Hírek
2022. Március 04. 13:15, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
50 éves a Honvéd Bajtársi Klub!
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a pápai Honvéd Bajtársi Klub. A rendezvény fővédnöke dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt.
A JMK színháztermében megtartott ünnepi alkalmon Horváth Ferenc, a bajtársi klub titkára köszöntötte a jelenlévőket, majd pedig Kocsi László ezredes, a HM Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának osztályvezetője tolmácsolta Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntőbeszédét.
A köszöntőben elhangzott, szükség van az ilyen példamutató közösségi fórumokra, inspiráló környezetre, mint amilyen a Honvéd Bajtársi Klub is, ahol őrzik, ápolják, tovább öregbítik a település környékének katonai hagyományait, képiviselik saját és a következő nyugállományú katonák érdekeit is.
A honvédelmi miniszter köszönetet mondott az egyesület tagságának, pártolóinak, hogy nemcsak városuk, de a nemzetközi katonai repülőtér állománya előtt is a magyar egyenruhások nimbuszát erősítve segítik a Magyar Honvédség, és a társadalom kapcsolatának erősítését.
Ruszin-Szendi Romolusz, a Magyar Honvédség parancsnokának üdvözlőjében köszönetet mondott a bajtársi klub tagjainak a haza és a honvédelem iránti elkötelezettségét, a katonai hagyományok életben tartása, illetve hazánk történelmi eseményeire való tisztelgő megemlékezések érdekében végzett munkásságáért, melyekkel nagyban hozzájárultak a honvédség céljainak megismeréséhez, munkájának, céljainak és törekvéseinek pozitív megítéléséhez.
Farkasdi Lajos, a Honvéd Bajtársi Klub elnöke felidézte, a klub 1972. február 25.-én alakult meg az akkori Helyőrségi Művelődési Otthon hivatalos helyiségében, 25 fővel. A Klub alapvető célkitűzése a közösségi élet kialakítása, a katonai hagyományok ápolása, a hazafiságra épülő honvédelem ügyének támogatása, a Magyar Honvédséghez való kötődés. A rászoruló tagok számára biztosítják a szociális és kegyeleti gondoskodást, továbbá jó kapcsolatot ápolnak a pápai civil szervezetekkel, a Bázisrepülőtérrel és a helyi önkormányzattal egyaránt. Megemlékezéseket, előadásokat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg és a fiatal korosztályokkal is tartják a kapcsolatot, a katonai hagyományok megőrzésének érdekében.
A köszöntőbeszédeket követően elismerések átadására került sor, majd rövid szünet után ünnepi műsor szórakoztatta a jublieumi rendezvény résztvevőit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

