Hírek
2023. Október 13. 12:08, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
A belvárosban csaptak le a rendőrök
A pápai rendőrök napokon belül elfogták az elkövetőket.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai nagy erőkkel vonultak a belvárosba 2023. október 12-én reggel. Egy idős pápai férfi tett napokkal korábban feljelentést, hogy egy 29 éves helybeli férfi és 28 éves élettársa az elmúlt két év során többször felkereste azzal, hogy egy kihagyhatatlan üzleti lehetőséget kínáljanak neki. A pár elhitette a gyanútlan férfival, hogy egy nagy értékű mezőgazdasági szerelvénnyel rendelkezik, amelyet felújítást követően továbbértékesítenek. Ehhez a sértett pénzére volt szükségük, akit azzal hitegettek, hogy az így szerzett haszonból a kölcsönkért több millió forintot majd visszafizetik, azonban ez nem történt meg.
A rendőrök két helyszínen is rajtaütést szerveztek, és sikeresen elfogták a bűncselekmény elkövetőit. Az elfogás során kábítószer-fogyasztás gyanúja is felmerült mindkét elkövetőnél, ezért velük szemben emiatt is eljártak a pápai nyomozók.
A rendőrök a két helybelit elfogták és előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

