Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2016. Július 08. 21:49, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Átadták a kívül-belül megújult rendőrkapitányság épületegyüttesét

Átadták a kívül-belül megújult rendőrkapitányság épületegyüttesét

A több mint háromszáz milliós beruházás európai uniós, állami és önkormányzati forrásokból valósult meg.

A péntek délutáni ünnepélyes átadáson részt vett Kontrát Károly miniszterelnök-helyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár és Kovács István országos rendőrfőkapitány-helyettes.

Császárné Elek Veronika rendőr alezredes bevezetőjét követően Szappan Csaba úgy fogalmazott, hogy a mai átadás a rendőrpalota csaknem százéves történetét tekintve is jelentős esemény. Felidézte, a kapitányság épületei meglehetősen leromlott állapotba kerültek, a Széchenyi utcai homlokzatot ponyvával kellett befedni, hogy a lehulló törmelék a gyalogos forgalmat ne veszélyeztesse. A rendőrkapitány köszönetet mondott Kovács Zoltán és Kontrát Károly államtitkároknak, valamint a pápai városvezetésnek, amiért támogatták az épület felújítását. Szappan Csaba elmondta, uniós pályázat révén, csaknem kétszázmillió forintból szigetelték a homlokzatot és a födémet, kicserélték a nyílászárókat és a kazánt, korszerűsítették a fűtést. Ehhez kapcsolódóan az Országos Rendőr-főkapitányság 34 millió forintot biztosított a helyiségek festésére, burkolásra és a vizesblokkok felújítására. Az ORFK, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a pápai önkormányzat összefogásával pedig egy új, 210 négyzetméter hasznos alapterületű épületet húztak fel a régi garázsirodák helyén.

Áldozó Tamás polgármester úgy fogalmazott, hogy a pápai rendőrök országos összevetésben is jól szolgálnak, munkájuk alapján már réges-régen rászolgáltak arra, hogy jobb körülmények között szolgálják a várost és a kistérséget. - Jó helyre került az állam és a város pénze is - fogalmazott a városvezető hozzátéve, a rendőrség épületének megújulása mellett a városi egészségügyi ellátásban és a pápai bázisreptér katonai infrastruktúrájában is jelentős fejlődés történt a közelmúltban.

Kontrát Károly köszöntetet mondott a pápai rendőröknek, hogy Pápa és 49 település mintegy 66 ezer polgárának a biztonságára ügyelnek, illetve annak a húsz főnek, akik jelenleg is a déli határon teljesítenek szolgálatot.

Az államtitkár kitért arra, hogy 2010-ben biztonságos országot ígértek, ennek megfelelően megerősítették a rendőrséget, a parlamentben pedig szigorú törvényeket hoztak. Kiemelte, míg 2010-ben 430 ezer bűncselekményt követtek el az országban, 2015-re ez a szám 280 ezerre csökkent. Magyarország, azon belül Pápa lakossága is ma nagyobb biztonságban van, mint hat éve - fogalmazott Kontrát Károly.

Kitért arra, hogy a tavaly életbe lépett életpályamodell új előmeneteli és illetményrendszert tartalmaz, első lépcsőben, tavaly júliusban átlagosan harminc százalékkal, majd idén januártól egészen 2019 januárjáig további évi öt-öt százalékkal növelik a béreket.

A beszédetek követően a történelmi egyházak képviselői megáldották a megújult rendőrpalotát. A megújult épület jelképes kulcsát Kontrát Károly államtitkár nyújtotta át Szappan Csaba rendőrkapitánynak, majd pedig az ünnepélyes szalagátvágásre került sor. Ezt követően a vendégek bejárhatták a megújult épületeket.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 14:05, szombat | Helyi

Varázslatos karácsonyváró program a könyvtárban

Harry Potter világát idézte meg a Jókai Mór Városi Könyvtár Mikulás napján.

2025. December 06. 08:20, szombat | Helyi

Életre keltek a manók a Várkertben – varázslatos családi est Pápán

Pénteken este különleges ünnepi hangulat lengte be a Várkertet, ahol a manók vidám nyüzsgése fogadta a családokat.

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.