Hírek
2018. Február 21. 13:59, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Átadták az Ökumenikus Imahéten összegyűlt pénzadományt Hunor családjának
A január 22. és 27. közötti Ökumenikus Imahéten összegyűlt, csaknem 240 ezer forint perselyadomány átadására ma délelőtt került sor a család otthonában.
Sándor-Hellebrandt Hunor, súlyos értelmi fogyatékos, mozgássérült kisfiú életkörülményeinek javítására korábban jótékonysági kupakgyűjtő akciót hirdettek. Az ősz óta gyűlő kupakok bezsákolva sorakoznak a családi ház udvarán, csaknem teljesen megtöltve azt. A szerény otthon konyhájában Anna, Hunor édesanyja serénykedik, szilvás gombóc lesz az ebéd. A szobában már ott vannak a pápai felekezetek képviselői, mindannyian eljöttek, hogy személyesen adják át az adományt, melyért Sándor Endre Géza mondott köszönetet. A családfő elmondta, ezzel a pénzadománnyal egy újabb lépéssel kerültek közelebb a kitűzött célhoz, vagyis Hunor jelenleg - számára - balesetveszélyes szobájának az átalakításához, illetve egy akadálymentes mellékhelyiség és zuhanyzó kialakításához.
Az átadáson jelen volt Polgárdi Sándor evangélikus esperes, Szijártó László, a Szent Benedek plébánia és Salgó Ferenc, a Szent Anna plébánia plébánosa, Boncz Zoltán, a Pápai Sarokkő Baptista Gyülekezet lelkésze, Márkus Mihály református lelkész, valamint Tóth Cseperke, teológiai gyakornok.
Márkus Mihály református lelkésztől megtudtuk évek óta jótékonysági célt szolgál az imahét perselyadománya, az idei évben konkrét célt fogalmaztak meg, Hunor családjának a megsegítését. A lelkész szerint megfogható valóság lett Hunor személyében az adományozás és talán pont ennek köszönhető, hogy majd kétszer annyi adomány gyűlt össze, mint a tavalyi évben.
Március 11-én Néma Kiáltás címmel jótékonysági estet szerveznek a JMSZK színháztermében, Tegyi Tibor emlékére. Az ott összegyűlt adomány is Sándor-Hellebrandt Hunor családját segítik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

