Hírek
2012. Március 24. 09:02, szombat |
Helyi
Forrás: InfoPápa.hu (Sz.Zs.)
Aki tényleg hazatért Auschwitzból...
A Petőfi Asztaltársaság tegnapi vendége a Sorstalanság ihletésére írt könyvet a koncentrációs tábori megrázkódtatásairól. Bernáth László teljesen másként élte meg elhurcolását és hazatértét, mint Kertész Imre.
A Petőfi Asztaltársaság soron következő összejövetelének vendége az Esti Hírlap egykori főszerkesztője, az újságíró akadémia tanára, hajdan filmkritikusként is munkálkodó, több zsurnaliszta szakkönyv szerkesztője, Bernáth László volt. Többek között szót ejtett a magyar média jelenlegi és korábbi állapotáról, az újságírásról, az újságírók helyzetéről, de pápai katonaéveiről is. A 82 éves kora ellenére szellemileg teljesen friss újságíró éles kritikát fogalmazott meg a mai médiumokkal szemben, melyek egyre inkább bulvárosodnak, így a lényegesebb dolgokról vonva el a figyelmet.
A Kerecsényi Zoltán és Grőber Attila által vezetett beszélgetésen kiderült, hogy Bernáth László Kertész Imre ihletésére írta meg Időmozaik című dokumentumregényét. Az író fontosnak tartotta kiemelni, hogy Kertész Imrével ellentétben ő valóban hazatért Auschwitzból és itthon képzelte el az életét. A 15 évesen elhurcolt író hátborzongató módom írja le a táborban szerzett emlékeit."Csak mártírnak nem tudom látni magunkat. A mártír hisz valamiben, harcol érte, ezért vállalja a halált. Mi csak jámbor, égő áldozatok voltunk, ezért is jó elnevezés a holocaust..."
A Petőfi Asztaltársaság szokásos módon a jelenlévők kérdéseivel, majd dedikálással zárult.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!

