Hírek
2012. Március 01. 08:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoPápa.hu (Sz.Zs.)
A jövőkép nélküli ellenzék miatt nem bukott még meg a Fidesz
Többek között erről beszélt Lakner Zoltán politológus a Petőfi Asztaltársaság 2012. február 29-i, soron következő összejövetelén.
A Boszorkánykonyha étteremben megtartott összejövetelen Kerecsényi Zoltán, az asztaltársaság egyik ügyvivője mutatta be a fiatal politológust, aki ezután beszélt a jelenlegi magyarországi politikai helyzetről.
Szerinte a 2010-es választási eredmény maga volt a pártrendszerváltás. Megszűnt az a kétpólusú rendszer, mely jellemezte a magyar politikát több mint 10 évig és kialakult egy központi politikai pólus, melyet két oldalról a Jobbik és az MSZP határol. A politológus szerint a Fidesz valóban komoly felhatalmazást kapott, amit ők úgy értelmeztek, hogy ennek birtokában mindent lecserélhetnek, ami az elmúlt 20 évet jellemezte. - Tudatosan kerülik a reform szót is, hiszen nem megújításban, hanem teljes lecserélésben gondolkodnak, igaz ez a személyi állományra, a tisztségviselőkre, vagy az alaptörvényre is. Lakner szerint sok esetben ezek olyan, eddig megszokott jogállami normák áthágásával járnak, melyekre eddig nem volt példa (választási törvény átalakítása, teljes centralizálás).
Lakner Zoltán szerint a kormány tudatosan tartja apátiában az embereket. A Fidesz számára előnyös az, ha az választópolgárok többsége elfordul a politikától, ingerküszöbe egyre magasabbra kerül. A párt rendelkezik egy olyan erős törzsszavazói gárdával, akik bármikor képesek újra megválasztani Orbán Viktort.
A politológus beszélt arról is, hogy a kormányzó párt népszerűsége nagymértékben csökkent. - Sokan elpártoltak a Fidesztől, sokan csalódtak a pártban. De akkor hogy-hogy nem bukott még meg a Fidesz? Lakner szerint ennek oka a megosztott és jövőkép nélküli ellenzék. - Az emberek nem látnak olyan pártot, amely alternatívát tudna kínálni. A Fidesz már hozzágyengült az ellenzékhez, most már csak az a kérdés, hogy a "demokratikus oldal" képes lesz-e egy bal oldali összefogásra, hogy megdöntse az Orbán-rendszert - tette fel költői kérdését Lakner Zoltán.
Végül Grőber Attilának a társaság másik ügyvivőjének és a közönség kérdéseire is válaszolt Lakner Zoltán.
Lakner Zoltán körülbelül tizenkét éve szerepel a nyilvánosság előtt politikai elemzőként, egyebek mellett választási műsorok szakértő vendégeként. 2005 és 2009 között a Lapozó című műsor állandó vendége volt. Számos tekintélyes lap közli elemzéseit. Politológusként fő kutatási témája a Magyar Szocialista Párt, amelyről első tudományos publikációja 1998-ban jelent meg. 2011 tavaszán pedig az Utak és útvesztők címmel a Napvilág kiadó publikálta az MSZP húsz évéről írt könyvét.
Az alkalom támogatója a Táncsics Mihály Alapítvány volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!

