Hírek
2020. Július 09. 11:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: Veszprém Megyei Főügyésszég
200 km/órás sebességgel száguldozva okozott balesetet
Maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki 200 km/órás sebességgel haladva szenvedett balesetet az utasaival együtt.
A 20 éves fiatal 2019. február 19-én személygépkocsijával a megengedett 70 km/óra helyett 200 km/óra sebességgel közlekedett Papkeszi felől Balatonakarattya irányába.
A sofőr és a mellette utazó sértett használta a biztonsági övet, míg a hátul helyet foglaló három utas, a biztonsági övek meghibásodása miatt nem tudta magát bekötni.
A terhelt egy jobbra ívelő útkanyarban is mintegy 150 km/órás sebességgel hajtott, amikor megcsúszott, áttért a bal oldali forgalmi sávba, majd a szalagkorlátot átszakítva a saját tengelye körül többször megpördült, végül a tetejére borulva a baloldali vízelvezető árokban állt meg.
A jármű hátsó utasai, akik a jármű hibája miatt nem voltak bekötve, a baleset során kirepültek a személygépkocsiból. Mindhárman súlyos sérüléseket szenvedtek, ezen túl egyikük sérülése maradandó fogyatékossággal és súlyos egészségromlással, egy másik utas sérülése pedig súlyos egészségromlással járt.
A gépkocsi elöl ülő utasa, aki tudta használni a biztonsági övet, nyolc napon belül gyógyuló horzsolásos, zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A baleset okozójával szemben az ügyészség vádiratában végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására és a járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet

