Hírek
2017. Augusztus 20. 21:42, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Szent István országa a lelkekben él tovább
Államalapító Szent István ünnepén az Erzsébet ligetben gyűlt össze a város ünneplő közössége. A Himnusz eléneklését követően Áldozó Tamás polgármester mondott ünnepi beszédet.
A szónok szerint Szent István ünnepe különbözik a többi magyar ünneptől, mivel első királyunk nagy győzelmein túl leginkább arra emlékezünk, hogy európai államot formált és megteremtette azokat a kereteket, amelyek között évszázadokon keresztül formálódott az a tér, melyet azóta is betöltünk.
A polgármester elmondta, az ünnep alkalmából testvérvárosi szerződések aláírására került sor délelőtt, a felvidéki Ógyalla és a kárpátaljai Visk településekkel. - Az ügy és az időpont önmagán túlmutat. Augusztus 20-án szent királyunk és államalapításunk ünnepén tettük hivatalossá, hogy a határ túloldalára került magyar közösségekkel és a velük együtt élő szlovákokkal és ukránokkal a jövőben együtt kívánunk működni. Vannak közös céljaink, van közös örökségünk és reményünk a közös jövőre. Szent István országa a lelkekben él tovább - fogalmazott a polgármester, aki szerint első királyunk nemcsak az államiság kereteit teremtette meg, de közösséget is alkotott. Megkerülhetetlen igazodási pont lett, dicsérete egyben hitvallás is. A közösséghez, a magyarok közösségéhez tartozás megvallása.
Áldozó Tamás úgy fogalmazott, hogy ha Szent István országa a lelkekben él tovább, akkor az ország megingathatatlan, de legfőképp akkor, ha jól vigyázzuk a lelkeinket, figyelmezünk örökségünkre. - Mi a keresztény Európához csatlakoztunk. Mi a keresztény Európa részeként formáltuk közös történelmünket és annak részeként tervezzük a jövőnket. Tesszük ezt akkor is, ha Európa jelentős része most feledni látszik kereszténységét, épp kész feladni örökségét. Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. "A mai Európa nemcsak a kereszténységet látszik megtagadni, de azokat a politikusokat, történelemformáló személyiségeket is, akiknek létrejöttét köszönheti" - idézte Konrad Adenauer volt német kancellár szavait a városvezető.
Áldozó Tamás szerint van a történelemben olyan pillanat, amikor szükség van a határokra. - Emlékeztetni kell arra, hogy ez a mi földünk, a mi kultúránk, itt a mi szokásaink szerint élünk, itt a mi szabályaink érvényesek. Nagy királyunk tanítását megfogadva szívesen látjuk azt, aki a törvényeink és kultúránk szabályai szerint akar élni, de hamis az a beszéd, mely az Imre herceghez idézett intelmekből csak ezt az egy tanítást idézi meg. A nagy király sok minden mást is fia figyelmébe ajánlott. A hit megőrzését legalább olyan fontosnak mondta, mint az idegenek befogadását. "Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet! Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély: Nem félek. A kürt harsogását, A nyihogó paripák szökését Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." - zárta Berzsenyi Dániel soraival beszédét a város polgármestere.
A beszédet követően Magyarnak lenni címmel láthatott a szép számú közönség zenés-irodalmi összeállítást. A színvonalas műsorban közreműködött Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművész, Rékasi Károly színművész, az ógyallai Bellő néptánccsoport és zenekara, valamint a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület ifjú táncosai.
Az ünnepség koszorúzással és a Szózat hangjaival ért véget az Országzászló emlékműnél.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.













