Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2022. Szeptember 29. 15:04, csütörtök | Helyi
Forrás: Ügyészség

A pápai posta dolgozójával erőszakoskodott, amiért nem érkezett meg a küldeménye

A pápai posta dolgozójával erőszakoskodott, amiért nem érkezett meg a küldeménye

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 35 éves helybeli nővel szemben, aki az egyik pápai postahivatal alkalmazottját fenyegette, majd a ruházatát megragadta, amiért egy küldeménye még nem érkezett meg a címzetthez.

A vádirat szerint az elkövető még tavaly novemberben adott fel egy küldeményt, amely három nappal később még nem jutott el a címzetthez. A vádlott emiatt ismerősével, akivel a postát korábban együtt adták fel, bement a postára, és a hivatalvezetővel szóváltásba került a késedelem miatt. Vitája azonban szidalmazásba csapott át, melynek során becsületsértő kifejezésekkel illette a postai dolgozót, majd többek között azzal fenyegette, hogy hivatali munkaidő lejártát követően megvárja és elintézi. A fenyegetéseket követően az elkövető a posta a felvevőhelyét és az ügyfélteret elválasztó, a vita ideje alatt nyitott plexiablakon benyúlt, és ablaktól mintegy 30 centiméteres távolságban tartózkodó hivatalvezető rövid ujjú szolgálati ingének bal ingujját megragadta. A sértett a fogásból azonban ki tudott szabadulni, védekezésképpen pedig a plexiablakot becsukta, mire a vádlott az erőszakos viselkedésével és távozott az épületből. Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására és a közügyek gyakorlásától történő eltiltására tett indítványt a Pápai Járásbíróságnak.

Fotó: Archív

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 13:43, csütörtök | Helyi

Sportolóktól lopott, kattant a bilincs

Az elkövetőtől hiánytalanul lefoglalták a készpénzt, amit a sértettek visszakaptak.

2026. Április 30. 10:22, csütörtök | Helyi

Nem oké – színházi előadással és hosszú távú projekttel hívják fel a figyelmet az iskolai bántalmazásra Pápán

Május 19-én különleges és fontos társadalmi témát feldolgozó előadás érkezik a pápai Jókai Mór Művelődési Központba.

2026. Április 30. 09:50, csütörtök | Helyi

Tanévzáró bulit tartanak Pápán

Dzsudló lesz az este fő fellépője.

2026. Április 30. 07:14, csütörtök | Helyi

Ismét zenés ébresztőre indul a Pápa Város Fúvószenekara

Újra útra kel Pápa Város Fúvószenekara: a hagyományokhoz híven idén is zenés ébresztővel köszöntik a városlakókat.