Hírek
2015. Január 20. 09:36, kedd | Helyi
Egyhetes karitatív akciót indított a Demokratikus Koalíció
A Demokratikus Koalíció 2015. január 19-től egy héten át országos karitatív hetet tart, melyhez a pápai szervezet is csatlakozott.
A most, hétfőn indított DK-s karitatív héten a politikai közösség aktivistái hazánk minden megyéjében megjelennek, és ételosztást, ruha, takaró, valamint tartósélelmiszer-gyűjtést rendeznek, amelyeket ezen a héten juttatnak el az arra rászorulóknak.
Pápán a DK helyi csoportja is csatlakozott a párt országos programjához. Az elmúlt hetek alatt, egy közösségi oldalon való felhívásukra összegyűjtöttek mintegy tíz nagy zsák ruhaadományt, valamint plüs-játékot. Mindezeket január 19-én reggel a DK Pápa és Vidéke Szervezete nevében Papp Lívia szervező és Kerecsényi Zoltán önkormányzati képviselő nyújtotta át az egyik helyi karitatív szervezetnek, akik rászorulóknak fogják majd azokat továbbítani. A párt helyi elnökétől, önkormányzati képviselőjétől, Kerecsényi Zoltántól megtudtuk, a pápai DK-sok az elmúlt esztendő utolsó napján is jótékonykodtak, élelmiszercsomagokkal - liszt, cukor, tészta, étolaj, konzervek, krumpli, édesség – leptek meg látókörükbe került pápai szegény családokat. A politikus hozzátette, tudják, hogy mindez csepp a tengerben, ez nem oldja meg a szociális problémákat, mert azokat csak költségvetési forrásból lehetne enyhíteni, de fontos az, hogy ne csak karácsonykor, hanem az esztendő alatt folyamatosan gondoljunk azokra, és segítsük azokat, akikről tudjuk, hogy hiányban szenvednek. Amikor az uniós és hazai statisztikai adatok is azt mutatják, hogy drámai a magyarországi szegénységi helyzet, akkor nem lehet ez mellett csak úgy elmenni, ma mindennél jobban kell gyakorolni a szolidaritást; érdemes, ha mindenki választ magának egy szegény családot, szomszédot, ismerőst, akin egész évben segíthet – hangsúlyozta Kerecsényi.
A fotó illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 09:00, péntek | Helyi
Gyalogátkelőhelyen ütött el egy fiatal fiút Pápán
Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 75 éves nővel szemben, aki tavaly januárban gyalogátkelőhelyen ütött el egy fiatal fiút Pápán.
2026. Április 30. 13:43, csütörtök | Helyi
Sportolóktól lopott, kattant a bilincs
Az elkövetőtől hiánytalanul lefoglalták a készpénzt, amit a sértettek visszakaptak.
2026. Április 30. 10:22, csütörtök | Helyi
Nem oké – színházi előadással és hosszú távú projekttel hívják fel a figyelmet az iskolai bántalmazásra Pápán
Május 19-én különleges és fontos társadalmi témát feldolgozó előadás érkezik a pápai Jókai Mór Művelődési Központba.

