Hírek
2025. Október 10. 12:43, péntek |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
A Virágos Magyarország delegációja járt Pápán
A mintegy 80 fős delegáció a versenyben részt vevő települések képviselőiből állt.
Az előző évekhez hasonlóan a pápai önkormányzat idén is nevezett a Virágos Magyarország versenyre. A kezdeményezés 1994 óta töretlen népszerűségnek örvend, évente közel 350 települést mozgat meg. A verseny célja, hogy olyan vonzó településképek épüljenek, amelyek kialakítása a fenntartható fejlődés jegyében történik.
Akezdeményezés szakmai zsűrije nyáron már látogatást tett városunkban, most azonban a versenyben rész vevő települések képviselői jöttek el megismerni Pápát. A kertészekből, szakmai vezetőkből álló delegáció megismerkedett a város nevezetességeivel, a zöld felületeinek gondozásával, a használt növényfajtákkal és a jövőre vonatkozó tervekkel, elképzelésekkel. Kérdeseiket a túra során feltehették Kádár Stelának, a Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjének és Németh Kornél városi főkertésznek. A delegációt Grőber Attila polgármester is köszöntötte a Fő téren.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!
2026. Július 20. 11:21, hétfő | Helyi
Egy biztonsági szakértő szerint a TEK tudhatott a fekete ruhások győri akciójáról
Az ügyben jelenleg is büntetőeljárás folyik személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt.

