Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2018. Július 10. 09:26, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

55 millió forintot nyert a JMSZK közösségfejlesztésre

55 millió forintot nyert a JMSZK közösségfejlesztésre

A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a helyi identitás és kohézió erősítése címmel nyújtott be pályázatot és nyert 55 millió forintot.

Szabadkai Verita, a JMSZK igazgatója elmondta, a projektben a pápai önkormányzat konzorciumi partnerként vesz részt és további 13 együttműködő partnerrel tervezik megvalósítani, a volt Kilián és Vajda Péter lakótelepen.

-A projekt célja, rendszeres és módszeres közösségi mozgások generálásával egyre több ember megszólítása, bevonása a közösségi aktivitásba - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. Szabadkai Veritától megtudtuk, elsőként feltérképezik a helyi társadalmi szükségleteket, feltárják a lakóközösségek problémáit, majd cselekvési tervet dolgoznak ki. Cél az is, hogy aktivitást generáljanak a lakóközösségekben. - A projekt célközönségét a szépkorúak és a felnőtt lakosság mellett a középiskolás korosztály adja. A megvalósítás időtartama 54 hónap, ebből az első 8 hónapban elkészül a közösségi felmérés és a cselekvési terv, a további időben pedig a programok, események lebonyolítása zajlik - mondta el az igazgató.

Unger Tamás alpolgármester hangsúlyozta, jelenleg is komoly közösségi, közművelődési élet zajlik Pápán, melynek központja a JMSZK. Hozzátette, közösségfejlesztési céllal már rendelkezik a város egy 400 milliós nyertes pályázattal. Unger Tamás kiemelte, ezen a területen is fontos a fenntarthatóság. - Ha kialakul egy olyan közösségfejlesztési rendszer, ami fenntartható, tehát a közösségek pályázatok és egyéb támogatások bevonzásával önállóan tudnak működni, akkor a város más területein is teret nyerhet ez a közösségfejlesztés, de a fenntarthatóság olyan értelemben is fontos, hogy a közösségek képesek legyenek tagokat toborozni, megújulni, újabb és újabb ötletekkel, programokkal tevékenyen működni. Számítunk arra, hogy ezek a közösségek a város életében még aktívabban részt fognak venni - fogalmazott az alpolgármester.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost