A Tarr Béla producerségével jegyzett Magyarország 2011, amelyet nagy várakozás előzött meg, megbukott.

Érezhető feszültség volt a 43. Magyar Filmszemlén az alkotók között amiatt, hogy a játékfilmekre a Magyar Nemzeti Filmalap múlt év szeptemberében, a többi filmes műfaj részére a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál novemberben írták ki az első pályázatokat – egy évig támogatási szünet volt. Ugyan a pályázatok jelentős része most nem kapott támogatást, az új filmfinanszírozási struktúrában az alkotók méltányolják, hogy a filmterveket valóban olvassák is a döntnökök, kielemzik, a döntéseket megindokolják, s lehetőség van arra is, hogy átdolgozott forgatókönyv újabb pályázaton vegyen részt. Ez a korábbi filmfinanszírozási rendszerben nem így volt.

Az alkotók jelentős része annak is tudatában volt, hogy a korábbi filmfinanszírozási rendszer – a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) tízmilliárdos adósság felhalmozásával – a csőd szélére sodorta a magyar mozgóképgyártást, a Malév-krach pedig látványosan szemléltette, mi várt volna több produkciós cégre, ha a filmalap az elmúlt időszakot nem fordítja az adósságrendezésre.

A szemlét rendező Magyar Filmművészek Szövetségének elnöksége ugyanakkor a Magyar Mozgókép Közalapítvány mellett tette le a voksát – a szakmai önkormányzatiságra hivatkozva, többcsatornás finanszírozási rendszer mellett érvelve. Ám nem merült feledésbe, hogy a közalapítvány saját alapítói körének osztogatott, hogy kik azok az alkotók, akik egyenlőbbek voltak az egyenlőknél, s kik azok, akik mindig találhattak kiskapukat.

A visszafogottan „demokráciaféltőre” hangolt szakmai összejöveteleken kiderült, a filmszövetség számított volna a fiatal filmesek szakmai önkormányzatiság melletti „tüntető” jelenlétére is – ám a forradalom elmaradt: a fiatalok – még azok is, akik nem a jelenlegi kormány szimpatizánsai − nagyon is tudatában voltak annak, hogy ha annak idején Simó Sándor producer nem harcolja ki nekik az első játékfilm jogát, aligha futhattak volna be ilyen pályát az elmúlt évtizedben, a legfiatalabb generáció is csak nézhette volna, hogy egy-egy – korábban érdemes alkotó – hogyan szórakozza el a támogatást, akár éppen az ő orra elől.

A „fapados” szemlén egy-két alkalommal vetítettek le filmeket, amelyek még az MMKA pénzéből készültek. A jegyek többsége elfogyott, a filmszakma többsége és a közönség nagyon kevés művet láthatott emiatt. A hagyományosan vegyes összkép nem az MMKA megszüntetése ellen szólt.

Több támogatott alkotótól lehetett hallani: a filmalapnál, valamint más filmes műfajokat finanszírozó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál nem tapasztaltak politikai elfogultságot, ám a döntnököktől „meglepően” értő visszajelzéseket kaptak a filmterveikre. Természetesen azok, akik most nem kaptak támogatást, csalódottak, ám bizakodók is: pályázni folyamatosan lehet, a korábbiaknál több pénzre. Visszatérő, általános kritika volt: több filmszakmai párbeszédre van szükség.

A szemlének valójában ez volt a fő érdeme. A Tarr Béla producerségével jegyzett Magyarország 2011, amelyet nagy várakozás előzött meg, egyébként megbukott.