Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. November 28. 13:29, szerda | Helyi önkormányzati

A Jobbik elutasította a 2013-as költségvetés-tervezetet

A Jobbik elutasította a 2013-as költségvetés-tervezetet

A tegnapi napon ülésezett a képviselő-testület novemberben immáron másodszor, első napirendi pontként a városatyák tárgyalták az önkormányzat 2012. évi háromnegyed éves gazdálkodásáról szóló beszámolót. A Jobbik elutasította azt, akárcsak az önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepcióját. Utóbbit Erőss Bulcsú szerint megfelelő információk hiányában érdemben nem is lehetett megtárgyalni. Harmadik napirendi pontként a települési szilárd hulladékra vonatkozó díjkedvezményt fogadta el a testület a szociálisan rászorulók részére jobbikos támogatással.

A párt elutasította viszont a települési szilárd és folyékony hulladék közszolgáltatási díjainak emelését 2013. évre, mivel Erőss Bulcsú szerint sokkal szigorúbban és eredményesebben kell büntetni az illegális hulladék tárolását, az ebből befolyó bírság egy részét pedig a beszállított kommunális hulladék ingyenessé tételének ellentételezésére lenne érdemes fordítani. A hulladékgazdálkodás jövedelmező üzletág lett a XXI. századra, a profitot és az illegális hulladékot keletkeztetők nem jogkövető magatartását ne a pápai lakosok fizessék meg, legalábbis a Jobbik így gondolja. A temetési díjak növelésére is nemet mondott a Jobbik, mivel szerintük a lakosság már nem tudja ezt az akár csak inflációt követő emelkedést kigazdálkodni. A közterületen való reklámozás díjainak emelkedését támogatta a Jobbik azzal a megkötéssel, hogy a 2013. év közepére átadott Fő tér esetében nem lesz évközi emelés.

A politikus ugyancsak támogatta a hivatalon kívüli és a munkaidőn túli házasságkötés díjainak emelését, annál is inkább, mert ez egy olyan extra-szolgáltatás, melyet az elmúlt két évben mindössze 3-3 alkalommal vettek igénybe az érintettek. Két beszámoló következett napirendi pontként: az első a Városgondnokság beszámolója, melyben az elmúlt évek elvégzett munkájáról esett szó, ezt követte a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tájékoztatója, melyben a parancsnok nem kívánt Erőss Bulcsú azon kérdésére válaszolni, hogy voltak-e az elmúlt egy évben az átalakulás következtében negatív hátrányok, mondván, hogy egyenruhában van, és nem szeretné felettesei munkáját minősíteni. Mindkét beszámolót elfogadta a kéviselő.

A vegyes ügyek közül Erőss Bulcsú kiemelte a költségvetési szerv alapító okiratának módosítását, mely a jogszabályi környezet megváltoztatása miatt került módosításra. Ezt a Jobbik támogatta, elutasította viszont a belvárosban lévő önkormányzati tulajdonú lakások értékesítését, melyek egy épületben találhatóak és 19. 830. 000, - forint eladási áron kerültek meghirdetésre.Erőss Bulcsú támogatta viszont, hogy az önkormányzat ne vállalja a „helyőrségi klub” néven ismert ingatlan működtetését annak magas költségvonzata miatt.

Fotó: Archív

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese

2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld

Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját

Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.