Hírek
2018. Április 06. 09:26, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu
30 millió forint jut útjavításra
munkálatokat a Városgondnokság végzi, először az Öreghegyben, aztán a Törzsökhegyben és a Kishegyben dolgoznak, de javítják a Bocsor utca körüli murvás utcákat és a Várkertfürdő előtti területet is.
A Városgondnokság jellemzően tavasszal és ősszel végez nagyobb volumenű kátyúzást, idén azonban már télen is be kellett avatkozniuk, hiszen a kedvezőtlen időjárás nagyon lerontotta a hegyi utak állapotát. Akkor kézi erővel lehetett dolgozni, most megint gréder és úthenger egyengeti az utakat.
-Mindezek mellett azokon az utakon, ahol nem fér el a gréder saját gépeinkkel dolgozunk a következő hetekben - közölte Bakó István igazgató. Hozzátette, egyes útszakaszokra murvát is hordanak, azzal töltik fel az úthibákat.
A murvás utak javítása várhatóan két hétig tart, az Öreghegyben három, a Kishegyben kettő, a Törzsökhegyben egy napra tervezik a munkát megfelelő időjárás esetén.
Mindezzel párhuzamosan már előkészültek a város aszfaltos útjainak kátyúzására is, több helyen már kijelölték a javítandó úthibákat, folyik a kivitelező kiválasztása és várhatóan a jövő héten megkezdődik a munka.
Bakó Istvántól elmondta, a murvás utak javítására évente 5 millió forintot különítenek el, az aszfaltos útburkolatokra pedig 25 milliós keretük van, melyből a tavaszi munkák körülbelül 20 millióba kerülnek. Ebből az összegből - a beérkezett ajánlatoktól függően - 1200-1300 négyzetméternyi úthibát lehet kijavítani. A tavaszi és őszi nagy munkák mellett az év többi részében szükség szerint kisebb kátyúzási munkákat is végeznek saját gépeikkel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

