Hírek
2019. Június 05. 13:33, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
40 százalékos készültségi szinten a piac építése
Áprilisban kezdődött meg az új piac csarnok építése, mára külső szerkezetkész állapotot teremtett a kivitelező. Úgy tűnik, tartható az októberi befejezési határidő.
Ifj. Nagy Szabolcs projektvezetőtől megtudtuk, a vasbeton és tégla falak megépítése után a födémelemeket is a helyükre emelték, jelenleg a koszorú és az attika falak elkészítését végzik a szakemberek. Az épületek által körülhatárolt területen a csarnok építését két-három hét múlva fogják elkezdeni.
Unger Tamás alpolgármester felidézte, az új épület tervezésekor arra koncentráltak, hogy a régi piachoz hasonló, ám modern körülményeket teremtsenek. A felfalazott épületrészeken már látható, hogy hol lesznek az üzlethelyiségek, a leendő árusító helyek pedig a még üresen álló területen felépítendő csarnokban lesznek. Az alpolgármester megjegyezte, az árusító padok mozgathatók lesznek, így rendezvények megtartására is alkalmas lesz az új piaccsarnok, de elsősorban a járásban lévő őstermelők számára szeretnék biztosítani az árusítás lehetőségét. Hozzátette, az épület környezetének megújítását is tervezik, szükség lesz a parkolóhelyek szabályozására is. A buszpályaudvar átalakításával, kisebb fordulók építésével, zöld területek kialakításával egy élhetőbb és szebb tér készülhet el - mondta el Unger Tamás.
Rádi Róbert, a projekt koordinációját végző Pápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetője elmondta, 35-40 százalékos készültségi szinten van az építkezés, annak ellenére jól halad a munka, hogy az időjárás egyáltalán nem volt kegyes az építőkkel. Az ügyvezető szerint tartható az októberi befejezési határidő. Rádi Róbert hozzátette, a Szabadság utca felől egy zöld fal fogja díszíteni az épületet, ezzel kapcsolatban nehézségek merültek fel, mivel kiderült, hogy több nagy feszültségű áramvezeték húzódik azon a szakaszon. A tervet módosították, így elhárultak az akadályok és két héten belül elkezdődhet a látványosnak ígérkező zöld fal alapozása.
A zöld fal egy korábbi terven:

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

