Hírek
2018. Október 19. 20:00, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu - Veol.hu
89 éves néni táskáját akarták erőszakkal megszerezni
A kamaszkorú lányok az egyik pápai templom előtt támadták meg az idős asszonyt.
A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat két fiatalkorú elkövetővel szemben, akik 2017 májusában Pápán, egy 89 éves asszony táskáját akarták erőszakkal megszerezni.
Az elkövetés idején még tizennyolc, illetve tizennégy év alatti lányok a késő délutáni órákban figyeltek fel a téren át, az ott lévő templomhoz egyedül, és szemmel láthatóan nehezen közlekedő sértettre, amikor elhatározták, hogy akár erőszakkal is elveszik a táskáját.
A vádlottak odaszaladtak a sértetthez, aki ekkor már a templomhoz vezető lépcsősoron tartott felfelé. Közrefogták az asszonyt, majd mindketten felváltva rángatni kezdték válláról a táskát, hogy értékeit megszerezzék.
Miután a sértett szorosan magához fogta a táskát, a vádlottak azt olyan erővel kezdték rángatni, hogy az idős asszony a templom bejárata előtt a földre esett és segítségért kiáltott.
Az erőszaknak végül járókelők közbelépése vetett véget, mire a vádlottak anélkül, hogy a táskát megszerezték volna, elmenekültek a helyszínről.
Az ügyészség az idősebb elkövetővel szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását, míg a fiatalabb vádlottal szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta a vádiratában
A kép csak illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

