Hírek
2012. Április 14. 13:32, szombat |
Helyi
Forrás: InfoPápa.hu (Sz.Zs.)
A DK aggódik a kulturális életért
Schiffer János, volt budapesti főpolgármester-helyettest hívta meg a pápai Demokratikus Koalíció április 13-án pénteken a Pedagógus Művelődési Házba.
A két politikus - Schiffer János és Kerecsényi Zoltán - helyi érdeklődőkkel együtt kerekasztal-beszélgetés keretében vitattak meg aktuálpolitikai és kulturális témákat.
A két politikus aggodalmát fejezte ki a magyarországi kulturális életet illetően, nagy problémának tartják, hogy a megszorítások komolyan sújtják ezt az ágazatot is, mely így a tönk szélére sodródott. Mint mondták, a kultúrára szánt állami támogatás 30%-al csökkent az elmúlt években.
- Hamarosan a korábban megyei fenntartású múzeumok is megkapják a kegyelemdöfést, ugyanis a kormány azoknak a településeknek szeretné átadni a múzeumokat, kiállítóhelyeket ahol ezek jelenleg működnek. És mi van akkor, ha a települések azt mondják, hogy erre nincsen pénzük? – tette fel a kérdést Kerecsényi Zoltán a DK választókerületi koordinátora.
Schiffer János a pénzhiány mellett a legnagyobb problémának azt látja, hogy a jelenlegi vezetés a kulturális-művészeti szférát is átpolitizálja, ezen a területen is a központi irányításra törekszik. Figyelmen kívül hagyja, hogy az állampolgárok szabad hozzáférése a kultúrához alkotmányos jog. A közművelődést érintő intézményrendszert ellehetetleníti, veszélyeztetve ezzel a vidéki lakosság és a leszakadó rétegek kultúrához való hozzáférését.

Fotó: DK
Kerecsényi aGyurcsány és Bajnai kormányzat intézkedéseit méltatta, mint mondta ebben az időben számos művelődési intézmény újult meg, és több figyelem vetült a vidékre, nem úgy mint az elmúlt szűk két évben. A politikus szerint a jobboldal által gyakran emlegetett Horthy-korszakban is több figyelmet kapott a kultúra és a leszakadó rétegek felemelése.
Mindketten óva intették a Kossuth-téri József Attila szobrot áthelyezni akarókat. - A szobor jó helyen van ott, ahol van, a miniszterelnök dolgozószobája ablakából jól rá lehet tekinteni, és József Attila a nincstelenek és a szegények költője volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

