Hírek
2016. Április 14. 11:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Grőber Attila: Nem bízunk a Fideszben
Az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést, mind a három témában.
A szocialisták pápai elnöke pártja népszavazási kezdeményezése kapcsán elmondta, továbbra is a háromigenes népszavazási kezdeményezéshez kérik a választók aláírását, annak ellenére, hogy az országgyűlés eltörölte a vasárnapi boltzárat. - Nem bízunk meg a Fideszben. Óriási többséggel szavazták meg tavaly a boltzárat, majd ezt idén szintén óriási többséggel törölték el. Nem hisszük el, hogy ezt komolyan is gondolják - fogalmazott Grőber Attila hozzátéve, a várakozáson felüli aláírási hajlandóság miatt hétfőn és csütörtökön 9-11 óraáig a szocialisták Korvin utcai irodájában, a hét többi hétköznapján pedig kitelepülésen gyűjtök a szignókat.
Az önkormányzati képviselő helyi témában is szólt szerdai sajtótájékoztatóján. Mint mondta, meglátása szerint a helyi politikában korábban nem tapasztalt, az országos hadakozásra jellemző stílus kezd megjelenni Pápán is. Egyrészt a közösségi portálokon olvasható személyeskedő üzengetések, humorosnak szánt kisfilmek formájában, másrészt pedig a képviselő-testületi ülésen is tapasztalható – utalt Grőber Attila egy korábbi ülésre, ahol a Fidesz és a Jobbik képviselője csörtézett indulatoktól sem mentesen. – Felszólítok minden politikai szereplőt, hogy ezt a stílust legyen szíves fejezze be. Ne gyalázkodjanak egymással, semmilyen formában. Őrizzük meg emberi mértóságunkat – figyelmeztetett a városatya.
Grőber Attila korábban beszélt a pápai kórház kétszáz milliós tartozásáról is, mely Vörös Ibolya főigazgató szerint nem befolyásolja az intézmény működését. – Saját információim ezzel nincsenek szinkronban. Kérem a főigazgató asszonyt, hogy a betegektől érkező panaszokat orvosolja. A kardiológián például több hónapot kell várakozni, de említhetném azt is, hogy Pápán megszűnt a bőrgyógyászati szakrendelés. Az egészségügyi alapellátásnak hónapok óta megbízott vezetője van, két gyermek háziorvosi körzet pedig betöltetlen a városban. Azt hallom ápolónőktől, hogy félnek elmenni bizonyos rendezvényekre, mert őket retorzió érheti és munkájukat kizárólag sok-sok túlóra vállalásával tudják ellátni. Hálásak vagyunk nekik, de azt gondoljuk, hogy az egészségügyben tapasztalható pénzhiány generális problémákat fog okozni rövid időn belül – fogalmazott a szocialista képviselő.
A Pápa és Vidéke újság megszüntetése kapcsán Grőber Attila elmondta, felháborítónak tartja, hogy az önkormányzati képviselőket e-mail-ben értesítették arról, hogy a lap pótlására Pápai Hírlap néven indít újságot a Pannon Lapok Társasága. – Tizennégy éves képviselőségem során sok mindennel találkoztam, de olyannal nem, hogy egy képviselőt e-mailben tájékozassanak arról, hogy a közvetetten önkormányzatilag támogatott városi újság megszűnik és átadja a helyét valami másnak, melyről semmit nem tudni. Azt gondolom, hogy a választott képviselők, a város lakossága és a Pápa és Vidéke munkatársai lényegesen többet érdemelnének ennél. A hatalom ezt erőből megteheti, véleményem szerint ugyanakkor ez morálisan helytelen – zárta gondolatait Grőber Attila.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

