Hírek
2014. Augusztus 25. 12:31, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
16 járdaszakaszt újítanak fel Pápán
A belvárosi nagyberuházások befejeztével egyre több erőforrása keletkezik a pápai önkormányzatnak olyan kisebb munkálatok elvégzésére, melyek az elmúlt három évben elmaradtak.
Az egyik ilyen kisebb beruházás helyszínén, a Hantai utcában tartott sajtótájékoztatón Áldozó Tamás polgármester és Molnár István, a Városfejlesztési Osztály vezetője. A városvezető elmondta, a költségvetésben még nem szerepelt számos olyan beruházás, melyek most zajlanak, mivel a város később jutott plusz forrásokhoz, melyek fedezetül szolgálhattak a munkálatokhoz. Ez az oka annak, hogy a legtöbb építkezés augusztus-szeptember hónapok folyamán fognak elkészülni.
Több járdaszakasz is térburkolatot kap, mivel ennek hosszú távon jóval olcsóbb a fenntartási költsége, mint az aszfalté, nem beszélve arról, hogy ha közmű bekötés miatt fel kell szedni a burkolatot, a térkő sérülés nélkül helyreállítható. A 16, rövidebb-hosszabb járdaépítés összesen mintegy 100 millió forintos terhet jelent a költségvetésnek. A polgármester úgy véli, hogy a következő években is rendelkezésre fog állni ez az összeg járdaépítésre.
Molnár Istvántól megtudtuk, a Hantai utca teljes hosszán megújul a járdaszakasz. A beruházást az tette indokolttá, hogy az utcán megnőtt az autós forgalom és ez veszélyessé tette az úttesten való gyalogos közlekedést. A Celli úton csaknem teljes hosszban, a Szövetkezet utcától az Erkel utcáig kap új burkolatot a járda. Az elképzelések szerint egységes járdaszakaszokat építenek, ezért csak azokon a helyeken nem bontják fel a régi burkolatot, ahol az tökéletes állapotban van. A járdák építésekor gondoskodnak a csapadékvíz elvezetéséről is.
A városfejlesztési osztály vezetője az Esterházy úti járda felújításával kapcsolatban elmondta, ott az út sétány jellege miatt magasabb minőségű burkolatot kap a járda. A munka itt azért késik, mivel a Vízmű a beruházást megelőzően kicseréli az ivóvíz vezetékeket a járda alatt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

