Városlista
2021. március 2, kedd - Lujza

Hírek

2020. Május 14. 16:42, csütörtök | Helyi
Forrás: Kerecsényi Zoltán

110 esztendeje született László Gyula

110 esztendeje született László Gyula

Gyermekkoromig, általános iskolás koromig vezethető vissza a múlt, a történelem és az irodalom iránti érdeklődésem-szeretetem kezdete. Először a legjobban a magyar honfoglalással kapcsolatos emlékek-értékek ragadták meg a figyelmemet, gyakorta föllapozva az „50 rajz a honfoglalókról”, az „Arany János: Rege a csodaszarvasról”, vagy a „Hunor és Magyar nyomában” című, László Gyula megkapó illusztrációit fölvonultató könyvek lapjait. Ezek akkor olyannyira hatással voltak reám, hogy el kellett utaznom Ópusztaszerre, látni Feszty Árpád körpanorámáját, „A magyarok bejövetelét” is. Aztán László Gyula munkásságába mind jobban beleásva magamat még több kötetét kerestem elő, olvastam el; igen megfogott a Nagy András (1953-2018) grafikusművész tervezte „Árpád népe”, beszereztem a veszprémi Új Horizont „Arckép és kézírás” sorozatát is, melyekből oly sok érdekes – akkor számomra még új – személyiség tűnt föl, akik még jobban kutakodásra sarkalltak. Attól fogva László Gyula már nemcsak „régészetileg”, nemcsak az őstörténet szempontjából volt számomra lebilincselő „figura”, hanem mint az egész múlt századot végigélt-végigküzdött „polihisztor” is, aki még személyesen ismert olyan legendás magyarokat, mint például Illyés Gyula, Kós Károly, Nagy László, Püski Sándor, Szabó Dezső, Veres Péter stb. Mint a ’90-es évek közepén rajzolni szerető diákot igencsak megragadtak alkotásai, egyik önarcképe nyomán magam is készítettem róla egy grafikát (talán valahol még megvan). De tollat másért is mertem ragadni; egyszer „rajongásaimat” papírra vetettem neki, pár pápai vonatkozású aprónyomtatványt is postázva, melyeket ennyi idő távolából jó érzés volt fönnmaradt „ragasztgatós könyveinek” digitalizált archívumában viszontlátni, hogy anno azokat megőrizte. S én is őrzök tőle egy saját maga által készített levelezőlapot, kedves rajzával, személyes kézírásával:

Sajnos, László Gyula huszonkét esztendeje nincsen az élők sorában, amikor meghalt nyolcvannyolc éves volt. Az idei, 2020-as március idusán volt születésének száztizedik évfordulója. A 2010-es „Nemzeti évfordulóink” című kiadványból most Szentpéteri József régész életrajzi összefoglalója segítségével szeretném fölvillantani tartalmas életútjának-munkásságának fontosabb momentumait:

Szülővárosunkkal és megyénkkel is szoros kapcsolata volt László Gyulának. Atyai jó barátságot ápolt a néhai jeles pápai festőművésszel, Heitler Lászlóval (1937-2016), Balatonrendes pedig második otthona volt. Mint festőművész, először 1964-ben mutatta be alkotásait Pápán, majd másodszor 1986-ban. Az akkori őszi, pápai könyvtárbeli-kastélybeli tárlata kapcsán most is föllelhetők a róla készült archív emlékfotók az Interneten.

Közel négy évtizeddel ezelőtti, Veszprém megyei Naplóbeli (1981. március 14.) – Heitler tanár úr kérdéseire készített – „balatoni vallomásából” szeretnék idézni a következőekben egy rövid részletet:

Gyermekkoromat a hegyes-völgyes Erdélyben éltem meg s ez a vonzalom végigkísér életemben. Ásatásaim során megszerettem a lomhán hullámzó alföldi tereket is, de igazán jól csak a hegyek és vizek közelében érzem jól magamat. Mindig vágytam arra, hogy hegyipatakok zöldjében figyelve a csobogó vizet és a csillanó pisztrángokat, pihenhessek egyszer. Nos, a Balaton mellől csak a hegyipatak hiányzik. Ma már otthonom a Balaton. …nem valamilyen elképzelt »pannon szellem« vonz ide, hanem a víz, a fény, a levegő, a nagyváros messzesége. Képtelen vagyok – különösen, mint régész – valamiféle mitológiát látni ebben a tájban. Számomra nem Dyonüszosz ballag a szőlőhegyen és a tsz-be igyekező falusi asszonyban sem látok Démétért. Nem istenek ők, hanem – hála Istennek – magunkfajta emberek… Jól tudom nem a táj, annak szépsége, hanem a katonapolitikai szükség hozta ide a római hadsereget, a balkáni út biztosítása és az északi területek védelme volt a Duna-limes kiépítésének indítóoka. Ők végesvégig idegenek maradtak itt. Próbálták ugyan megjátszani a városi és birtokos életet, de a nép nem volt római. Az idevezényelt vagy költözött rómaiak számára olyanféle száműzetés lehetett Pannónia, mint Ovidius számára a birodalom másik peremén Tomi. Amiként nincsen az Alföldön »török szellem«, akként nem érzem a Dunántúlon a hódító rómaiak emlékét… Számomra a Balaton környéke a magyar táj egyik szépséges tüneménye, s ha valami átszövi e táj hangulatát, az inkább a magyar középkor rombadöntött várai, a Kisfaludyak, Berzsenyi, Dukai Takách Judit és Kis János meg a – debreceni – Csokonai s nem a római legionáriusok emléke! Mint régész négyszer ásattam a Dunántúlon, egyszer egy gyönyörű későavar-magyar temetőt Szebényben (Baranya megye) és egyet Bágyogban (Győr megye), egy koraavart Csákberényben (Fejér megye), a legemlékezetesebb I. Endre sírjának feltárása volt a tihanyi altemplomban (az ásatást Nagy Emese folytatta utánam). A királyi csontvázat felhoztam Pestre és itt Malán Mihály professzor megvizsgálta és a Szent László-herma arcához hasonlatosnak találta. Ma a csontok ott nyugszanak a tihanyi altemplom márvány Árpád-kori keresztes sírköve alatt…

Ezt a kis szöveget ezért is éreztem fontosnak most megosztani. I. Endrének – vagy ismertebb „alakváltozatában” I. Andrásnak – szintén évfordulója van az idén. Innen, Pápától nem messze, Zircen, 960 esztendeje hunyt el Magyarország néhai királya, aki uralkodása alatt több ízben szembe került a Német-római Birodalommal, s akit trónjától végül saját testvéröccse, Béla fosztott meg, de életében, s utána is a római katolikusság nagy megerősítőjeként tekintettek-emlékeztek reá. Éppen 965 éve annak, hogy megalapította az ugyancsak nem messze inneni Tihany bencéseinek monostorát. Alapítólevele a legrégebbi, eredeti formájában fönnmaradt magyarországi oklevél, amelynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a magyar nyelv legrégebbi írásos emléke is! A tihanyi altemplom pedig az egyetlen korabeli épségben fönnmaradt magyarországi királyi temetkezőhely! Itt nyugvó Árpád-házi uralkodónk sírjáról és a sírlap ikonográfiai vonatkozásairól rendkívül érdekes anyagot közölt Uzsoki András (1925-2011) régész-muzeológus-egyháztörténész „A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei” 17. számában, melyet ezúton ajánlok az érdeklődők szíves figyelmébe elolvasásra; innen letölthető.

Mint ahogyan följebb is olvashattuk, természetesen I. Andráson túl a legrészletesebben honfoglaló eleinkkel foglalkozott László Gyula, s kutatásai nyomán új elméleteket is fölállított, ezek közül a leghíresebbet, a „kettős honfoglalás” hipotézisét. E szerint Álmos és Árpád fejedelem népe előtt két évszázaddal már éltek magyarok a Kárpát-medencében, akiknek a jelenlétét többek között a forrásokban található onogur elnevezéssel és a griffes-indás leletanyaggal igyekezett igazolni. Anonymus Gesta Hungaroruma, Kézay Képes Krónikája, vagy az ó-orosz Nyesztor-krónika is egymástól eltérő dátumokat írt, s több XIX. század végi tudós is pedzette a „kettős honfoglalás” gondolatát, közülük Nagy Géza (1855-1915) régész-etnográfus, aki Lászlóhoz hasonlóan a VII. század közepére tette az első honfoglalók megérkezésének idejét. László professzor elmélete szinte máig vitát gerjeszt a szakemberek között.


Végezetül egy hosszabb idézet a már említett „Árpád népe” kötetből (Helikon, 1988.):

A szkíták, szarmaták, hunok, avarok, onogurok, bolgárok és a későbbi sztyepei népek (besenyők, úzok, kunok stb.) Kárpát-medencei betelepedése törvényszerű, mert nyugat felé hazánk az utolsó ligetes sztyepei sziget, amely nagyjából megfelel előbbi, dél-oroszországi szállásaiknak. A magyar honfoglalást – úgy látszik – egy nagyméretű turkesztáni hadjárat indította el, amely kimozdította szállásaikról a türköket. Ezek nyugat felé áradásukban hólabdaszerűen lökték ki az ott lévő népeket szállásaikról, így a besenyőket is, akik viszont a tőlük nyugatra lévő magyarságra támadtak, a magyarság pedig elköltözött a kellemetlen szomszéd mellől. Mindez a hatalma teljében lévő kazár birodalom északi határvidékein játszódott le, és egy kazár törzs (a kabaroké) csatlakozott is a tovavonuló magyarsághoz. Mikor Ibrahim Ibn Jakub spanyolországi zsidó kereskedő Kijevből hazafelé menet megállt a prágai vásáron, ott turkok, mozlimok és zsidók jelentek meg Turkiából, és bizánci solidusokkal fizettek. Valószínűleg a kazár zsidókra kell itt gondolnunk, akik a kazár kaganátusból csatlakoztak Árpád népéhez, bár gondolhatnánk az avarkori zsidóságra is a dunacsévi (Celanovo) temető menoráinak nyomán, de ezek a menorák csak kis elhatárolt területről ismeretesek. A mohamedánok talán a volgai bolgárok közül valók voltak, akik nagyobb számban Taksony idejében telepedtek meg Pesten és szerteszét az országban (Anonymus)…

A Vereckei-hágón, Erdély szorosain és a déli végeken betelepülő Árpád népe nem lakatlan területet foglalt el. Számot kell vetnünk a nagy tömegű onogurokkal, meg azzal, hogy hazánk területe három hatalom érdekköréhez tartozott a 9. században. A Dunántúl nyugati fele a keleti frank birodalom része volt, ez az uralom azonban nem terjedt ki a Duna vonaláig, mint régebben gondolták (ennek megállapításában sokat köszönhetünk az osztrák kutatásoknak). A bolgár hódítás talán elért kelet felől a Duna vonaláig, magába foglalva Erdélyt egészen a Tiszáig. Fent északon Nyitra központtal a morvák uralkodtak. Erdélyben a bulakok (blakok) karluk-török népe fészkelte be magát. Megkezdődött, illetőleg folytatódott a szláv törzsek betelepedése, de téves történészeinknek az a hite, hogy Árpád népe csak szlávokat talált volna a Kárpát-medencében. Tanulságos e tekintetben a régészeti leletek vallomása: alig-alig találunk szlávnak minősíthető emlékeket a medence belsejében! A nép életét kutatva kevésbé érdekelnek minket a harcok és a különböző szövetségkötések. Ezek végül azt eredményezték, hogy hazánk »füve, homokja és vize« Árpád hatalmába került. Ezt a hármat, »füvet, homokot és vizet« kérték Árpád követei, akik cserébe fehér lovat, nyerget és aranyos féket vittek a szláv fejedelemnek. Ez a lovas népek régi törvénye szerint nem csere volt, hanem szabályszerű adásvétel, s ezt követte később a hadjáratok sora, amely katonailag is biztosította a föld feletti hatalmat…

Árpád magyarjai a honfoglaláskor itt már magyar népet találtak. Ezek az onogurok, akik 670 táján árasztották el hatalmas népi tömegeikkel a Kárpát-medencét. Ezt a feltevést történészeink általában nem fogadták el, de éppen az alapvető érveket nem tudták cáfolni, illetőleg figyelmen kívül hagyták. Mi a feltevés alapja? Az, hogy Árpád magyarjainak szállásterülete és a késő avar-onogur szállásterület kiegészíti egymást, és a kettő együtt adja a 11. századi magyar települést. Durván egyszerűsítve, Árpád magyarjai a vízjárta homokos partokat, az onogurok pedig az agyagos talajú területeket szállták meg. Egyre szaporodnak azok a megfigyelések, hogy az onogurok megérték Árpád népének megjelenését a Kárpát-medencében, és csodás bronzművészetük akkor szűnt meg, amikor a második honfoglaló hullám keleti ezüstművessége is abbamaradt. Az ok a kereszténység általános elterjedése volt.

A kettős honfoglalás bizonyítéka az is, hogy a »késő avarok-onogurok« lakta terület helynevei is jórészt magyarok, pedig itt Árpád magyarjainak nyoma sincs. Ilyen terület például az Ausztriához tartozó egykori határvidékünk, ahol nagy lélekszámú onogur temető van, de Árpád magyarjainak nyoma sincsen. Ugyanez a helyzet a mai nyugati határsávban, Somogyban, Baranyában, hazánk más területein és részben a Vajdaságban. Téves az az ellenvélemény, hogy ezeken a tájakon megtalálható a honfoglaló Árpád népének hagyatéka is! Nagy területeken – amelyek helynevei magyarok – hiányoznak Árpád magyarjai, de nagy lélekszámú temetőkkel sűrűn jelennek meg az onogurok. Az sem lehet véletlen, hogy az egész földkerekség onogurnak hív minket (ungarus, hungaryan, ongarese, ungur, Ungar stb.). Ezzel azonban egyszerre megváltozik a honfoglaláskori Magyarország népi és műveltségi képlete. Ennek a kidolgozása még a jövőre vár… Nem feledjük, hogy bár Árpád népének uralkodó osztálya és lovashadserege feltehetően török volt, szállásterületük helynevei nagyrészt magyarok! Nagyon valószínű, hogy az első honfoglaláskor a régi szállásterületen maradt magyar nép kettészakadt törzsei, nemzetségei alkották az Árpád hadseregéhez csapódott tömegeket!


Írta-összeállította:

Kerecsényi Zoltán
(lokálpatrióta,
az Elsősorban pápai
Városbarát Egylet ügyvivője)

( Képek forrása: Kerecsényi Z. – Archív,
Estók János /főszerk./: Nemzeti évfordulóink 2010.
Balassi Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága,
Budapest, 2009. 26. p.,
nyitókép: pápai Jókai Mór Városi Könyvtár honlapja. )

Felhasznált és ajánlott irodalmak:

- Arany János: Rege a csodaszarvasról. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1991.
- Balassa Iván – László Emőke (szerk.): László Gyula 1910-1998 – Emlékkönyv. Püski Kiadó, Budapest, 2001.
- Estók János (főszerk.): Nemzeti évfordulóink 2010. Balassi Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága, Budapest, 2009. 26. p.
- Heitler László: GENIUS LOCI – Honfoglalás a Balatonnál – Önkiszolgáló riport dr. László Gyulával. = Veszprém megyei Napló, 1981. március 14. szám. (A cikk letöltve az MTA BTK László Gyula Digitális Archívum honlapjáról: http://lgyda.btk.mta.hu/images/archivum/ragasztos-1997/1997_0043_cr.jpg – Letöltés ideje: 2020. május 10.)
- László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Magyar Élet Kiadása, Budapest, 1944.
- László Gyula: Hunor és Magyar nyomában. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1967.
- László Gyula: „Emlékezzünk régiekről...” Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1979.
- László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, Budapest, 1982.
- László Gyula: Árpád népe. Helikon Kiadó, Budapest, 1988.
- László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, Budapest, 1993.
- László Gyula: Arckép és kézírás – I. Új Horizont Folyóirat- és Könyvkiadó Alapítvány, Veszprém, 1992.
- László Gyula: Arckép és kézírás – II. Új Horizont Folyóirat- és Könyvkiadó Alapítvány, Veszprém, 1994.
- László Gyula: Arckép és kézírás – III. Új Horizont Folyóirat- és Könyvkiadó Alapítvány, Veszprém, 1996.
- Törőcsik Zoltán – Uzsoki András (szerk.): A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei – 17. Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, Veszprém, 1985.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Március 01. 10:11, hétfő | Helyi

A zebrán ütötte el a gyalogost a 20 éves pápai férfi, eljárás indult ellene

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

2021. Március 01. 08:26, hétfő | Helyi

Győzelemmel kezdte a szezont a Perutz!

A mérkőzés hosszabbításában sikerült megszereznie a pápai csapatnak a győzelmet érő találatot.

2021. Február 28. 12:55, vasárnap | Helyi

Letesztelték a BMX-esek az új pápai skatepályát!

A létesítmény TÜV minősítéséhez volt szükség az úgynevezett begördülésre. A sportolók szerint kiváló lett az új pálya.

2021. Február 27. 08:42, szombat | Helyi

Áramszünet lesz több pápai utcában!

Az áramszolgáltató gallyazási munkálatokat végez március első napjaiban.