Hírek
2017. Május 06. 12:57, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Búcsút vettek a várostól Pápa végzősei
25 osztály 572 végzős diákja sétált végig a városon, elbúcsúzva legszebb diákéveik helyszínétől.
A hagyományos városi ballagás nagy esemény Pápán, ilyenkor a város valamennyi végzős diákja osztálytársaival karöltve nemcsak iskolájától és tanáraitól búcsúzik, hanem a várostól is, ahol talán legszebb diákéveit töltötte. A Fő utcán érnek össze a különböző iskolákból induló osztályok, a diáksereg pedig a rokonok és barátok kíséretében érkezik el a szabadtéri színpadig. A szebb napokat és fergeteges koncerteket is látott helyszín ilyenkor újra megtelik és kivirágzik.
Az ünnepi szónoklatot idén Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő mondta. A város volt polgármestere Ákos: Ilyenek voltunk című dalának ismert soraival köszöntötte az ifjúságot. Kovács Zoltán a ballagást és a közelgő érettségit a felnőtté válás rituáléjának nevezte, mely határvonalat jelent az életünkben. Egy korszak végét és egy új kezdetét. - A felnőtt kor nagyobb szabadságot, de egyben nagyobb felelősséget is jelent. Megnyílik az önálló döntés lehetősége, de minden döntésnek következménye van. Bármerre is visz az utatok, Pápa igazodási pont kell, hogy maradjon, kötődés a szülőföldhöz, a városhoz. Teljesen természetes, hogy fiatalon mindenkit hajt a kalandvágy, a tapasztalatszerzés, a jobb anyagi lehetőségek. De higyjétek el, mégis ott marad bennetek az otthon melege, kötődés szűkebb pátriánkhoz, kötődés a hazához - szólt a ballagókhoz az államtitkár sok sikert kívánva nekik a közelgő vizsgákhoz, és hosszabb távú terveik, álmaik megvalósításához.
A diákság nevében búcsúzó Pus Dorina arról beszélt, hogy a jövő bizonytalan, senki nem tudja megmondani, hogy merre tartunk, azt viszont igen, hogy honnan jöttünk. - Búcsúzni jöttünk ma ide. Néhányan talán tényleg elindulunk egy másik irányba, de sohasem fogunk elszakadni teljes egészében Pápától és tanárainknak. Elhagyjuk otthont nyújtó szeretett városunkat, azt a helyet, ahol felnőttünk és próbálgattuk szárnyainkat, ahol képtelenebbnél képtelenebb álmainkat szőttük - fogalmazott a búcsúzó a diáklány.
A beszédeket követően Áldozó Tamás polgármester - a hagyományokhoz hűen - minden ballagó diákot Pápa város felnőtt polgárai közé fogadott. Ebből az alkalomból a polgármester két végzősnek, Makkai Alexandrának, a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola végzősének és Bihari Leventének, a Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája diákjának átadta az eseményt szimbolizáló, a város címerével díszített láncot és emléklapot.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.













