Hírek
2018. December 19. 06:39, szerda | Helyi
Az együttműködést értékelték
A Pápai Rendőrkapitányság évértékelő értekezletre hívta össze a területén tevékenykedő egyes rendészeti feladatokat ellátó szervezetek és a térség polgárőrségeinek képviselőit.
A Pápai Rendőrkapitányság nagytermében 2018. december 17-én délután Szappan Csaba rendőr alezredes kapitányságvezető köszöntette a megjelenteket, majd Fülöp Tamás rendőr őrnagy, a körzeti megbízotti alosztály vezetője számolt be az egyes rendészeti feladatokat ellátó szervezetekkel való együttműködés 2018. évi tapasztalatairól. Beszélt a pápai közterület-felügyelettel közös járőrözésekről, a mezőőrökkel, halőrökkel, erdészekkel és hivatásos vadászokkal való közös szolgálatokról, továbbá kiemelte a polgárőrök rendőrséget támogató munkáját is. Ezt követően Zábrák Károly, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre adott betekintést a természetvédelmi őrszolgálat alapvető feladataiba. Az évértékelő rendezvényt hozzászólásával tisztelte meg Pap Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke, aki utalt a kamara és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta tartó szoros munkakapcsolatára, valamint elmondta, hogy az együttműködés egyik kiemelt területe az orvvadászat elleni küzdelem, amely csak a rendőrség és az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek közös munkájával hozhat eredményt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:44, péntek | Helyi
Meghalt a 8-ason elütött fiatal rendőr
Tragikus közlekedési balesetben vesztette életét egy fiatal rendőr 2026. március 19-én hajnalban Veszprém külterületén. A rendőr szolgálatteljesítés közben szenvedett halálos balesetet a 8-as főúton.
2026. Március 20. 10:00, péntek | Helyi
Édes múlt: városi séta a pápai cukrászdák nyomában
Különleges hangulatú városi sétára invitálja az érdeklődőket a Jókai Mór Városi Könyvtár: az „Édes múlt – cukrászdák Pápán” című program során a résztvevők a város egykori cukrászdáinak történetével ismerkedhetnek meg
2026. Március 20. 09:08, péntek | Helyi
Leromlott utak, betöltetlen praxisok, elmaradó fejlesztések – Molnár Bálint a térség problémáiról beszélt
Sajtótájékoztatót tartott Molnár Bálint, a Demokratikus Koalíció Veszprém vármegye 4-es számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, melyen a térség helyzetéről és a választás tétjéről beszélt.
2026. Március 20. 07:07, péntek | Helyi
A Bűnvadászok ismét Pápára érkeznek
Ismét Pápára látogat a Mi Hazánk Mozgalomhoz köthető Bűnvadászok csoport: március 21-én, szombaton közönségtalálkozót tartanak a város főterén.
