Hírek
2012. Augusztus 12. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az óvatosság az IMF-tárgyalások megkezdése után is indokolt
Júliusban sem módosította 7 százalékon álló irányadó kamatát az MNB. A döntés egybeesett a piaci konszenzussal, bár az IMF-tárgyalások kezdete, a javuló piaci folyamatok és néhány jegybanki vezető korábbi nyilatkozatai alapján a piacon voltak olyan szereplők, akik kamatcsökkentésre számítottak. Ennek ellenére a döntést követő közlemény is megerősítette, hogy a monetáris politika a következő időszakban is óvatos marad.
A döntést a tagok többsége támogatta, két jegybankár szavazott a monetáris lazítás mellett. A negatív kibocsátási rés természetesen egy érv lehet a kamatcsökkentés mellett, de az inflációs kilátások mindenképpen indokolják az óvatosságot, még akkor is, ha a jelenlegi recessziós környezetben a kereslet oldali inflációs nyomás mérsékelt. A Tanács elismerte, hogy a pénzromlási ütem 2013-ban is a célérték felett marad. Bár ez elsősorban külső, a monetáris politika által nem befolyásolható tényezők eredménye, a döntéshozók kiemelten figyelik az eseményeket, és mindent megtesznek a másodlagos,tovagyűrűző hatások elkerülése érdekében.
A kilátásokat tekintve továbbra is a pénzügyi stabilitási megfontolások maradnak a legfontosabbak. Bár az elmúlt időszakban a forint erősödött az euróval szemben, a kötvényhozamok drasztikusan csökkentek, és a csődkockázati felár is jelentősen lefele korrigált, a döntéshozók többsége továbbra is úgy látja, hogy az ország kockázati megítélése változékony maradt.Ennek megfelelően kamatcsökkentésre csak akkor látnak lehetőséget, ha a kockázati felárak jelentősen és tartósan mérséklődnek, és ezzel párhuzamosan az inflációs kilátások is javulnak. Természetesen a kockázati megítélés részben a globális hangulat függvénye, de nagyban befolyásolhatja a következő időszakban az IMF-tárgyalások menete is. Ahhoz, hogy tartósan javuljon a megítélés, elengedhetetlennek látszik a tárgyalások sikeres lezárása. Összességében a júliusi ülés után elhangzottak megerősítik a CIB Bank elemzőinek azon várakozásukat, mely szerint monetáris lazításra csak akkor kerülhet sor, ha a nemzetközi hitelezőkkel sikerül megállapodásra jutni. A negyedik negyedévig változatlan kamatszinttel számolnak a szakértők, amit ezt követően fokozatos kamatcsökkentések követhetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

