Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. Március 12. 19:57, szombat | Helyi sport
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), papa-ma.hu

Venczel ötöt vágott - Simán győzött a Perutz

Venczel ötöt vágott - Simán győzött a Perutz

A Balatonalmádi elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is kilenc gólt láthatott a pápai publikum, most azonban nem egy, hanem öt találat lett a két csapat közötti különbség.

A 18 csapatos megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 15. helyezettjét, Sümeget látta vendégül a Perutz FC. A pontvadászat 20. játéknapját bizakodva várhatták Marton Miklós tanítványai, hiszen a csapat idei mindkét találkozóját megnyerte, sőt múlt héten Herenden már a Balatonalmádi elleni produkcióhoz képest az elmondások alapján javuló játékot láthattunk a csapattól - írja a papa-ma.hu.

A Perutz szép sorozatot igyekezett folytatni, hiszen a kezdő sípszót megelőzően már kilenc veretlen találkozónál tartott, melyből nyolcat meg is nyert. A sümegiek az idénynyitón Tapolca legyőzésével egy hét meccs óta tartó nyeretlenségi szériát zártak le, ennek ellenére az előző körben 2-1-re alulmaradtak Balatonalmádival szemben. Két változás volt a kezdőben hazai oldalon az elmúlt héthez képest, a mieink a Simon – Németh M. Kovács, Erdősi, Györkös – Iványi, Somogyi, Palkovics, Mészáros – Venczel, Nagy P. összeállításban sorakoztak fel a drukkerek köszöntéséhez.

Az első perctől kapuja elé szegezte a Sümeget a Perutz, sorra alakították ki az ígéretes lehetőségeket. A Balatonalmádi ellen látottakhoz hasonlóan hamar előnybe került a hazai gárda, a hetedik percben Nagy Péter beadását Palkovics bólintotta a kapura, melyet Szalai még bravúrral védett, a kipattanót viszont Venczel közelről a hálóba pofozta 1-0. Két perccel később Falati próbálkozásánál Simon lábbal mentett, majd fél óra játék után Venczel lépett ki a leshatáron, elhúzta a vendég portás mellett a labdát, kissé kisodródva még kapura tudott lőni, de a visszaérő Kenyeresben elakadt a labda, ez volt az első félidő utolsó fontos momentuma.

Fordulás után - ahogy mondani szokták - kinyílt a gólzsák, Somogyi próbálkozásánál még megmentette a vendégeket az oldalháló, három perccel később azonban már nem volt ilyen szerencséjük: Palkovics passzával remekül fordult le emberéről Venczel, aki az ötös sarkáról a hosszúba bombázott 2-0. Négy perc sem telt el, és jött a következő Perutz gól, Györkös végzett el szabadrúgást a tizenhatos sarkától nem messze, a betett labdát Kovács lépte át, amibe így pont bele tudta tenni a lábát Somogyi Richárd, a kapusnak esélye sem volt 3-0. Újabb tíz minutum leforgása után megint Venczel fogadhatta a gratulációkat, egy vendég szabadrúgás után Iványi szabadított fel, majd a hazaiak támadója a félpályáról egészen a tizenhatoson belülre vezette a labdát, és az ötös sarkáról a jobb alsóba gurított 4-0. Öt perccel később némiképp váratlanul szépített a Sümeg, húsz méterről Rédei pókhálózta ki a jobb felsőt 4-1. Még abban a percben – ki más, mint Venczel – visszaállította a négygólos különbséget, Orovecz labdaszerzése után Nagy húzta meg a jobb oldalon, majd az alapvonalról középre tálalt, ahol Venczel közelről a hálóba passzolt 5-1. A 79. percben Kovács Szabolcs megszerezte első találatát Perutz mezben, a védő Iványi szögletét csúsztatta a rövidbe 6-1. A 87. percben feltette a koronát aznapi teljesítményére Venczel Zoltán, aki Iványi beadását öt méterről fejelte a kapuba, ez volt a házi gólkirály ötödik gólja a találkozón (7-1). Nem volt azonban még vége a gólfesztiválnak, ugyanis a 92. percben Csertán sarokrúgását Bartha bólintotta a hosszún a kapuba, ezzel alakult ki a 7-2-es hazai siker. A Perutz FC még ilyen arányban is megérdemelten nyert, Venczel Zoltán pedig már 25 gólnál jár a bajnokságban, a tavaszi három meccsen pedig tíz gólt termelt.

Pápai Perutz FC – Sümeg 7-2 (1-0) Gsz.: Venczel 5, Somogyi, Kovács ill. Rédei, Bartha

Marton Miklós: Ilyen nagyarányú győzelemre nem számítottam, de örülök, hogy hazai pályán ismét sok gólt tudtunk szerezni. Bosszant a két bekapott gól, de az előrejátékunk ma működött, a széleken jól meg tudtuk húzni a labdát, és a második félidőben a beadások is pontosak voltak. Örülök, hogy játékban is látszik a fejlődés, a második játékrészre lehet építeni, de a játék gyorsaságán még dolgoznunk kell.

Pápai Perutz FC: Simon – Németh M. (’70 Orovecz), Kovács, Erdősi, Orovecz – Iványi, Somogyi, Palkovics (’70 Páli), Mészáros – Venczel, Nagy P. (’77 Véber)

Sümeg: Szalai – Kenyeres, Hegedűs, Markó (’72 Bencze), Rédei – Ivanics, Tombor (’72 Vető), Lázár (’68 Papp) Falati – Cseh (’72 Bartha), Kiss (’63 Csertán)

A Perutz FC március 19-én 15 órai kezdéssel ismét hazai pályán játszik, ellenfelük Csetény alakulata lesz.

Címkék: labdarúgás, perutz, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére