Városlista
2019. szeptember 19, csütörtök - Vilhelmina

Hírek

2018. Március 17. 00:00, szombat | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Európai uniós fejlesztések nyílt napja volt a Várkertfürdőben

Európai uniós fejlesztések nyílt napja volt a Várkertfürdőben

A Miniszterelnökség által szervezett nyílt nap egy programsorozat része, mely az unius fejlesztések megismertetését célozza.

Idén az egészségturizmus és a gyógyfürdők állnak a programsorozat középpontjában. Régiónkban a Várkertfürdő volt a házigazdája a rendezvénynek, melynek keretében egész napos programokat, játékokat szerveztek a fürdő vendégeinek, a sajtó számára pedig összegezték a mögöttünk álló és a jövőben megvalósításra váró beruházásokat.

Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség államtitkára a 2020-ig tartó unius ciklus Veszprém megyei fejlesztéseiről szólt. Mint mondta, a benyújtott fejlesztési tervek közel fele pozitív elbírálást nyert, a megítélt támogatási összeg meghaladja a 236 milliárd forintot, melyből 142 milliárdot már ki is fizettek. Az összeg legnagyobb hányada gazdaságfejlesztésre fordítódik, de jut belőle az oktatás- és egészségügy, a közigazgatás, a turizmus, a közlekedési infrastruktúra, valamint a települések fejlesztésére is. Az országgyűlési képviselő elmondta, a pápai járás a megye második helyén áll az uniós fejlesztések mennyiségét tekintve.

Áldozó Tamás polgármester a pápai TOP-os beruházások közül azokról szólt, amelyek a Várkertfürdő szűk környezetét érintik. - A zöld város két győztes pályázata és a barnamezős beruházás teljes egészében a fürdő környezetében valósul meg, a közlekedésfejlesztési pályázatokból pedig egyes elemek érintik a fürdő környezetét. Ilyen például a Várkert úti körforgalom, a Vajda lakótelepi kerékpárút és a Téglagyári úti kerékpárút - fogalmazott a városvezető hozzátéve, a TOP-os projekteken kívül is lesznek beruházások a Várkertfürdő közelében, ilyen fejlesztés az állami beruházásként megépülő honvédelmi sportközpont, vagy a Bakonyerdő Zrt. által végzett terület rehabilitáció, a Külső-Várkertben. Áldozó Tamás hangsúlyozta, mindezzel együtt legalább 4 milliárd forintot fognak elkölteni fejlesztésre a fürdő közvetlen közelében. - Ezek a beruházások és a Várkertfürdő, illetve annak tervezett fejlesztései erősítik egymást, hiszen olyan övezet jön létre a városban, ahol nagyon sokféle mozgásformára, szórakozásra, az egészségmegőrzés sok módjára lesz lehetőség. Ha ezt komplexen nézzük, és arra gondolunk, hogy ez a pápaiak számára szabadon rendelkezésre áll, de a szabadságukat itt töltő vendégek részére is, akkor mégiscsak összetartozónak érzem ezeket - mondta a polgármester.

A Várkertfürdő uniós projektjeit Nagy Zsolt vezérigazgató ismertette. Mint mondta, az elmúlt évek legnagyobb beruházását 400 millió forinttal támogatta az unió. Az összesen 1 milliárd forintos fejlesztésből 2011-ben épült meg az Adrenalin csúszdatorony, a Nagytappancs medence és a nagy sportmedence. A vezérigazgató hozzátette, a fejlesztés másik része az új, 1500 négyzetméteres gyógyászati központ létrehozását tette lehetővé, jelenleg pedig egy gyakornok-foglalkoztatási projekt zajlik a fürdőben.

A sajtótájékoztatót követően az előadók és a sajtó munkatársai közösen tekintették meg a Várkertfürdő vendégei számára szervezet színes programokat, valamint a részben uniós forrásból megépült tereket.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Szeptember 19. 14:42, csütörtök | Helyi

Rómában mutatkozhat be városunk

Pápára látogatott Halász János, a Városok, Falvak Szövetségének elnöke annak érdekében, hogy egyeztessen Pápa római bemutatkozásáról.

2019. Szeptember 19. 08:19, csütörtök | Helyi

Hamarosan visszatér a Tapolca vize a városba

Amióta újra feltört a felszínre a bányászati tevékenység miatt korábban elapadt kristálytiszta forrásvíz, azóta foglalkoztatja a pápaiakat, hogy a város egykori jelképe milyen módon szelhetné át újra Pápát.

2019. Szeptember 18. 15:19, szerda | Helyi

Csóton folytatódik a Házhoz megyünk! program

A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei várják az érdeklődőket a rendezvényen.

2019. Szeptember 18. 12:08, szerda | Helyi

A Gondoskodó Város - Újabb programpontját mutatta be Grőber Attila

Az ellenzéki összefogás polgármester-jelöltjének programpontja elsősorban az idősebb korosztálynak szól.