szerény eszközeivel, nemzetem mai nehéz helyzetében…
Ez a mi szegény – igen szegény – nemzedékünk nem felejtheti el, hogy Kossuth Lajos, az ő szép, bölcs, hagyományt és korszellemet zseniálisan összeolvasztó alkotmányreformja, az ő nagy szociális reformja a jobbágyság eltörléséről és a magyar parasztság földtulajdonba helyezéséről, az ő messzetekintő nemzetiségi és a Duna-völgyi népeket összebékíteni kívánó európai politikája és mindenekfölött az ő életmentő nagy merészsége, hogy a nemzet örök életéért, az ország függetlenségéért és integritásáért fegyverbe szólította a Szent István-i birodalom fiait, a lángeszű ihlet, mely megérezte, hogy bármennyire is bizonytalan a harc kimenetele, de nem hozhat végleges bukást egy nagylelkű és bátor nemzet számára, ha minden erejével kiáll nála sokszorta hatalmasabb erőkkel szemben is, egy évezredes nagy nemzeti küldetésért és az emberi szabadságért…” – írja Bajcsy-Zsilinszky.

Protestáns, evangélikus ősei ellenzéki konok magatartásával Bajcsy-Zsilinszky mélyen hiszi, hogy küldetése van, feladata, amit csak ő tud elvégezni hazájáért.

Nagy történelmi példakép előtte Kossuth Lajos; – a nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért, a jobbágyfölszabadításért, a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb magyar alakja, – akiben másik nagy magyar példaképeinek: Zrínyinek és Rákóczinak méltó folytatóját látja.

Már a harmincas évek elején, Nemzeti Radikális Pártjának zászlóbontásakor sem véletlenül juttatja kifejezésre a híres „kuruc településen”, Esze Tamás szülőfalujában, Tarpán – a nagy, jobbágyfölszabadító Kossuth szellemében –, hogy ő a „magyar föld népének lelkébe akarja lebocsátani gyökereit”, vagyis a földből, – a földért élő kétkezi munkálók érdekeit akarja elsősorban képviselni.

Bajcsy-Zsilinszkyt különösen érzékenyen érinti a falun élők szociális helyzete, kiszolgáltatottsága, jogfosztása. Képes gyalog bejárni a Tisza vidékét, s felkeresni ezeket a szegényembereket. Vesszőparipája ezekben az években az ország valódi szociális arculatának megmutatása. Nem véletlen „Egyetlen út a magyar paraszt” című művének kiadása sem: parasztpolitikájának summája a földreform.

Nem véletlenül igyekszik ekkortájt közeledni – Gömbössel szemben – az ún. „oktobristákhoz”, s nem véletlenül igyekszik már ekkortájt szövetségre lépni a Függetlenségi Kossuth Párttal és a szociáldemokratákkal. „Üzenetem a jobboldalnak” című 1935-ös cikke után megválik vitézi rangjától is.

Kossuth szellemében követeli a ’40-es évek elején a belpolitikában a népi politika, az önkormányzatok, a szociális igazság, a demokrácia érvényesülését, s hirdeti a közép-európai kis népek összefogásának szükségességét. A kossuthi eszmeiség, s magának Kossuth Lajosnak „messzetekintő nemzetiségi és a Duna-völgyi népeket összebékíteni kívánó európai politikájára” emlékezteti és figyelmezteti a parlamentet.

„Kossuth Lajos szellemének eleven sugallata hiányzik itt mind fájdalmasabban ebben az országban. Kossuthé, akit halála után újból száműzetésbe küldtek és állandó száműzetésben tartanak azóta is újabb történetíróink, és maga a Trianon utáni szomorú húsz esztendő megszűkült politikai szelleme és gyakorlata…” – mondja az 1942. évi költségvetési vita közepette a parlament falai között, miután meghirdeti a Népszava híres, 1941-es karácsonyi számában a magyar nemzeti ellenállás gondolatát „Kossuth és a magyar külpolitika” című írásában.

Külpolitikai téren egyetért a páneurópai gondolattal, találkozik Robert Schumannal is; emlékezetpolitikai kérdésekben pedig Széchenyi helyett Kossuthot ajánlja a Szekfű Gyulával szemben kerekedett történetpolitikai vitájában is.

Kossuth mellett még Adyt ajánlja követendő példának, „aki nem merült el a hanyatlás hullámaiban, hanem mindvégig fölötte szárnyalt és viharmadárként hirdette fáradhatatlanul a közelgő özönvizet…”. Adyt ajánlja, aki maga is azt írja:
„S ha mégis lenne kor vagy nemzedék,
Mely elfeledné a Kossuth nevét –
Ne éljen akkor igaz hazafi,
Vagy hogyha él, tagadja meg hitét
S átkozza meg – bár szive szakad meg –
Szentségtörő, hálátlan nemzetét!
Kossuth Lajos... mennyit jelent e név!
Szeretetet, bízó, honfi reményt,
Szabadságot, mely világot megvált,
Bosszút, melynek órája ütni fog!...
Kijelentés, ezerszer szent e név,
Egy nép szivében élő nagy titok!”

Bajcsy-Zsilinszky Endre ott van az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc közelítő centenáriumára élete hívott Magyar Történelmi Emlékbizottság (a magyar függetlenségi mozgalom első legális szervezete) alapító tagjai között, mely 1942 februárjában elsősorban a negyvennyolcas tárgyi emlékek gyűjtésére, s a függetlenség és a szabadság eszméjének ápolására hivatott. S ott van az Emlékbizottság által meghirdetett ’42-es március 15-i, budapesti Petőfi-szobornál összegyűlt több ezres tömeg soraiban is, s helyezi el elsőként az emlékezés virágait.

Mint már említettem, 1943 nyarán kerül ki kezei közül a kisgazdák felé ajánlott „A kisgazdák, földmunkások és polgárok Kossuth pártjának programja” című dokumentuma. A 100 esztendeje született Vigh Károly történész megállapítása szerint: „Mivel ezt a pártprogramját a kisgazdák, földmunkások és polgárok Kossuth pártja számára írta, ebből arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Zsilinszky – ha túléli a háborút – új pártot kívánt volna alapítani… A Független Kisgazdapárt programjához képest jóval radikálisabb nézeteket vallott, ezért elképzelhető, hogy 1945-ben a kossuthi lobogót bontotta volna ki. Ennek csak látszólag mond ellent az a háború alatti közlése, hogyha majd béke lesz: küzdelmeit befejezve, kedvelt Balaton-partján, távol a világ zajától, csak navigálni fog… Aki ismerte Bajcsy-Zsilinszky természetét, nem tudta volna róla elképzelni, hogyha túléli a háborút, távol tartja magát a magyar demokratikus újjászületéstől…”

Kossuth és 1848/49 emléke tehát mindvégig lelkesíti Bajcsy-Zsilinszkyt, – habár kezdetben, gyermekként, fiatalként inkább Széchenyi, Deák és Tisza kultuszában nevelkedik: „A szülői házból Széchenyi- és Deák-kultusz, sőt Tisza Kálmán és Tisza István eleven tiszteletével, szellemi tarisznyájával indultam Kolozsvárra, az egyetemre. Tisza Kálmánt személyesen ismertem, édesapám birtokszomszédja volt…” – vallja később.

„Megnehezült felettünk az idők járása” – idézi előszeretettel a harmincas-negyvenes évek terhes időszakában a „haza bölcseként” emlegetett Deák Ferenc mondását. Aztán „Helyünk és sorsunk Európában” című hallatlanul érdekes kötetében negyvennyolc és hatvanhét, Kossuth és Széchenyi, Kossuth és Deák „ellentétét” elemzi. Hangsúlyozza:

„...minden nagy magyar dolgot csak az évezredes magyar történet eszmei, szellemi és politikai egységében lehet helyesen meglátni, megvilágítani, megítélni. Főleg azt nem szabad elfelejtenünk, hogy ma úgyszólván Európa és a művelt emberiség szemében, de a magunk legbensőbb önbizalma szempontjából is, elsősorban azért élünk, vagyunk és jelentjük a középső Duna-völgyében Európát és van erkölcsi jogunk a magyar szablyára fölírnunk Zrínyi Miklós jelmondatát: »ne bántsd a magyart«, mert Kossuth lángeszű ihlete és akarata érvényesült 1848-ban és 1849-ben, szemben még Széchenyivel és Deákkal is. Utoljára és Hunyadi János, Mátyás király óta legtisztábban a 48-49-es szabadságharcban lendült fel a nemzet Szent István oroszláni magyar birodalomvédelmének, szellemi színvonalának és európai népszerűségének magasságába. A mai magyar nemzedék, melynek oly sok és nagy belső és külső kérdésben kell állást foglalnia, egyetlen percre sem feledheti, hogy a 48-as alkotmány jelenti közjogilag és politikailag az addig lefolyt kilenc és félszázados magyar történethez és az addig nyolc és félszázados magyar Corpus Jurishoz való visszatérést; és a 48-49-es szabadságharc jelenti a nemzetnek ezen az immár majdnem évezredes alapon való katonai helytállását, tehát a magyar katonai géniusz utolsó világraszóló fellángolását; de jelenti negyvennyolc egy egész évezrednek talán legnagyszerűbb magyar nemzedékét is.” – állapítja meg.

„…az igazi nagymagyar elgondolás: a kurucoké, Kossuthé és a negyvennyolcas szabadságharcé s a negyvennyolcas törvényeké. A legnagyobb labancok és legnagyobb hatvanhetesek elgondolása is legfeljebb csak az élet realitásával számoló kényszerű kompromisszum volt és lehetett. S ha ez a szembeállítása kurucságnak és labancságnak, negyvennyolcasságnak és hatvanhetességnek kissé sablonosan és bizonytalanul is hangzik: két dolog bizonyosságként él bennem. Az egyik a kiindulópont: a magyarság belső és számbeli legyöngülése termelte ki a kuruc-labanc s a negyvennyolcas-hatvanhetes ellentétet. A másik: a kuruc és negyvennyolcas gondolatvilágban a katasztrófákon is átmentett, alapjában ép nemzeti önbizalom jelentkezik, amely, ha látja is nemzete pusztulását és a megromlott nemzetközi viszonyokat, nem tud és nem akar kiszakadni a Szent István-i birodalmiság gondolatköréből és kereteiből, s ha már segítséget keres, nem kívülről keresi azt, hanem a többi Duna-völgyi térbeli és sorsbeli társakban, a régi magyar birodalom társországainak népeiben.
Míg a labancság és hatvanhetesség sem a bennszülött magyar erőben nem bízik eléggé, sem a többi kisebb dunai nemzetben, ezért próbálja odatámasztani a magyar államiságot a szomszédos német világ falához. Szerintem tehát kurucság és negyvennyolc a magyar történelem eszmei irányvonalának töretlenségét jelenti, bizonyos magyar »maximalizmust« a maximalizmus minden előnyével és hátrányával; labancság és hatvanhét pedig a helyzettel való megalkuvást, a magyar erők nagyarányú lecsökkenésének és aránylagos összezsugorodásának tényével való belső leszámolást, de erősen pesszimista irányban, tehát bizonyos magyar »minimalizmust«, a minimalizmus minden »harcászati« hátrányával. S ha ebbe az egyenletbe nem is lehet beleállítani minden kurucot és negyvennyolcast az egyik oldalon, minden labancot és hatvanhetest a másik oldalon, annyi bizonyos, hogy az Esterházy Miklós-féle nagyvonalú és igazmagyar labancok és maga Deák Ferenc, az Eötvös József báró és idősebb Andrássy Gyula gróf stílusú elvbarátaival együtt, csak ennek az ellentétnek világánál érthetők meg…

…megvallom, nem érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy határozott állást merjek foglalni Kossuth Lajos és Deák Ferenc 1867-es nagy vitájában. Elvileg ugyan nem kétséges, Kossuth Lajosnak volt igaza, amikor rámutatott, hogy a készülő reáluniós kiegyezés és benne az önálló hadügyről és külügyről s részben az önálló pénzügyről való lemondásunk volna az első magyar alaptörvény, amely belenyugodnék a magyar állam teljességének és szuverénitásának megcsonkulásába. De nem merem vitatni, hogy a hatvanhetes kiegyezésből kiindulva törvényszerűleg és okvetlenül a századfordulós hanyatlásba és Trianonba kellett belezuhannunk, s nem lett volna mód és lehetőség hatvanhét továbbfejlesztésére és negyvennyolccá való fokozatos kiteljesítésére, ha csak megközelítőleg is hasonló értékű nemzedék lép a negyvennyolcas nyomába hatvanhét után. Valóban el lehet képzelni olyan hatvanhetes nemzedéket, amely igenis ki tudta volna verekedni a negyvennyolcas, perszonáluniós kossuthi alapra való fokozatos visszatérést, a kiegyezési alapon dolgozván tovább. De ez újabb, csöndes és békés szabadságharc megvívásához óriási hit, mérhetetlen nemzeti erőfeszítés s a negyvennyolcas betlehemi csillagnak e nemzedék szeme előtt való szűntelen ragyogása kellett volna. Lehet tehát, hogy nem maga a kiegyezés volt az alapvető baj, de annál teljesebb bizonyosság, hogy a magyar-osztrák dualizmus rendszere csak addig válhatott be magyar szempontból, míg szakadatlan a negyvennyolcas cél, szellem és mérték termékenyítő és erősítő átsugárzása az új korszakba, míg elevenül él ez új korszak nemzedékeiben az osztrák-magyar kiegyezés kompromisszum-volta, míg a dualista keretek között is érvényesülni tudnak jelentékeny mértékben a magyar állameszme és birodalmiság évezredes külön céljai és szempontjai a Monarchia külpolitikájában, s míg az állami élet átmeneti csonkaságát valamiképpen kiegyensúlyozza a nemzet belső erőgyűjtésének, gazdasági és szociális kibontakozásának nagy lendülete. Egy nagy és hősi nemzedék, sőt nagy és hősi nemzedékek sorozata kellett volna…”

Bajcsy-Zsilinszky Endre egész életében a történelmi Magyarország emlékének, hagyományának csodálója és hirdetője, s ezeken az alapokon követel széleskörű nemzeti összefogást a nagy társadalmi változások, reformok, különösen a szociális igazságosság megteremtése érdekében, a szegényebb rétegek, főként az általa oly nagyra becsült magyar parasztság felemelése érdekében, amelyben a nemzetfenntartás jövőjét látja.

Sajnos, ma Bajcsy-Zsilinszkyt igazán „sokan egyáltalán nem ismerik, s akik tudnak róla valamit, esetleg az antifasiszta ellenállási mozgalom kapcsán, a németellenes ellenállásnak a legitimistáktól a kommunistákig terjedő hálóját irányító személynek, és talán nem kevesen kommunista társutasnak is tekintik… Bajcsy-Zsilinszky maga volt a történelmi Magyarország, hordozta mindazt, ami abban értékes és követendő volt. Ezt a tényt megerősítette a háborúellenes ellenzéki összefogást vezető, a jogfosztást a magyar alkotmányosság jegyében bíráló szolgálatvállalása. Az alkotmányosságot a szociális igazságossággal és a legnemesebb nemzetvédelemmel összekötő nemzetszolgálata máig tanulságos, éltető történelem.” – írja a néhai Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság (1986-2013) főtitkára, a veszprémi születésű Zétényi Zsolt jogász.

Bajcsy-Zsilinszky Endre élete ennyi idő elmúltával is elgondolkodásra késztető, hogy honnan indult, s hová jutott. Ennek a nemzetének mélyen elkötelezett, s nemcsak a gonosszal, de önmagával, gondolataival is végig viaskodó, örökké kereső léleknek a sorsa mindenképpen példa lehet minden magyar számára hovatartozásra való tekintet nélkül.

Jobb megismeréséhez segítsenek hozzá mindenkit immár nyolcadik esztendeje, az itt Pálkövén szervezett megemlékezéseink, az elmúlt évek során közreadott kiadványaink, a most kiadott „Bajcsy-Zsilinszky Endre Kossuth Lajos szellemében” című kis kötetünk, a 2016-ban és 2017-ben ide, a házba készített életrajzi tablóink, a tavalyelőtt fölavatott szobor, a most elhelyezett Vigh Károly-emléktábla-emlékkő, s természetesen az elmúlt időszakokban és ma is átadott emlékplakett is!

Vigh Károly 1918-2013

Vigh Károly Losoncon született 1918. június 28-án.
Édesapját id. Vigh Károlyt a két világháború között a legismertebb nyomdászként ismerték.
Tanulmányait szülővárosában kezdte el, 1928 és 1936 között itt végezte el a gimnáziumot, majd a pozsonyi Komensky Egyetem történelem-magyar szakát 1936-38 között.
Az 1930-as években bekapcsolódott a szlovákiai magyar diákmozgalmakba, a Népszavában megjelent egyik, a szélsőjobboldali diákszervezetek elleni írása miatt sajtópert indítottak ellene 1942-ben. 1943–1944-ben részt vett a Bajcsy-Zsilinszky Endre és Szekfű Gyula védnöksége alatt megalakult Teleki Pál Munkaközösség munkájában, mint vezetőségi tag.
1939-41 között a budapesti Pázmány Péter Egyetem hallgatója volt, bölcsészdoktori oklevelét is ugyanitt szerezte meg 1945-ben. Közben 1942 és 1949 között a Magyar Történelemtudományi Intézet szlovák referenseként is munkált. 1950-től a Magyar Országos Levéltár, 1952-től a Pest Megyei Levéltár, 1958-tól az Országgyűlési Könyvtár munkatársa, 1963-tól a Legújabbkori Történeti Múzeum csoportvezetője, 1967-1985 között a Magyar Nemzeti Múzeum főmunkatársa volt.
1986-tól volt a Bajcsy-Zsilinszky Endre Társaság alapító-elnöke, 1991-től a Rákóczi Szövetség alelnöke. 1989 során részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában is. Betöltötte a TIT Pest megyei elnöki tisztségét is, illetve 1993-tól a Valóság című folyóirat szerkesztőbizottságának elnöki tisztét is.
Kutatómunkájában főleg legújabbkori történelmünkkel foglalkozott, kiemelten Bajcsy-Zsilinszky Endre életével és a szlovákiai magyar kisebbség életével. Számtalan publikációja és könyve jelent meg. Életét és életútját Ladislav Takáč „Traumák és mítoszok” című kötetében foglalta össze, amelyben magyar-szlovák és szlovák-magyar kapcsolatokról beszélgettek, bőven kitérve a losonci gyökerekre, az indulás éveire, a szlovákiai magyarság XX. századi megpróbáltatásaira. A könyv magyar változatának bemutatóján, 2009. március 7-én járt utoljára Vigh-professzor szülővárosában, Losoncon.
2013. november 22-én helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben.
Halála előtt nem sokkal, élete szinte utolsó látogatójaként, Bajcsy-Zsilinszkys munkássága elismeréseként Kerecsényi Zoltán emléklapot nyújtott át számára, illetve azt a Bajcsy-Zsilinszky Endre 2013-ban 70 évvel azelőtti utolsó pálkövei nyara emlékére kiadott kötet tiszteletpéldányát, amelynek összeállításához Vigh Károly és lánya nyújtott forrás-segítségeket Kerecsényi Zoltánnak.