Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2012. Július 24. 08:25, kedd | Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu

2013 elején megkezdhetik a Zsinagóga felújítását

2013 elején megkezdhetik a Zsinagóga felújítását

A felújításhoz szükséges 500 millió forintot 100 százalékban pályázati forrásból teremtenék elő.

Pápa városatyái júniusban döntöttek arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő Pápai Platán Nonprofit Kft. pályázazatot nyújt bea Zsinagóga felújítására. Jelenleg a pályázat szövegezése zajlik, melyet az Új Széchenyi Terv Közép-Dunántúli Operatív Program keretében Turisztikai attrakciók ésszolgáltatások fejlesztése címmel meghirdetett pályázati felhívásra adnak be.

Gajda Tibor pályázatíró a Pápa-ma kérdésére elmondta, céljuk, hogy egy olyan tervezési programot alakítsanak ki, amely egyszerre tudja kiszolgálni a helyiek kultúrtörténeti étvágyát, az idelátogató turisták igényeit, emellett létrejöjjön egy olyan közösségi tér, amely koncerteknek, más típusú kiállításoknak, rendezvényeknek helyet tud adni.

Az elnyerhető támogatás az épület részleges felújítását teszi lehetővé, mely részben teljes rekonstrukciót, részben állagmegóvást és a tervezett funkciók megvalósításához szükséges építési munkákat tartalmazza.
- Egy külső és belső renoválásról lenne szó, a legértékesebb falfelületek restaurálásával és a többi felület rendbetételével. Elvégeznék az épület akadálymentesítését, a kiállítási tartalmak bemutatása pedig természetesen a mai kor elvárásainak megfelelően, interaktív eszközök segítségével valósulna meg – tájékoztatott a részletekről Gajda Tibor.


Fotó:kulturaliskreativblog.com

A szakmai program része az egykor jelentős számú közösséget képviselő pápai zsidóság társadalmi életét, mindennapjait bemutató helytörténeti kiállítás, valamint egy olyan, egész évben nyitva tartó közösségi tér kialakítása, amely helyet biztosít turisztikai vonzerővel bíró kulturális és egyéb rendezvényeknek.

A pályázatíró az egyeztetésen hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy öt hét múlva érvényes építési engedéllyel rendelkezzenek, így a felújítási munkálatok akár jövő év elején megkezdődhetnek. A pályázat beadási határideje augusztus 31.


Fotó: wikipedia

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?