Városlista
2019. augusztus 26, hétfő - Izsó

Hírek

2019. Augusztus 14. 14:29, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven három napos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén -

-mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nem csak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi.
A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.
Augusztus 20-án, a katonai és állami hagyományoknak megfelelően, reggel zászlófelvonással és 130 katona tisztté avatásával kezdődik a nap, ezen beszédet mond Áder János köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Ezt a Magyar Honvédség légi- és vízi bemutatója követi, amelyen a haderő új beszerzésű eszközei is bemutatkoznak - ismertette az államtitkár.
Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények, a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán jelezte: a fellövési helyszíneket a tavalyihoz képest délebbre helyezték.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Augusztus 26. 07:28, hétfő | Belföld

Folytatódik a Legyél hős! program az Országos Mentőszolgálatnál

Folytatódik az Országos Mentőszolgálat Legyél hős! elnevezésű önkéntes programja - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 csatorna vasárnap esti műsorában.

2019. Augusztus 26. 07:08, hétfő | Belföld

Átadták a tavaly alapított Tony Curtis-díjakat

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke kapta meg idén a Tony Curtis-díjakat

2019. Augusztus 26. 05:01, hétfő | Belföld

Augusztus utolsó napjaiban is meleg marad az idő

Augusztus utolsó napjaiban is marad a nyárias meleg, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal. Továbbra is sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek záporok, zivatarok

2019. Augusztus 24. 14:14, szombat | Belföld

Ököllel esett a gyereknek a ménfőcsanaki férfi, amiért kinevette

Az ittas férfi ámokfutásának egy járókelő vetett véget.