Hírek
2011. December 17. 17:27, szombat |
Helyi
Forrás: InfoPápa.hu
A jelenlegi kormány hazugságokkal került hatalomra!
Dr. Vadai Ágnes a DK országos elnökségének tagja és dr. Vitányi Iván a DK tiszteletbeli elnöke voltak a Demokratikus Koalíció pápai szervezete által szervezett kerekasztal-beszélgetés vendégei.
A zártkörű kerekasztal-beszélgetés előtt sajtótájékoztatót tartottak a Demokratikus Koalíció politikusai, akiket megérkezésükkor tapssal köszöntött a jórész idősebbekből álló asztaltársaság a Diófa Vendéglőben. Elsőként dr. Vitányi Iván szólt, szerinte fordulóponthoz érkezett az ország. - A jelenlegi kormány hazugságokkal került a hatalomba, amit megígért, abból semmit sem teljesített. Bő másfél évvel a választások után a társadalom kezd felébredni. Az idős szociológus politikus elmondta, negyedszerre érez így 1945, '56 és '89 után.
Dr. Vadai Ágnes, a Gyurcsány kormány honvédelmi államtitkára, a DK álláspontját ismertette. - Az Orbán kormány gazdaságpolitikája teljes kudarcot vallott. Ezt bizonyítja a költségvetés újratervezése is, melyet csak a jog csűrés-csavarásával próbálják megoldani. A leginkább jogellenes lépésnek a magánnyugdíj pénztárral kapcsolatos elképzeléseket tartjuk. Ezzel a magyar kormány végérvényesen elveheti a magánnyugdíj pénztárban való maradás lehetőségét - mondta az országgyűlési képviselő.
Vadai szerint mind Matolcsy György, mind Orbán Viktor miniszterelnök teljesen utat tévesztettek és totális zűrzavar uralkodik a kormányban. Megismételte Gyurcsány Ferenc győri kijelentését, miszerint Magyarország még sosem állt olyan közel az államcsődhöz, mint most.
A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint a kormány megpróbálja egyre jobban limitálni az ellenzék hozzászólásait. - Ez oda fog egyébként vezetni, hogy ha a képviselőknek nem lesz módja az országgyűlésben elmondani véleményüket, akkor meg fogjuk találni a módját annak, hogy más fórumokon tegyük ezt meg - mondta dr. Vadai Ágnes.
Kerecsényi Zoltán a DK pápai szervezője kisebb fajta csodának nevezte, hogy a Demokratikus Koalíció alig 6 héttel a megszületése után elérte a parlamenti küszöböt, legalábbis a Medián közvélemény kutatása szerint. A DK országos elnökségének tagtoborzása is sikeresnek mondható - mondta Kerecsényi Zoltán.
Az alkalom keretében megemlékezésre került sor a demokratikus Magyarországért vívott küzdelem kiemelkedő mártírja, Bajcsy-Zsilinszky Endre közelgő évfordulója kapcsán, ezért a találkozó után koszorú elhelyezésére került sor Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó órái, percei tanúja, az akkori sopronkőhidai börtön-lelkész sírjánál az Alsóvárosi köztemetőben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 17:37, csütörtök | Helyi
Újabb TOP Plusz források nyílnak meg
Takács Péter, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje nem sokkal ezelőtt jelentette be, hogy újabb 6,7 milliárd forint uniós forrás szabadulhat fel, melyből pápai beruházások valósulhatnak meg.
2026. Április 09. 14:45, csütörtök | Helyi
Takács Péter: Elkötelezettek vagyunk a pápai kórház fejlesztése iránt!
Új eszközökkel bővült a Pápai Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő.
2026. Április 07. 18:00, kedd | Helyi
Tiszás egészségügyi fórum Pápán: százfős szakértőgárda készül az ágazat megújítására
Az Egészségügyi Világnaphoz kapcsolódva tartott fórumot Pápán a Tisza Párt, amelyen Ujvári Szilvia vendége volt Dr. Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyi miniszterjelöltje és Forsthoffer Ágnes, a Tisza alelnöke.
2026. Április 07. 13:14, kedd | Helyi
Jobb, ha elkerüli a Fő teret, ismét javítják a burkolatot
Ha tavasz, akkor útjavítás a Fő téren - megszokhattuk már az elmúlt években. Érdemes más útvonalon közlekedni, váltakozó irányban halad a forgalom, időnként hosszú kocsisor alakul ki.

