Hírek
2022. Április 03. 17:01, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
A kisebb városokban többen szavaznak, mint 4 éve, a fővárosban és a nagyvárosokban kevesebben
Még két óra van hátra az urnazárásig, de sokan a részvételi adatokból szeretnének következtetéseket levonni a választási eredményekre vonatkozóan.
A kormánypárt maradását vágyó olvasóink muníciót kaphatnak reményeik alátámasztására abból az adatsorból, amelyből az tűnik ki, hogy 15 óráig ugyan nagyjából azonos részvételi arány rajzolódik ki az országban, ám ennek megoszlása eltérést mutat. Míg a kisebb városokban többen járultak az urnákhoz, addig a falvakban mérsékelten kevesebben, mint 4 évvel ezelőtt. Ugyanakkor a fővárosban és a nagyvárosokban összesen mintegy 100 ezer emberrel kevesebb szavazott, mint 2018-ban.
Köztudott, hogy az ellenzék a fővárosban és a nagyvárosokban a legerősebb, így ezek a számok a Fidesz előnyét vetíthetik előre, ám még a 17 órai részvételi adatok nem ismertek, így messzemenő következtetéseket azért kár lenne levonni ezekből az adatokból. Továbbá természetesen azt sem lehet tudni, hogy valójában kik azok, akik otthon maradtak.

Eredményváró: Kövesse folyamatosan frissülő cikkünket, egészen vasárnap éjszakáig!
Grafikon: Átlátszó.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!


