Hírek
2024. Március 15. 13:10, péntek | Sport
Az Európa-bajnokságra tér vissza Valenciába
Valenciában, a Champions of the Future nyitó fordulójában rajtolt a hétvégén Gender Tamás Junior.
A sebesség jó volt, s csak egy kis szerencse kellett volna, hogy a HMA Academy utánpótlási rendszerének fiatal sporttehetsége az OKJ döntőjébe kerüljön.
A spanyolországi versenyhelyszínen 5 kontinens több mint 40 nemzetének közel 200 sportolója rajtolt.
A magyar gokartos új gumikkal, a MAXXIS TIRES fejlesztésével rajtolt az OKJ kategóriában, ahol több, mint 100 gokartos versengett a jó eredményért. Az időmérőt csoportjában a TOP10-ben teljesítette, és az első három selejtező futamot is jó eredményekkel zárta. Jó tempót ment, nagyon kemény csatákat vívott, s egy TOP10-es és két TOP15-ös eredménnyel végzett a selejtezőkön, mely jó előjelnek ígérkezett az elődöntőre.
A B csoport 10. sorából rajtolva állt helyt sikerrel az elődöntő erős mezőnyében a Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályán, ahova jövő hétvégén az Európa-bajnokság első fordulójában tér vissza, már a versenypályát ismerő, rutinos versenyzőként.

A Hungarian Motorsport Academy utánpótlás nevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.
RGMMC - 2024.03.06-09. Champions of the Future - Round 1
https://www.facebook.com/tamasgenderjunior
- Gender Racing Team -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.

